2015. december 8., kedd

Boldog ünnepeket!

Ezzel a "képeslappal" kívánok bőséggel áldott új esztendőt.
Persze a karácsony is legyen boldog, de az az én tapasztalatom szerint mindenkinek olyan lesz, amilyenné teszi :)

Legközelebb már csak tavasszal jelentkezek, mert most lelki síkra helyezem a munkát.

2015. december 4., péntek

Tartozásaim

Több esetben történt, hogy a bejegyzésemben utaltam egy későbbi időpontra, amikor majd beszámolok egyes dolgok alakulásáról. Szégyen, hogy ezekre nem tértem vissza. Most tehát, ami hiányosságomra emlékszem, azt pótolom.
Az első ilyen elmaradásom a hamulúggal kapcsolatos, amiről ebben a bejegyzésben írtam. Nos azóta megtudtam, hogy a hamulúg színe fafajtánként változik. Tehát az én barnás vöröses hamulúgommal nem volt semmi gond, egyszerűen ilyen az akác hamujából kinyert lúg. A töménységével sem volt probléma, mosogatásnál úgy oldotta a zsírt, mint a parancsolat. Azóta nyárfából nyert hamuból is csináltam, az átlátszó lett. Azt olvastam még, hogy forríalással lehet töményíteni rajta, de az én kezemnek már ennyi lúg is sok volt, mert leoldotta az ujjlemonyatomat is :D

A másik elmaradásom a komoposzkazán. Egyik kedves olvasóm kérdezett rá, és ekkor indult el a lavina a fejemben, hogy nekem tulajdonképpen több tartozásom is van. Szóval a komposztkazánt végül rákötöttük a rendszerre, amikor már éreztük, hogy meglehetősen forró a belseje. Amikor azonban elindítottuk a keringető szivattyút, azzal találtuk szembe magunkat, hogy nem jön a víz... Hmmm. Lassan azért leesett a probléma oka.
Ha alaposan megnézitek ezt a képet, akkor látszik, hogy középtájon jön kifelé a halomból egy KPE cső darab. Elég szerencsétlenül áll, mert ugyanis abban a pillanatban, hogy a komposzt tömörödése révén súly nehezedett rá, megtört és ezzel megakadályozta a víz keringését. Mivel megvolt ez a fotó, hát tudtuk, hová kell túrni a halomban. Igen ám, de amint ezt megszüntettük, nem sokra rá, újabb fennakadást észleltünk. Nem tudom, hogy azért-e mert a meleg víz kissé megpuhította a csövet, a lényeg az, hogy egy alkalommal sikerült elindítani a keringést kb. fél órára, sajnos utána újabb és újabb törések keletkeztek, amiknek felderítése és kijavítása már nagyobb munka lett volna, mint maga az építmény elkészítése (ráadásul az egyes ilyen szétszedéseknél a komposzt is kihűlt). Tehát a konklúzió az, hogy kb. 40 fokos volt a víz, ami kijött a csőből, de a csövek tapasztalat hiányából fakadó szerencsétlen elhelyezése, a komposzt rohamos tömörödése folytán megtörtek ezzel megakadályozták a keringetést. Jövőre már struktúrával rakjuk össze, és majd kiderül, hogy mennyit tanultunk a hibáinkból eddig.

A harmadik, amiről beszámolót ígértem, az az almaecet. Kölülbelül 3 hét kellett ahhoz, hogy  befejeződjön az erjedés. Nyilván azért tartott ennyi ideig, mert a napos novemberi napok nem kívánták a folyamatos fűtést (igazából csak 2-3 naponta gyújtottunk be), így nem serkentette semmilyen hő a folyamatot. Azt vettem észre, hogy a  csipkebogyós üveg (amiben mellesleg összben is több gyümölcs volt) sokkal gyorsabban erjedt, sokkal erősebb lett és csak annak a tetején találtam jelentős mennyiségű ecetkultúrát (amit természetesen kis üvegbe csomagoltam, hogy legközelebbre már legyen). Íme az üvegek szűrés után:

