2013. november 30., szombat

Zoknik

Nálunk a kötött zokni nem luxuscikk, hanem létszükség. A férjem októbertől áprilisig nem hajlandó kötött gyapjú zokni nélkül létezni. Mivelhogy ilyet nem lehet csak úgy venni, hát 8 évvel ezelőtt belegabalyodtam az öt darab zoknikötőtűbe és létrehoztam az első saját gyártmányt. Nem lett tökéletes, no :) De nem adhattam fel, mert a nagymama által alkotott lábravalók már erősen kopásnak indultak, és az uram kétségbe volt esve, hogy mi lesz így vele. Mit tesz a szerelem... kötöttem rendületlenül tovább. Mostanra viszonylag gyors és tökéletes munkát végzek. Minden évben megkötök 3-4 párt, de mivel ezek tényleg folyamatos használatban vannak, ezért amortizálódnak is rendesen. A szezont azzal indítom, hogy stoppolok:
Az idén 4 zoknit javítottam fel ezzel a módszerrel .

Aztán a menthetetlennek tűnő példányoknál drasztikusabb megoldáshoz folyamodok, és kivágom a lyukas, elvékonyodott részeket, hogy  valami strapabíróbb anyagból újrakössem:

Felhasználom a pulóverből bontott, bolyhos fonalakat új zoknihoz:

Aztán következnek a már megkötött zoknikból maradt maradék fonalak:



Végül jön az új alkotása, ahol a képzelet szárnyal, az alkotás gyönyörködtet:

Most egy kicsit már besokalltam a zoknikból, úgyhogy átnyergeltem a babakelengye gyártásra, ami nem kis kihívással kecsegtet, de annál nagyobb örömet okoz. Majd jövök azzal is.

2013. október 20., vasárnap

Munkák ősszel

Elvetettem 2 doboz fokhagymát, két doboz vöröshagymát, és egy fél ágyás petrezselymet. Petrezselymet még sose vetettem ősszel, kíváncsi leszek, mi lesz belőle és hogyan fejlődik a tavaszihoz képest. Most kezdem az őszi mák vetését is.
Felszedtem a répát, átválogattam kicsi, közepes, nagy. A nagy ment a kamrába homokba. A közepes felpucolandó és fagyasztóba készül, na meg ebből csináltam a finom házi vegetát. A kicsit pedig eszik a lányok, és azt használom a most a mindennapokban. Gyorsan fogy.

Leszedtem a birsalmát. Először termett a fánk, de a birsalmasajtos szaloncukor alapanyaga a karácsonyfára már nem fog fejtörést okozni. A saját dió még várat magára. Még most el kell készítenem a birsalmasajtot, hogy megszikkadjon (kb. 1 hónap) annyira, hogy a csokimázba belemártva még legyen elég száradási ideje, hogy a csomagolást is meg tudjuk ejteni karácsony előtt.


Újra kellett húzni a tyúkól körül a kerítést, mert a csirkéket is importáljuk az ólba a hideg beállta előtt, viszont a virgonc ifjúság könnyűszerrel kiröpült az itt-ott hibás kerítésen. Na most már nem fog.

 Ez meg itt a kerti "tyúktraktor. Az őszi kerti munkálatok javát a tyúkok végzik negyedmagukkal.
 A libákat és a kacsákat is külön kell választani, már bele is fogtunk egy "kunyhó" építésébe. Remélem hamar elkészül, mert szegény néma gácsér ma nagyon csúfosan járt... a libák megtépték a csőre feletti fityegőt annyira, hogy erősen vérzett szegény. Kiengedtem, az meg bebújt a ház mögé a csalánosba. Hiába... a firfiúi büszkeség :)


 A befőzések, eltevések lassan befejeződnek, még céklát szoktam eltenni üvegbe, ha akad időm, de ez is lezárul lassan. Elégedett vagyok magammal ezen a téren, elég sok dolgot sikerült eltárolni télre: savanyúkáposzta, körte, meggy, szilva, barack befőtt. Lekvárok, uborkák, savanyúságok, lecsó, sűrített paradicsom, teafüvek. Nem tudom, meddig lesz elég, de addig is jobb sorunk lesz, amíg tart.


Lemeszeltük a házat is, hogy a tél ne tegyen benne nagy kárt.
Közben, ha akad napsütés és idő, akkor aprítom a fát, amiket az uram innen-onnan gyűjtögetett (kidőlt, kiszáradt, útban lévő) Már mindenki tudja, hogy neki nem büdös a munka, így sok felajánlásunk van ebből.
Végül pedig ha esik az eső, akkor végre a szenvedélyeimnek élek: rongyszőnyegnek csíkozok fel kidobandó ruhákat, kötök mellényeket, zoknikat és OLVASOK :) 

2013. október 18., péntek

Vadászat

Tényleg van benne valami izgalom, valami ősi ösztön. Még akkor is, ha nem én eszem meg a zsákmányt. Mint valami mennyiségi megszállott, naponta többször nézem a csapdákat és strigulázom a hűtőn táblafilccel, hogy mennyi az állás :D Beteges... Ezen a héten "csak" 8 egeret fogtam eddig. És a hétnek még nincs vége. Őszi invázió van. Ők is telepszenek befelé a házba. Az én házamba. A macskák meg nyávognak kajáért. Őket etetem a nemes csemegével... Ettől lesz szép fényes az szőrük, nem a W*kastól :D

