2013. április 23., kedd

Baromfi

Amikor belekezdtünk a tanyasi életbe, egyből igazi "ősmagyar" fajokat akartunk, hogy ellenállók legyenek, erre a klímára adaptálódottak és ne kelljen tápozni őket az életben maradásért. Persze hogy sehol sem kaptunk. A gödöllői génbank tőlünk nem kicsit van messze, a piacon sem találtunk soha megfelelőt, így maradt a kettős hasznosítású barna csirke, a pekingi kacsa, és libáról nem is álmodhattunk. Aztán 2 évvel ez előtt sikerült vennünk szürke ludakat - már ez is nagy előrelépés volt! Ellenben szépen sorban múltak ki. Lebénultak, nem bírtak felállni, és egy-két nap alatt végük volt. Mindenki tudta a frankót: táp kell nekik. De én nem akartam megalkudni. Aztán egy helyi tudálékosabb parasztasszony elszólásából tudtam meg a gyógyírt: KALCIUM. Rögtön vettem is egy adagot, és csodák csodája, vége volt a haláleseteknek. Azóta kilogikáztam a dolgok természetes alakulását. Azt gondolom, hogy a kislibák (és kacsák is!) természetes körülmények között kelés után megeszik a tojáshéjat, ezzel biztosítva maguknak a megfelelő mennyiségű kalciumot. A keltetős állatok viszont nem jutnak ehhez.
No az idén már semmi jóra nem számítottunk. Akartunk 30 akármilyen csirkét, és ennyi. Álmomban sem gondoltam, hogy a szomszéd falu minivásárán milyen kincsekre bukkanok. Egy asszony árulta őket. Fodrostollú magyar libákat, némakacsákat  és tarka magyar kacsát (ami úgy néz ki, mint a vadkacsa).  A néni a génbankból vette a szülőket, aztán ő keltette ki a tojásokat. Hej, dehogy vettünk 30 brojlert!!! Bevásároltunk kacsából és libából :)
Amikor hazaértünk, már az egyik kezdte, hogy nem bírt felállni. Elkeseredtem, mert felépülést még nem láttam, csak azt, hogy nem lesz újabb megbetegedés. Azért megszórtam a kukoricadarát mészporral, és rábíztam a többit a Fennebvalóra.
Másnap reggel az összes liba tudott járni :)
Következő héten kimentünk a nagy vásárba, hogy most már tényleg vegyünk csirkét. Meg kellet egy baknyúl is, mert a múlt héten feladta Petike :(
Akár hiszitek, akár nem, erdélyi fekete kopasznyakú csirkéket találtunk, amiket ezidáig (3 hét) sem tápoztak!!! Élénkek, zsiványak és vadak. Mások, mint az eddigi csirkéink. Érdekes figyelni őket. Órákat tudom bámulni a jószágot...



2013. április 4., csütörtök

Tavaszi kert, új stratégia

Gondoltam, nem várok tovább a jó idő beköszöntére, hanem nekilátok ha fú, ha fagy. Előkészítettem az esőkabátot is, annyira elszánt voltam, de arra végül nem volt szükség.
Ások és vetek. Reszkető lábakkal, kiszáradt szájjal, kimelegedve, endorfintól túlfűtötten jövök be esténként. Hiányzott már a testmozgás. Kezdtem érezni, hogy elevenen elsorvadok.
Idén kitaláltam, hogy szabvány ágyásokat csinálok. 120 cm széles, általában 5 méter hosszú. Sokkal jobb és kényelmesebb így kezelni, mint a korábbi általános helyzetű - jobb esetben -négyszögeket. Ez is csak egy apróság, mérőszalag meg madzag kell hozzá, de mérhetetlenül megkönnyíti a munkát.
Így aztán vetettem petrezselymet (1 ágyás), répát, dughagymát, fokhagymát, spenótot, némi salátát, borsót és virágokat. A gyerekeim saját ágyásaikban retket, zöldhagymát és répát tettek.
Kezdek rájönni a gyermekmunka jelentőségére. Mármint nem a belőle fakadó hasznomra :P, hanem arra, hogy nekik milyen óriási szükségük van rá. Majd később posztolok erről, amikor már lesz egy kiforrott rendszerem. Elöljáróban annyit, hogy a 8 éves lányom megkapta a kisbárány etetésének feladatát. Ez több kompetencia fejlődésével jár, például az első, hogy tejet kell melegíteni. Ehhez meg kell tanulni a gáztűzhely meggyújtását, kezelését. Nagyon élvezi és fontosnak érzi magát egyelőre. Kíváncsi leszek, hogyan tovább :)