A bal oldalit egy héttel előbb szűrtem le, látszik, hogy annak már üledék van az alján. Állítólag egy hónap, míg letisztul. Várunk. Az illata és az íze mindenesetre nehezíti a várakozást :)



2015. november 30., hétfő

Enyészet hava képekben


Készül a nálunk hagyománnyá vált birsalmasajt. Szerencsére most már elég jól terem a birsalmafánk, nincs okunk panaszra.
Elkészítés: Megmosom a birsalmákat, felvágom négybe, kicsumázom és mehet a fazékba (nem, nem hámozom meg). Felengedem vízzel és megfőzöm. Amikor megfőtt, leszűröm (a visszamaradó lé, nagyon finom, sűrű és fura mód szinte édes) A levet megitatom a családdal. Nem kell őket noszogatni, annyi szent. A birsalmákat meg összenyomkodom egy krumplinyomóval, mint ahogy a fenti ábrán is látszik. Ezt a masszát megmérem és ehhez képest 40%-nyi cukrot teszek bele. Tehát nekem ez 3,5kg volt, amihez 1,4kg cukrot tettem. Ezt a keveréket fogom forralni napestig, amíg meg nem áll benne a kanál. Na most ezt kavarni kell, ha tetszik, ha nem. Nekem nem annyira tetszett, ki is találtam, hogyan úszhatom meg a kavarást. Nem jött be:

 Miután kiszedegettem az égett darabokat, formákba öntöttem, volt amibe diót is raktam, volt amibe nem.


A tepsis verzió lesz felszabdalva szaloncukornak.

Miután ezzel megvoltam, jöhetett a disznóvágás. 
Gyülekező sült oldalas

Az oldalasok benne a 20 literes bödönben, zsírral fedve


...és megdermedve.





Szalonnák, csülkök besózva, később füstölve lesznek
Hulladék a szappanhoz





6 kg darálthús várja, hogy milánói konzerv legyen



Ugyanúgy elkészítem, mintha máris enni akarnám, tettem bele hagymát, fokhagymát, házi szurokfüvet (oregánó), bazsalikomot, sót, borsot, aztán a végén sűrítettparadicsomot. Amikor ez már mennyei ízű volt, akkor átmertem az előtte gondosan fertőtlenített, sütőben kiforrázott befőttesüvegekbe, rátekertem az ecetes vízben kifőzött tetőket, és jött a végeláthatatlan dunsztolás, amit pár nap múlva - de akkor már kevesebb ideig - meg kell ismételni.
Itt dunsztolódik két órát...

 Éééés, így befértem a fagyasztóba!!!! Erre ittunk egy bögre forraltbort :)

Egészségetekre!




2015. november 16., hétfő

Disznótor

Kezdődik a disznótorok szezonja. Mi is vágunk évente 1-2 disznót, de leginkább másfelet :) Ezeket eddig soha nem egyszerre vágtuk, hanem szerre, mert 160 literes fagyasztónk igencsak útját állta a nagy mennyiségek feldolgozásának. Az idén azonban úgy alakult a dolog, hogy ultimátumot kaptunk a gazdától: vagy kell egyszerre a másfél, vagy másnak adja. Mivel tudjuk, hogy ezek nem tápos disznók és nem gyógyszerezettek, hát - mondhatni - ész nélkül bevállaltuk a másfelet. Azt gondoltuk, majd valakinek kell a rokonságból vagy legalább a fagyasztótárhelyét felajánlja valaki. De sajnos ebben is magunkra maradtunk. Mindenki inkább a boltban veszi meg a bizonytalan eredetű lehetőleg comb típusú húst, mert pfúj szalonna és most egyébként is kisült, hogy a disznó rákkeltő :) Részemről a cukortól és a gluténtől jobban tartok, ezért továbbra is ragaszkodok a másfél disznómhoz. Igen ám, de hová? Csak nem veszek ezért egy fagyasztót, amikor egyébként is igyekszünk az ilyen jellegű energiafelhasználást a  minimálisra redukálni? Aztán a kezembe akadt Frank Júlia 1983-mas kiadású Disznótorban című könyve, ami egész egyszerűen ledöbbentett. Hát az a könyv nem a fagyasztóra alapoz, az bizonyos. Fel se tételezi, hogy van valakinek... és mégis... fagyasztó nélkül is van élet!!! A sonkákat, szalonnákat eddig is füstöltük, néha csináltunk disznósajtot is. Arra halványan emlékszem a gyerekkoromból, hogy az oldalast lesütöttük zsírban hagytuk és üvegben tároltuk. De ez még csak a kezdet! Akár pörköltet vagy sültet vagy AKÁRMILYEN húsételt lehet konzerválni befőttes üvegben több órás dunsztolás után!  Ezzel hirtelen minden problémánk megoldódott. Nemcsak a "hova tegyük a húst", hanem a mit eszik a férj, amíg én nem leszek itthon. Meglepődtem na, mert erről manapság már nem beszél senki. Vajon miért?