2013. szeptember 10., kedd

A nyár

 bodza - lekvárnak és ruhafestéknek


répa - az egyik legnagyobb sikerem minden évben


bab -  a lányok tisztították, az nyert, akinek több bordó szeme volt a végén :)
 

körtés, mandulás pite 

Számtalan apróság van még, amit megvalósítottunk. Lettek égig érő napraforgóink, amaránt ágyásunk, sok-sok gyógynövényt gyűjtöttünk téli teának, rengeteg mindent főztem be, festettem gyapjút, varrtam parasztblúzokat, meszeltünk, megcsináltuk körbe a kerítést, elkészült az uram a kapuval, megnőttek a baromfik... és még sorolhatnám, de képekben is irtózatosan sok lenne. Szánom-bánom, hogy nem szakítottam több időt a blogra,  de hát a nyár a dologidő... Talán majd visszamenőleg beszámolok... ha már nincs munka. :)

2013. augusztus 23., péntek

Az álmunk

... valóra vált.
12 méter magas, nehéz, de bombabiztos. 1 napig szenvedett vele a darus, mire a helyére került.
Ez a kis ketyere fogja nekünk biztosítani az öntözőgödör (ami egyben kacsaúsztató és halparadicsom) vízellátását és az ebből való öntözést. Nyilván itt nem produkálunk nagy nyomást, a lényeg az lesz, hogy folyamatosan folydogáljon a talajra a "trágyázott" víz. Itt a homokon nem lehet öntözés nélkül termelni, ha egy hétig nem öntöznék a nyári hőségben, akkor az egész veteményem oda lenne. Próbálkozok ennek a mérséklésével, továbbra is hadakozok a mulcsozással, de így is kell a víz. Eddig kútból szivattyú húzta a vizet, és mikroszóróval juttattuk ki a veteményre. A hideg mélyről jött víz a növények levelein nem volt igazán áldásos -hogy finoman fogalmazzak, pedig mindig éjjel öntöztünk. Jelentős javulást és energiamegtakarítást várunk az új "státusz-szimbólumunktól". :)

2013. augusztus 12., hétfő

Vályogház 1.

Amikor 5,5 éve ide költöztünk, fogalmunk sem volt a vályogház mibenlétéről. Annyit tudtunk, hogy a víz a halála ezért senki sem akar vályogházat venni. Mi a vétel után pénzünk maradékából felújítottuk a tetőt, és ezzel véget is ért arra az évre a renoválás. Én azon a nyáron voltam harmadik trimeszteres terhes a harmadik babámmal, egész nyáron mozdulatlanul hűsöltem a szobában, és neteztem. Persze hasznosan. Készültem a következő lépésre, és végigolvastam az Index fórumon az egész vályogházas topicot, megvettem Mednyánszky könyvét a vályogházakról, és kitanultam a mesterséget... elméletben :) Ez persze mindennél jobb volt, mert az uram képtelen egy helyben ülni és informálódni, ő folyton TESZ, én meg folyton INFORMÁLÓDOK és GONDOLKOZOK. Ezért (is) alkotunk mi remek párost immár 10 éve (épp pénteken leszünk 10 éves házasok - ezt muszáj volt közbeszúrnom :) ) Szóval a lényeg, hogy ezek után a többi felújítás már megbánás nélkül szakszerűen zajlott. A betonozást elfelejtettük örökre, na meg a cementes vakolatot is. Miért? Azért, mert ha egy vályogházban az aljzatot lebetonozza a jóember, akkor - mivel a betonon nem tud átjönni a talaj nedvessége -  az elvezetődik a falakhoz, és többször annyi vizet kap alulról, ami pedig  a fal vizesedéséhez fog vezetni. Ha azonban kulékavics-sóder-homokágyra fektetett viasszal kezelt hajópadlót teszünk aljzatnak, akkor ott a talaj minimális felső nedvességtartalma észrevétlenül elpárolog a szobán keresztül, és nem a falak szívják fel. Remélem érthető. A másik igen fontos az "anyagot anyagával" elv. Tehát buta dolog cementes (kétségtelenül bitang kemény) vakolatot nyomni a falra, ha annak nem egy pl. a hőtágulása a vályogéval, így hamar leválik róla, és amikor megkopogtatják akkor hallhatóan kong. Ilyenkor a vályog remek tulajdonságai nem tudnak érvényesülni, mert lezárja a cementes vakolat. Nem tudja például kiegyenlíteni a szoba páratartalmát, nem tudja azt a minimális vizet, amit a talajtól kap télen, elpárologtatni, és elkezd penészedni.
Ezekről azért írok magabiztosan, mert az első ilyen helység, amit felújítottunk 4 éve készült el, és azt kell mondjam, nem bántuk meg a régi módszert. Hátránya van - mert az őszinteség fontos! Mégpedig az - ahogy már utaltam is, nem olyan kemény, mint a cementes vakolat. Ha a fonott kosár fedele nyitáskor folyamatosan dörzsöli, akkor bizony belefarag a falba. Ha a gyerek nekimegy a dömperrel, akkor sem marad olyan épp, mint a panelbeton. De ezt felvállaltuk az előnyökért cserébe. A fal nem vizesedett, nem penészedett, nem volt dohszag. Fontos, hogy műanyag nyílászárót nem szabad beépíteni, mert annyi szellőzésre mindig szükség van, amennyi egy fa ablakon keresztül áramlik. A viaszolt padlónak is van hátránya: nem lehet locsipocsizni a padlón túl gyakran, mert nem tesz jót neki, és ez sem véd olyan keményen, mint 2 réteg padlólakk. Itt is egy egy görkorifelpróbálásnak nyoma maradt, de mi szerencsére nem vagyunk olyan "kockák", hogy zavarjon, ha nem teljesen sima a felület. A következő viaszolás úgyis kitölti a mélyedést.
És akkor az élvezet: a klíma remek télen is nyáron is. Nem volt még olyan, hogy nem tudtunk aludni a hőségtől. A páratartalom szinte mindig optimális, télen se szárad ki a levegő. (Nagy esőben azért megemelkedik a százalék - ezért írtam azt, hogy szinte) A fal télen sose hideg, alul a hajópadlón lehet akár feküdni is szőnyeg nélkül, nem félsz, hogy felfázol. (Nyilván a kavicságy levegőrétege szigetel). Arról pedig végképp nem is beszélnék, hogy így semmiféle káros, nem környezetbarát, nem lebomló anyagot nem használtunk, ezzel hosszútávon óvva a környezetünket és az egészségünket.
Tehát összegzésként, négy év távlatából is azt kell mondjam, jó lett! Elégedettek vagyunk, a többi szoba is így lesz megcsinálva.

2013. július 24., szerda

Bio alma

Tavasszal csaknem összevesztem egyik értelmiségi kollégámmal azon, hogy élhet-e almafa permetezés nélkül. Szerinte nyilván nem. Itt felsorolt általam is sokat hallott nyavalyákat, tetveket, kukacokat. A kukacok!!! Azok aztán tényleg lehetetlenné teszik a bioalmát!
Hát igen. Hümmögtem, mert igazából csak az elmélet élt a fejemben. Tavaly varasodott és kukacos volt az a 2-3 szem alma, ami termett. Ráadásul a szárazság levitte egy csomó levelét. Gyenge volt na. De még csak 4 éves volt, és először termett. Bíztam hát rendületlenül a természetben, és tettem a dolgom. Nem hiába. A dolgom tevése alatt azt értem, hogy gigantikus mennyiségű madarat tápláltam egész télen. Ennyi még sose volt. 8-10 cinkét számoltam meg egy hirtelen ablakon való kipillantással. A tél végéig a ház előtt jöttek mentek. Tavasszal azonban hátraköltöztek az északi oldalra, ahol sok-sok fa van. Onnan tudom, hogy oda nyílik a hálószobám ablaka. Biztosan tudom, hogy nem csak cinke van, mert számomra ismeretlen hangú fiókák csivitelését is szoktam hallani, ahogy közelít az anyjuk a kajával. Sokan vannak, szoktam látni is őket. Ennek tudom be azt, hogy az idén egyetlen kukacos almám sem volt. Még mielőtt azt kérdezné valaki, hogy "a háromból?" Nem, kedves barátaim. Iszonyat mennyiségű alma volt a két kicsike fámon. Olyan sok, hogy szomorúan vettem tudomásul, hogy az uramnak megint igaza lett, és letört két megtermett ág is az almák súlya alatt. Ma is leszedtem kb. 5 kg éretlen almát, hogy ne pusztítsák tovább a fát. Vajon tényleg ritkítani kell az almákat? Tudja valaki? Én úgy voltam vele, ha fel tudja nevelni, akkor elbírja. Tévedtem.
Nos, amit még el kell mondjak, hogy a varasodás elenyésző. 1-2 alma lett fertőzött az egyik fán, a másikon egyáltalán nem. Nem permeteztem, nem csináltam lemosót olyan megfontolásból, hogy azt olvastam, hogy a növényeknél is -csakúgy, mint az embereknél - van természetes védekező mechanizmus. Ahogy egy fát megtámad egy betegség (gomba, vírus...stb), úgy annak a fának "beindul" az immunreakciója, és ellenanyagot kezd termelni. Ha megvan a megfelelő életkörülménye (szerves tápanyag, víz), akkor bizony képes legyőzni, akármilyen veszedelmesnek kikiáltott kórt. Csak időt kell hagyni neki. Ez az élmény még elég friss. Tudom, nem is elég bizonyítéknak. De az elmélet  igazolása úgy tűnik nem kizárt ;)

2013. július 18., csütörtök

Mosás, mosogatás

Mosószódát használok. A mosáshoz mosószappant reszelek mellé. DE hiányérzetem van. Mindig eljátszok a gondolattal, mi lesz ha "bezár a bazár", mi lesz, ha nem lesz többé pénzem, vagy ha még durvább válság lesz... vagy mittudomén. Szóval mindig arra törekszem, hogy ne függjön a családom semmi politikai körülménytől. Szóval akkor mi lesz?
Szemeztem én korábban egy hosszas internetes cikkel a hamulúgról, de az olyan távoli, olyan megfoghatatlan... belekerült a "majdegyszer" kalapba. Többnyire ebből a kalapból csak valami megmagyarázhatatlan isteni sugallat hatására kerülnek újra elő a dolgok. Így történt ezzel is.
A szomszédom egy erdélyi származású fiatal anyuka. Gyerekeink együtt járnak az oviba, sikerült hát szorosabbra fűzni a kapcsolatot. Ő szokott olykor számomra meghökkentő dolgokat elejteni, ami számára inkább takargatnivaló, és természetesen beépült az életébe. Ilyen pl. a gyógynövények ismerete és RENDSZERES használata. Míg én csak tapogatózok net alapján, ő az ősanyáitól örökölt tudást nap mint nap csendben alkalmazza. Nem hirdeti, tán nem is büszke rá.
Aztán ott a szövés, ami neki fanyalgás és nyűg. De ért hozzá, mert gyerekkorába ezzel kötötték  le, hogy ne rosszalkodjon annyit :)
És aztán egyszer egy ilyen kósza megjegyzéséből tudtam meg, hogy az ő nagyanyja semmi mást nem használt, csak hamulúgot a mosogatáshoz. Elpirulva, szégyenlősen legyintett erre. "Na ne már, ezt részletezni kell!!!" És tudta az hogyanokat, és a mennyiségeket. 1/3 fahamuhoz 2/3 forróvíz víz. Legalább 1 hétig így áll, aztán lehet vele dolgozni.
Na azért nekem mégis sikerült elrontanom:
Ennek itt kristálytiszta áttetsző folyadéknak kellene lenni. A hamu volt a rossz. A tél végén bútorlapokkal tüzeltünk és az korántsem csak fa. Márpedig - mint megtudtam - nekünk tiszta fahamu kell.
Folytatom hát a próbálkozást, és majd beszámolok. Most azonban készülök a holnapi bográcsosra, hogy legyen hamum :)