2015. november 11., szerda

Almaecet


A Gyimesben találtunk egy almafát a legelő közepén a semmiből kinőve. Természetesen vadalma volt, mondhatnám ehetetlen. Mégis csábított, hogy szedjünk belőle, akkor még azt gondoltam teának beáztatva. Később, itthon aztán változott a terv: legyen belőle almaecet! 
Az egyik üvegben megspékeltem még egy kis csipkebogyóval is.

A recept: egy 5 literes üvegbe félig pakolom almadarabokkal (minden mehet bele, csak penész nem), arra ráteszek 6 evőkanál cukrot, és erre ráöntök 3 liter forralt-lehűtött vizet. Lekötöm egy vastag vászonnal, meleg helyre teszem, és várok. (Állítólag kenyeret vagy élesztődarabot, esetleg ecetágyat belerakva felgyorsíthatjuk a folyamatot.)
Tíz naptól több hétig jósolják az érést, majd beszámolok, hogyan alakul.
Egyik megbízható forrásom 10 nap után azt javasolja, hogy naponta keverjem meg, aztán szűrjem le és így érleljem tovább 20-25 napig, míg letisztul az ecet. Ezt próbálom majd  követni.

2015. november 10., kedd

Gyimes margójára

A nagy összhatás mellett azért nagyon sokat tanultam is. Megtudtam, hogyan lehet tüzet gyújtani gyufa nélkül, hogyan készül az orda és az a jellegzetes erdélyi juhtúró, hogyan mossák a gyapjút. Megtudtam, hogy ételmérgezés esetén milyen gyógynövényeket használnak (sajnos szükség volt rá). Ott mindenkinek a házipatikájában ott vannak a gyógynövények, nem úri hóbort a gyógynövény gyűjtés és nem is valami kiváltságos tudomány. Megtanultam erdélyi módra puliszkát főzni, cérnával vágni. És láttam azt, hogy hogyan lehet élni egyetlen kicsiny szobában, hogyan lehet önellátónak lenni olyan helyen, ahol még a kukorica sem terem meg az éghajlat miatt.
Megtanultam hogyan lehet folyóvíz és áram nélkül átvészelni egy fosós-hányós éjszakát, amikor a családom összes tagja egyszerre hányt, majd az azt követő mosós napot, amikor 5 literes kannámmal szaladgáltam a kb. 30 méterre lévő gémeskúthoz, és mostam a lepedőket, pizsamákat egy kicsi lavórban.
De megtanultam azt is, hogyan lehet eltölteni a fagyos sötét estéket villany nélkül... megmondom őszintén, értelmesebben, mint villany mellett...
Mindent egybevetve nagyszerű élmény volt! És igen, már most mennék, és odaköltöznék, minden nyűgjét vállalva azért, hogy tagja lehessek egy közösségnek, ahol a LEGFŐBB érték az emberi kapcsolat. Ahol a néni inkább éhezik aznap, de a kenyerét megosztja a másikkal, mert tudja, hogy amikor szüksége lesz, akkor őt is megsegítik. Én egyházi iskolába jártam, az egyházzal volt körülvéve az életem, de ilyen hittel, mint ami ezekben az emberekben van, még soha nem találkoztam. Soha. Ezek nem csak úgy mondják, és idézgetnek és verik a mellüket, hogy ők hívők. Ők semmi ilyet nem csinálnak, a hitük csendes, nem fűzik bele minden második mondatukba az "Úr"-at, nem hiszik, hogy ők jobbak, mert templomba járnak, és ami a legfőbb, teljes szívvel elfogadják, hogy te nem jársz templomba. Nagyon megrázó élményem volt egy bácsi mellett, akit amikor 3 évvel ez előtt láttam, akkor egy bivalyerős, folyton dolgozó, mindig viccelődő csupaszív ember volt. A tavasszal leesett a létráról és eltört a gerince. Deréktól lefelé megbénult. Amikor beléptem a betegszobájába, sírás fojtogatta a torkomat. A bácsi felére fogyott, sápadtan feküdt az ágyában immár fél éve. De az arcán mosoly volt, és ahogy meglátott, arca még jobban felderült, és a tőle megszokott vidámsággal kezdett bele a történeteibe. Eleinte nem beszélt a helyzetéről és én mint dilettáns pszichológus, megállapítottam, hogy biztos elnyomja. De nem, a végén mégis rátért, ugyanazzal a kedélyes hangnemmel elmondta, hogy ez az Isten útja, ennek biztos így kellett lenni, és vidáman tekint a jövőbe, mert azzal, hogy nem halt meg, a Jóisten kinyilvánította, hogy van még valami célja vele. de tudja azt, hogy ez már a hazafelé vezető út. Zokogtam. Bámulatos ez a hit.