2013. június 24., hétfő

Én és az egészségügy

Igyekszünk mindent magunk gyógyítani, mert egyáltalán nem bízunk az orvosokban. Nem azért, mert ez a divat, hanem a rengeteg SAJÁT negatív tapasztalat miatt. (Az anyám orvosi műhíba miatt tolószékben ül... rossz gyógyszeradagolás következtében. Az apámnál krónikus betegségeket konzerváltak több évtizedre, pedig gyógyítható lett volna; én majdnem belehaltam a szülésbe figyelmetlenség miatt... bennem felejtették a magzatburkot. ÉS még számtalan eset volt, amikor rájöttem, hogy ha odafigyelek sokkal hatékonyabb vagyok, és hamarabb rájövök az okokra, mint a rutinból dolgozó kiégett doktorok)
Rájöttem, hogy az egy éve tartó szívritmuszavarom magnéziumhiány következménye. Ha szedem, teljesen elmúlik.( Az orvosok életem végéig tartó Aspirin Protect szedésére kárhoztattak volna ehelyett az egyszerűbb és kevésbé káros megoldás helyett.)
A legnagyobb lányomnál azonnali fül- és mandulaműtétre akartak beutalni. Amikor azt mondtam, várjunk még egy kicsit, azt a választ kaptam, hogy ez nem múlik el magától, csak kockáztatom, hogy végleg megsüketül a gyerek. Ennek ellenére nem mentünk műtétre, nyáron tej/gluténmentes diétát tartottunk, és őszre teljesen meggyógyult - orvosi vizsgálat bizonyítja. A szívem szakad meg azokért az anyukákért, akiket sikerül megfélemlíteni, és beadják a derekukat egy - talán nem is szükséges - műtétnek.
Remélem, idetalálnak páran, akiknek van a kezén ganglion. Ez egy csomó a csuklónál, ami állítólag megerőltetés hatására jön létre, és az orvosok műtéttel "gyógyítják", amíg vissza nem nő. Aztán újra. A férjemnek is volt. Sok olvasás után rájöttem, hogy ez a méreganyagok felhalmozódása, és mint ilyen talán antioxidánssal gyógyítható. Elrendeltem az uramnak napi egy fél kávéskanál aszkorbinsav (C-vitamin) szedését, és 3 NAP ALATT elmúlt.
A szemölcs ugyanez a téma. Számtalanszor fagyasztották, vágták, és egyre több és több lett. Feladtam, nem mentem többé orvoshoz. Találtam anyám szekrényében egy Egaver nevű szert, ami gyakorlatilag almasav és citromsav, azzal ecseteltem minden este 2-3 hétig. Aztán feladtam, de nem is volt baj, mert egyszer csak eltűnt :)
Sajnos a jóhiszemű orvosokat is a gyógyszeripar által szponzorált egyetem tanítja... és mint ilyen, egyetlen cél a profit, még ha sok orvos ezt nem is látja ilyen tisztán.

2013. június 20., csütörtök

Hogyan születik a juhosgazda

2012 január elsején reggel - mikor máskor, kopognak. Ez nagy szám itt a tanyán, mert egy kezemen meg tudom számolni, hogy egy évben hányszor kopognak a bejárati ajtón. Félkómásan kinyitom az ajtót, és két megrettent szempár tekint rám. Az egyik a kicsit együgyű szomszédé, a másik pedig a karjában tartott magzatmázas bárányé. Ez után a látvány után, az enyém a harmadik.
- BUÉK - vihog hülyén a szomszéd, akit mi magunk között csak Ogrénak hívunk.
- Neked is - nézek rá gyanakodva.
- Hoztam egy bárányt.
- Azt látom! Miért?
- Most született, fogalmam sincs, mit csináljak vele.
- Hát semmit nem kellett volna, ott kellett volna hagyni az anyjának.
- De az anyja nem törődött vele, már fel sem áll, és tiszta hideg.
- Hát akkor fejd meg az anyját, és neked kell etetni.
- Na neeeeeeem! Tessék itt van. Csinálj vele, amit akarsz, én nem fogom végignézni, hogy elpusztul. Te is anya vagy, értesz hozzá - néz rám reménykedve.
Hát erre röhöghetnékem támadt. Azért a bárány kicsit más gyerek...
- De én... - kezdtem a tiltakozást.
- Mindegy, én itt hagyom, jobb, ha itt döglik meg. A mamának ne szólj! Nem tudta, hogy vemhes, nem fog gyanút.
- Aha.
- Hova tegyem?
Gyorsan helyet csináltam a jószágnak a radiátor mellett, és letette, aztán gyorsan el is iszkolt a halál látványa elől. A bárány valóban alig élt. Teljesen ki volt hűlve, alig mozdult, épphogy szuszogott. Neveltem már fel bárányt egy szerencsétlen eset kapcsán, így volt fogalmam róla, hogy mi vár rám... ha túléli.
Az első két nap reménytelennek tűnt. A cumisüveget nem tudta szopni, és felállni sem bírt. Én is leírtam magamban. Igen ám, de van nekem egy semmitől nem riadó, kitartó és örök optimista férjem. Kezébe vette a dolgokat. Szó szerint tömte, öntötte belé a tejet. A bárány már sírt, menekült volna, de az uram hajthatatlan volt. Kitűzte maga elé, mennyit nyom le a torkán egy-egy alkalommal, és addig nem engedte a kétségbe esett jószágot, amíg el nem fogyott az adag.
Két nap után lábraállt, három nap után minden további nélkül automatikusan tudtam etetni cumisüvegből. És felnőtt.
Közben ugyanazon év február 14-én Ogre újabb báránnyal állított be. Ezúttal ikres szülés volt, és ezt a kisebbiket nem fogadta el az anyja. A kitét megint csak annyi volt a bárányért cserébe a maminak nem mondhatjuk meg, hogy ő adta nekünk. Készségesen megígértük, miután a mamival egyébként sem voltunk beszélő viszonyban.
Ezt a bárányt is felneveltük, igen ám, de mindkettő kos volt, ami a haszon szempontjából nem épp kifizetődő. Így hát a nagyobbikat elcseréltük gabonára, a másik Bari megmaradt. Idén januárban aztán úgy éreztük, nő kell neki, mert egyedül nem élet az élet. Mivel Ogre azóta elköltözött nem reménykedhettünk újabb ajándékban. Felkerekedtünk tehát, és vettünk két jerkét, egyidőseket Barival. Az egyik jerke március elsején kisbáránynak adott életet, de nagyon szerencsétlenül esett a dolog, ugyanis az ellés során kifordult a méhe is. Csak feküdt mindenről lemondva, a gyönyörű hófehér kis lány bárány pedig kétségbeesetten sírt. Nem volt más hátra, hívtuk az állatorvost. Az felkészülten megoldotta a problémát, visszatuszkolta a méhét, és tett rá pár öltést, hogy bent is maradjon. Túlélte. Igen ám, de a bárányt nem fogadta el. Belefogtam hát életem negyedik bárányának felnevelésébe (amit közben a lányom átvett). Ez az ajándék még a jerkék megvásárlása előtt fogant, említette is a gazda, hogy lehet, hogy vemhesek. A másik nem volt az. Vidáman élt tovább utód nélkül... mígnem tegnap szalad a lányom:
- Anya, látok egy kisbárányt!!!!!!!!
- Mit? - kaptam fel a fejem. Ez igazán váratlanul ért.
Kirohantam, és tényleg :) Egy kis gizda, lucskos bárányka töfködte mohón az anyja tőgyét, aki hagyta és szeretettel nyalogatta. Ez már az én Barim ivadéka... :)

2013. június 15., szombat

Rémálom

Ma éjjel azt álmodtam, hogy lakást akarunk venni. Korábban, mielőtt megvettük a tanyát, évekig nézelődtünk, így eléggé belém ivódott ez a projekt. Szóval álmomban a választás egy kilencedik emeleti panelra esett. Nem bírtam felocsúdni. Ténferegtem egyik helységből a másikba, miközben átéreztem, milyen lehet a bezárt oroszlánnak. Az uram ablakot takarított, és készült, hogy beköltözzünk, de én nem tudtam megbarátkozni a helyzettel. Önként jelentkeztem, hogy leviszem a szemetet, csak innen menekülhessek. Tériszonyommal küszködve lemásztam a lépcsőkön (a klausztrofóbiám miatt a lifttel nem is próbálkoztam), majd amikor leértem és mindenütt csak betont láttam, elkeseredtem. Felnéztem a csupa ablak tömbre, és iszonyodtam a magasságtól. Mi lesz, ha egyik gyerekem kiesik az ablakon? Kerestem egy zsebkendőnyi zöld területet, egy fát, vagy bokrot, hogy érezzem a természettel való egységem, de nem volt. Csak beton lépcsők, parkolók, vas korlátok mindenhol... és az a borzalmas magasság...
Vergődve ébredtem, miközben félig ébren, félig álmomban azt fogalmaztam, hogyan adom be az uramnak, hogy én ide nem költözök.

2013. május 29., szerda

Babona


 Ez itt egy muskotályzsálya... Amikor az első gyerekemet szültem, ennek az illóolajával kenegettek mindenhol. Aztán hogy, hogy nem, beleborult a kórházi táskámba, és mindennek ilyen illata lett. Később is, ha megéreztem valahol az illatát, mindig anyaságom boldog pillanatai jutottak eszembe. Kb. 2 évvel ez előtt találtam muskotályzsálya vetőmagot, és azon nyomban vettem is. A szép élmények emlékére. Akkor azt mondtam: ha ez kikel, leszek én még kismama. Nos, az idén irgalmatlan mennyiségű muskotályzsályám van, mindenhol elszaporodott, és az eső még jót is tett vele... Jelent ez valamit? És az jelent-e valamit, hogy tegnap a villanykarónkon ott tollászkodott ő:


Azután még a faluba is követett, röpdösött fölöttem. Lehet, alapja van a néphitnek? :)