2015. november 9., hétfő

Gyimesi tanulmányút

Az elmúlt időszakot a gyimesi havasokban töltöttük az ottani emberekkel szoros kapcsolatban. Sok minden megrendült bennem, nagyon nehezen írok még mindig róla...valahogy mintha szembenéztem volna azzal, hogy mi itt milyen pojácák vagyunk. Azért vagyunk messze az önellátástól, a minimalizmustól és mindentől, amihez azt gondoltam közel vagyok, mert az igényeinket nem én, nem mi határozzuk meg, hanem még mindig az a közeg, amiben élünk... mert hát ebben kell élnünk, és valamilyen szinten ebbe kell beilleszkedjünk. Azonban ott bebizonyosodott, hogy sokkal de sokkal kevesebb is elég volna.
De nekünk változatosan kell táplálkozni, hogy egészségesek legyünk. Vajon a bácsi, ott fenn a Havasok tetején a kalyibájában, aki mindig puliszkát és tejterméket evett, nagy ritkán húst vagy tojást - ez a bácsi ezen az "egészségtelen" koszton hogy a fenébe élt 98 évet úgy, hogy az utolsó évéig teljes mértékben ellátta önmagát? A társai, akiket felhoztak példának ugyanilyen szép kort éltek meg ugyanezen az egyhangú táplálékon...  Ellenben nekünk füge kell, meg citromfa, meg almafa, meg paradicsom meg paprika, ami mind-mind nem ezen az éghajlaton őshonos. S mindez csak azért kell, hogy változatos legyen az étrendünk. Vajon tényleg szükség van erre???
Vajon tényleg szükség van pénzre? Találkoztunk ott emberekkel, akik bár dolgoztak életükben, "nincs ki az évük", ezért SEMMI nyugdíjat nem kapnak. Dolgoznak. Élnek és virulnak. Boldogok. Boldogabbak, mint az itteni öregek többsége. Ott, mintha egy láthatatlan vidámság-felhő gomolyognak az emberek között, minden nehézség ellenére. Vajon miért???
Egy olyan házban laktunk, ami a falu szélén volt, fenn a patak mellett, ahová nem tudott felmenni az autó csak a szekér. A házban nem volt villany, eredeti 1910-es bútorzatával visszaröpített minket az időben. Ez nem afféle kuriózum volt, körülöttünk is laktak pont ilyen körülmények között. A szomszéd néni elcsodálkozott a holmijaink mennyiségén. Azt gondolhatta tán, hogy egy évre jöttünk. El is szégyelltem magam, hogy ilyen sok cucc az, amire azt mondom: KELL. A szomszéd néni még egy poharat sem fogadott el (nem gondolta azt, hogy majd jó lesz még valamire, hanem tisztán látta, hogy a kicsi házikójában nincs helye szemétnek.) A kunyhója egyetlen apró helységből állt, amiben két ágy, egy asztal, egy konyhakredenc és egy vaskályha volt. Ketten éltek itt a fiával. Villany nélkül... nyugdíj nélkül... munkanélküli segély nélkül. A néni mindig viccelődött, sose panaszkodott, egészen eredeti poénjai néha csak későn estek le.
Szóval arra jutottam, hogy itt Magyarországon is lehetséges az önellátás, csereberével szigorúan pénzügyi haszon nélkül, nehogy morcos legyen a NAV, de sajnos itt minket olyan közeg vesz körül, akik nemhogy nem csodálnak, de megszólnak és lenéznek,sőt rád uszítják a gyerekvédelmet,  ha csak két ruhátok van, ha nincs villanyotok, nincs folyóvizetek és sok-sok mínusz pontot ad a védőnő, ha nincs központi fűtésed, csak kályhával tüzelsz és főleg, ha nincs mérhető jövedelmed. Ha gyereked van, rád szállnak és addig taposnak, míg megtörsz. Tisztán látom, hogy ez nem az én világom, nem az én igényeim, és mégse tehetek semmit, esetleg csak akkor ha a gyerekek mind betöltik a 18-at. Szomorú, hogy az állami szervek az anyagi javak hiányát a gondatlansággal azonosítják... csak azért, hogy te is vedd ki a részed a termelésből... a pénztermelésből...
Most ott fenn a Kárpátok tetején, ahol senkit sem érdekel, miből tartod el a gyereked, megtapasztaltuk, hogy megfizethetetlen a nyugalom, amelyet a körülötted élők hasonló helyzete biztosít. Merthogy ott ez nem opció, hanem kőkemény kényszer. Nem zargatnak oltásokkal, meg státuszvizsgálatokkal ( még iskolába-/óvodábajárással sem). Hagynak élni, és örül az állam, ha nincs gondja veled.  Megfordult a fejemben, hogy esetleg ott, mint itt... de aztán elhallgattattam a kis gondolatot azzal, hogy nem véletlen születtem ide, és valószínűleg itt van dolgom, még ha keményebbnek is tűnik, mint odaát. Na meg nem bírom a hideget sem :)