2013. május 27., hétfő

Veszteségek

Szeretném könnyebbé tenni a lelkem azzal, hogy kiírom magamból  a bosszúságaimat.
Ott kezdődött az egész, hogy -egy feltehetőleg kóbor -  kutya elvitt 3 kacsámat, meg egy libámat. Be voltak zárva, még alul is drótháló volt a tavalyi esetből okulva, mégis kirángatta  a drótháló rácsán keresztül, és a helyszínen elfogyasztotta őket. Kettőt egyik nap, kettőt a másik nap. Ezután beállítottuk az élve fogó rókacsapdát, a libákat meg bezártuk a fás kamrába. Egy kacsalábat beletettünk a csapdába csalinak, de nem jártunk szerencsével két éjjel sem. A kutya gondolom nagyobb állat, mint egy róka, így a csapda ugyan mindkét éjjel lecsapódott, de fogoly nem volt benne.
Érdekes ez a hozzáállás a kóbor kutyákhoz. Tavaly, amikor 15 csirkémet ásta kis a ketrecből két megtermett jószág, akkor többször riasztottuk a  mezőőrt. Ő eleinte kijött, bólogatott sajnálkozva, ígérte tesz valamit, de azt se kérdezte meg, hogy néztek ki a kutyák. Végül a zaklatásaink eredményeképp elárulta, hogy már nem lőheti le a kóbor kutyát, befogni meg 30.000 forint, és erre a falunak nincs pénze. Hinnye a keservit! Vajon miért kap egy mezőőr fizetést??? Nemcsak mi jártunk így. A szomszédnak az összes tyúkját elvitte a két beste dög. A szomszédasszony alig mert esténként hazajönni, mert a kutyák morogtak rá a susnyásból. De ezt nekünk el kell viselnünk, csak szegény állatokat ne érje bántódás... Hej!
Azóta nem merem itthagyni a tanyát. Nem merek vásárolni menni, nem merek kimozdulni, nehogy pusztításra térjek haza.
Van egyébként kerítésünk, de még kapu nincs rajta. Azon keresztül járnak... a négylábú állatok. Nemcsak a kutya okoz ilyen kellemetlen érzéseket. Másik "barátom" az őz. Idén "csak" 3 fámat tette tönkre azzal, hogy szép ügyesen lehántotta  a kérgüket... A nyúlról nem  szólnék, annak mi is keresztbetettünk, amikor a macskám megtalálta a nyúlalmot és elfogyasztott egy-két apró tapsifülest. Szóval vele kvittek vagyunk.
És végül a ma reggeli pofáncsapás: a gyanús az lett, amikor láttam, hogy a szarka a kennel tetején ül. Soha nem jön ilyen közel, hacsak... hacsak... Irtózatos balsejtelmem támadt. Úgy ahogy voltam, papucsban, semmi nélkül rohantam ki az esőbe. És igen. A girhes jószág lezabálta az először termő meggyfánk minden egyes gyümölcsét. A magot meghagyta, hogy nyivadna hatba!

2013. május 17., péntek

Sátán az arc

Félreértés ne essék, Sátán a kecske. Aki ismeri, nem kételkedik abban, hogy méltán kapta a nevét. Ő a gyümölcsfák, veteményesek legnagyobb ellensége. Így az én ellenségem is. Mindig is szívemből utáltam a kotnyeles pofáját, ahogy a takarmányozás utáni első pillanatban beleugrik a jászolba, és lekakilja a friss szénát. Meg ahogy hullámos szarvával szép türelmesen kibontogatja a kerítést, és aztán végigeszi az étlapomat (veteményes, muskátli az ablakban, frissen telepített facsemeték kérge...)
De idén februárban megsajnáltam a fekete pofáját. Első elléséből két kis kecskéjét veszítette el. Láttam rajta, hogy hozzám hasonló ősanya típus, kezdtem hát közelebb érezni magamhoz. Ezt érezhette, mert azóta engedi, hogy az ujjam hegyével megérintsem :) No, szegény párától a két kis magzat elszívta a tápanyagot, ráadásul utána még kellett szoptasson egy kosztost, így egészen lesoványodott. Már azon voltam, hogy vágjuk le, amikor jelentkezett egy alak a faluból, hogy a falusi sportegyesület a kabalaállatának választotta a kecskét, és kölcsön tudnám-e adni a hétvégékre, hogy kikössék a focipálya mellé, amíg ők játszanak. Naná! Egyből gondolkodás nélkül igent mondtam. Utána gondolkodtam el azon, hogy nem lesz-e nagyon gáz egy csont és bőr kecske, mint az SE arca... :O

2013. május 16., csütörtök

Képekben


 Itt van a kamilla szezon. Most kell begyűjteni az éves virágokat - szemgyulladás gyógyítására használom nemcsak gyerekeknél, hanem állatoknál is. Meg aztán ki tudja még mi mindenre lehet jó... Nekem az idén alig kelt ki 1-2, de szerencsére van nekem egy jó szomszédasszonyom, aki külön ezért felhívott, hogy neki rengeteg van VADON!, menjek gyűjtsek. A szikes talajt szereti egyébként, a mi udvarunkban meg homok van... szóval hosszú távon nem egy nyerő vállalkozás a kamillatermesztés. De hát a kapcsolatok ugye... :)



Aztán itt ez a kép. Annyira szeretem amikor a lila virágú akác virágba borul... egyébként nagyon szapora, alig győzöm irtani az utódok tömkelegét. Jelenleg méhek hiányában a gyerekek eszik le a virágokat... :) )

És végül egy kép arról, hogy lánykáim sem tétlenkednek:



2013. május 8., szerda

A zsálya nem viccel

Most egy évekkel ez előtti kísérletemet írom le (- frissebb nincs, mert 2 éve nem voltunk betegek!)
Amikor a gyerekeim bekerültek az óvodába, és kénytelenek voltak az óvodai menzán enni (ennek is jelentősége van), akkor egyik takonykórból estek a másikba. A porszívót el sem tettem, hanem állandóan szívtam az orrokat. Aztán hallottam egy pesti magánklinikának a módszeréről, miszerint az egyik orrlyukon engedik befelé a tengervizes oldatot, a másik orrlyukon szívják, és így a vákuumhatás következtében  a pangó orrváladékot is képesek kitakarítani a "zsákutcákból". Mondanom sem kell: kipróbáltam, mert én már csak ilyen vagyok. A gyerekeim nem borzadtak az új eljárástól, nem sírtak, még a 2 éves is önként jött. A kiszívott levet egy kis tálkában engedtem, és az olykor ott felejtődött. Ez volt a kísérletem alapja. Ez a lötyi már fél nap után rútul megbüdösödött - nyilván a benne élő baktériumoktól.
Aztán jött az ötlet továbbfejlesztése: ZSÁLYA az antibakteriális. Nosza! Zsályatea lett ezután leengedve az orrokba... és az eredmény: a kiszippantott lötyi 2 NAP UTÁN SEM VOLT BÜDÖS!!!!
Ezzel bizonyítást nyert számomra is, hogy a zsálya agresszív baktrériumölő hatással bír.

2013. május 4., szombat

Május eleje - kert

Nem vagyok annyira elégedett.
A mese tavaly kezdődött, amikor a több, mint 500 nm-es konyhakertem felét felszántattam, hogy a tarackot nyírjam. Aztán megint elindult, gyengébben, akkor megint jött egy szántás. A hatalmas szárazság áldásos hatása az volt, hogy a tarack a nem öntözött területeken totál meghalt. Buta dolog volt, bár kényelmes. A furcsaságot idén vettem észre, amikor is az arra a területre kerülő ágyásaimból nem bújtak elő a növények. Még a gaz se!!! Beszéltek itt az öregasszonyok futó homokról, ami csillogó és tönkreteszi a föld termékenységét. A talajéletet is kinyírtam a szántás+szárazság kombóval. Nem reménytelen az ügy, a komposzt csodákat művel, de egy évet elvesztettem :(
Ami kikelt hiánytalanul, az a zöldbab.
A répát még februárban vetettem, és az is jól áll. A cékla még esélyes, de aminek búcsút mondhatok, az a borsó, a mák, a spenót és a retek is (bár abból maradt pár aprócska) A későbbi komposzttal dúsított területeken boldogan nőnek a kabakosok :) A szamóca pedig minden idők legnagyobb rekordját akarja állítani. Képzeletben már készítem is a lekvárosüvegeket...
Az idei tanulópénz fizetés itt nem ért véget. Kezdő vagyok na, lehet kuncogni :D Az elmúlt évben homokba vetettem a melegágyat igényló paradicsomot. Kedvezőtlen öntözés miatt (khm) nem volt valami nagy siker. Na majd az idén odasózok neki... azaz színtiszta komposztba tettem, és öntöztem is... rendesen :( A végeredmény végzetes lett. 20-ból 2 db paradicsompalánta élte túl a "gondoskodást". Nos jövőre komposzt-homok keverék lesz. Ezt már a szakemberek is alátámasztották, miközben az orruk alatt röhögtek hümmögtek a próbálkozásaimon :) Így hát az idén még mindig piaci palántákra szorultam paradicsomból is meg paprikából is. Padlizsán nem volt. Remélem így is jó lesz!

2013. április 23., kedd

Baromfi

Amikor belekezdtünk a tanyasi életbe, egyből igazi "ősmagyar" fajokat akartunk, hogy ellenállók legyenek, erre a klímára adaptálódottak és ne kelljen tápozni őket az életben maradásért. Persze hogy sehol sem kaptunk. A gödöllői génbank tőlünk nem kicsit van messze, a piacon sem találtunk soha megfelelőt, így maradt a kettős hasznosítású barna csirke, a pekingi kacsa, és libáról nem is álmodhattunk. Aztán 2 évvel ez előtt sikerült vennünk szürke ludakat - már ez is nagy előrelépés volt! Ellenben szépen sorban múltak ki. Lebénultak, nem bírtak felállni, és egy-két nap alatt végük volt. Mindenki tudta a frankót: táp kell nekik. De én nem akartam megalkudni. Aztán egy helyi tudálékosabb parasztasszony elszólásából tudtam meg a gyógyírt: KALCIUM. Rögtön vettem is egy adagot, és csodák csodája, vége volt a haláleseteknek. Azóta kilogikáztam a dolgok természetes alakulását. Azt gondolom, hogy a kislibák (és kacsák is!) természetes körülmények között kelés után megeszik a tojáshéjat, ezzel biztosítva maguknak a megfelelő mennyiségű kalciumot. A keltetős állatok viszont nem jutnak ehhez.
No az idén már semmi jóra nem számítottunk. Akartunk 30 akármilyen csirkét, és ennyi. Álmomban sem gondoltam, hogy a szomszéd falu minivásárán milyen kincsekre bukkanok. Egy asszony árulta őket. Fodrostollú magyar libákat, némakacsákat  és tarka magyar kacsát (ami úgy néz ki, mint a vadkacsa).  A néni a génbankból vette a szülőket, aztán ő keltette ki a tojásokat. Hej, dehogy vettünk 30 brojlert!!! Bevásároltunk kacsából és libából :)
Amikor hazaértünk, már az egyik kezdte, hogy nem bírt felállni. Elkeseredtem, mert felépülést még nem láttam, csak azt, hogy nem lesz újabb megbetegedés. Azért megszórtam a kukoricadarát mészporral, és rábíztam a többit a Fennebvalóra.
Másnap reggel az összes liba tudott járni :)
Következő héten kimentünk a nagy vásárba, hogy most már tényleg vegyünk csirkét. Meg kellet egy baknyúl is, mert a múlt héten feladta Petike :(
Akár hiszitek, akár nem, erdélyi fekete kopasznyakú csirkéket találtunk, amiket ezidáig (3 hét) sem tápoztak!!! Élénkek, zsiványak és vadak. Mások, mint az eddigi csirkéink. Érdekes figyelni őket. Órákat tudom bámulni a jószágot...