2015. október 19., hétfő

CNG - avagy a lehető legkíméletesebb megoldás

 Amikor az 5 fős átlagos méretű családunk tavaly 6 főre bővült, szomorúan vettük tudomásul, hogy 17 éves autónktól meg kell válnunk, ha még szabályosan együtt szeretnénk utazni valahová. Persze az igazi az lenne, ha tömegközlekednénk, de belátom gyarlóságom, a gyerekek méretére és számára tekintettel ez még várat magára. A fiam születése után még húztuk az időt 8 hónapig, én alapvetően egy Barkasra vagy egy echós szekérre szavaztam volna, mert azok illettek volna az imidzsemhez, de apuka több szempontot megvizsgált, nemcsak az én imidzsemet.
Így került a látóterünkben a CNG. A CNG a Compressed Natual Gaz rövidítése, és a mi esetünkben ez üzemanyagot jelent. Ez gyakorlatilag az a földgáz, ami mindenkinek jön otthon a gázvezetékéből, és ha meggyújtja a gáztűzhelyét, akkor azt is érezheti, hogy mennyire szennyezi a levegőt az égése. Az égés során gyakorlatilag szinte csak tiszta szén-dioxidra és vízre bomlik. Ez az üzemanyaga a nagyvárosi környezetkímélő autóbuszoknak is. Úgy döntöttünk, ha már autót veszünk, nem lehet más, csak ilyen. Persze van hátránya is. Kevés tankolási lehetőség van itt Magyarországon (Romániában meg egyáltalán nincs), de mivel a közeli nagyvárosban éppen van kút, belehelyeztük a pakliba, hogy néha a 14 liter befogadóképességű benzintartályra leszünk utalva... ugyanis egy gombnyomással lehet váltani az üzemanyagok között. Éppen egy éve vettük meg az autónkat, és nem bántuk meg. Szeretem, hogy nem bűzöl az orrom alá, amikor reggel pakolom be a gyerekeket, mert nincs semmiféle szaga. A lelkiismeretem pedig így a lehető legnyugodtabb. A gáz ára eleinte sokkal kedvezőbb volt, de az ország vezetése nem gondolta, hogy valami előnyhöz kellene engedni azt, aki kíméli a környezetet, ezért az év folyamán kemény adóval sújtották. Ettől függetlenül még mindig a benzines verzió feléért járjuk az utakat. Ráadásul ezalatt az egy év alatt nyílt még 2 kút, az egyik éppen a szülővárosomban, így a szülői látogatások alkalmával is tudunk üzemanyagot vételezni. Nyugat Európában pedig hemzsegnek a CNG kutak, aki gyakran jár ki, annak feltétlenül érdemes ezzel közlekedni.