2013. április 4., csütörtök

Tavaszi kert, új stratégia

Gondoltam, nem várok tovább a jó idő beköszöntére, hanem nekilátok ha fú, ha fagy. Előkészítettem az esőkabátot is, annyira elszánt voltam, de arra végül nem volt szükség.
Ások és vetek. Reszkető lábakkal, kiszáradt szájjal, kimelegedve, endorfintól túlfűtötten jövök be esténként. Hiányzott már a testmozgás. Kezdtem érezni, hogy elevenen elsorvadok.
Idén kitaláltam, hogy szabvány ágyásokat csinálok. 120 cm széles, általában 5 méter hosszú. Sokkal jobb és kényelmesebb így kezelni, mint a korábbi általános helyzetű - jobb esetben -négyszögeket. Ez is csak egy apróság, mérőszalag meg madzag kell hozzá, de mérhetetlenül megkönnyíti a munkát.
Így aztán vetettem petrezselymet (1 ágyás), répát, dughagymát, fokhagymát, spenótot, némi salátát, borsót és virágokat. A gyerekeim saját ágyásaikban retket, zöldhagymát és répát tettek.
Kezdek rájönni a gyermekmunka jelentőségére. Mármint nem a belőle fakadó hasznomra :P, hanem arra, hogy nekik milyen óriási szükségük van rá. Majd később posztolok erről, amikor már lesz egy kiforrott rendszerem. Elöljáróban annyit, hogy a 8 éves lányom megkapta a kisbárány etetésének feladatát. Ez több kompetencia fejlődésével jár, például az első, hogy tejet kell melegíteni. Ehhez meg kell tanulni a gáztűzhely meggyújtását, kezelését. Nagyon élvezi és fontosnak érzi magát egyelőre. Kíváncsi leszek, hogyan tovább :)

2013. március 21., csütörtök

Az ég madarai

Szent Ferenc a kedvenc szentem. Azok közül, akiket ismerek, ő az egyetlen akit elfogadok mint példaképet. Azt  gyakorlom a mindennapi életben is, hogy rábízzam magam Istenre. Van, hogy megy, és sokszor van, hogy kételkedek. De a mai napon megborzongatott a hála...
Fogytán volt a tűzifánk. Láttuk mi már a tél közepén, hogy nem lesz elég, de húztuk az időt, és nem is tudom, miben reménykedtünk. A múlt héten kitaláltam, hogy takarítsuk ki az egyik sufnit, ahol asztalosipari fahulladék van, és amit biztosan nem akarunk felhasználni semmire, azt tegyük meg tűzifának. Együtt csináltuk a szortírozást a férjemmel, és mivel mindketten a "jó lesz ez még valamire" elv hű követői vagyunk, nem sok hullott ki a sorból. Pár talicskányi bútorlap darabot átrámoltunk a kazánházba, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy véglegesen megoldottuk a problémát. Én úgy gondoltam, hogy az uram majd megoldja, ő meg nem tudom mit gondolt, de ültünk a babérjainkon, és ami a legfontosabb: TETTÜK A DOLGUNK. Aztán ma reggel teljesen elfogyott a fa. De valahogy valami fura megmagyarázhatatlan okból nem aggódtam. Talán a jó idő beköszöntében reménykedtem, vagy az uram leleményességében? Nem tudom. Reggel szokás szerint elmentem dolgozni, majd úgy 9 körül, hív a férj telefonon:
- Itt a fa.
- Milyen fa?
- Az Önkormányzat küldött egy kocsi fát.
- Mi van???
- Én se értem.
Le kellett tennem a telefont, mert a dolgaim közben felszaporodtak, de nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

Nos, az történt, hogy az Önkormányzat, és köztük főleg a Faluház vezetője nagyon hálás a munkámért. Bár pénzt nem tudnak adni, úgy érezték, hogy valamivel meg kell hálálják... Ez annál sokkal több, mint amire valaha is számíthattam ezért az önkéntességért.
Ami pedig az ég madarait illeti, valóban nincs miért aggódniuk... mint ahogy nekünk se.

2013. március 18., hétfő

Szaporulat

Az idén semmire se számítottunk, és lám, az Ég kegyes: 2 hete kisbárányunk, tegnap pedig ez a kis bozontos kecske született. Nagyon gyenge volt, félig ki volt hűlve, mikor rátaláltunk, így gyors kupaktanács után úgy döntöttünk, hogy megkockáztatjuk, hogy az anyja nem fogadja vissza, de ott akkor biztosan elpusztult volna. Így se biztos, hogy túléli, de küzdünk érte.