Lomtalanítás (declutteing) a létszükséglet (minimalizmus) jegyében

Követtem egy hónapig a Minimalisták lomtalanító programját. Először azt hittem, hogy az én szegényes háztartásomból nincs olyan sok dolog kidobni való, hogy az első nap 1-et, a második nap 2-tőt és így tovább a harmincadik nap 30 cókmókot hajítsak ki. Tévedtem. Hát volt. Sőt mi több, még egy hónapra tuti be tudnék nevezni. Azt gondoltam, csak az ilyen pénzes amerikaiaknak van ennyi kacatja. Amíg bele nem kezd az ember, el sem tudja képzelni, hogy milyen rakás szeméten él (bocsi azoktól, akiknél ez nem így van).
Emlékszem, a nagymamám ilyen olyan "egyszer még jó lesz valamire" kincseit egyetlen 30 cm széles asztalfiókban tárolta. Abban voltak a befőttes gumik, a parafa dugók, némi cérna és tű, pár nejlon zacsi, tömítés a gázpalackhoz. Ennyi. Na nem részletezem, hogy ezek a "kincsek" nálam mennyi helyet foglalnak...
Hogy miket is sikerült ilyenkor kidobnom? A teljesség igénye nélkül pár haszontalannak ítélt dolog:
- kicsi háromágú süteményes villák (talán a naggyal nem esik olyan jól a torta?);
- fürdősó (nem értem minek tároltam, amikor a műanyag kádat felmarta, ezért nem használtam);
- hímzőfelszerelés (szép dolog a hímzés, de kb. 7 éve nem volt rá időm... vajon a következő 7 év hímezgetéssel telne? Erősen kétlem.)
- a fonalaim jelentős része (minek tartogatom a csomó műszálas fonalat, amikor úgyis csak gyapjúból kötök? Mert jó lesz még valamire??? EZÉRT FOGLAL EL EGY SZEKRÉNYT????)
- jégkockatartó (nagyon hasznos, de még SOHA nem használtam. Ezután tán fogom?)
- 4-5 darab rossz mobiltelefon (tán a fiókban megjavul, vagy valamelyik alkatrészt akartam felhasználni?)
- ragasztópisztoly (4 éve használtam utoljára... amikor megvettem)
- kb. 200 db tejfölöspohár (jó lesz a palántáknak... csak már nem tejfölöspohárba, hanem fóliába vetem a palántának valót)
- a három szett kávéskészletből kettő nem kell. (persze, ha eltörik az egyik? Akkor majd gondolkodunk ezen. Addig meg fölöslegesen foglalja a helyet)
- könyvek (amikről tudom, hogy már kinőttem. Nem, nem gyerekkönyvek, csak a mondanivalója már nem fog nekem szólni soha, mert lejárt az az idő. Tartsam meg a lányaimnak? Még 20 évig??? Aztán lehet, hogy a szentimentális anyjára gondolva ő maga hajítja ki. :) Hagyjuk meg kialakulni a maga ízlését.)
Sorolhatnám még, de talán bepillantást engedtem abba, hogy hogyan működik ez nálam. Persze a cuccok nagy részét nem kidobtam, hanem a már említett kirakodóvásárban  értékesítettem és alkalmanként egy-egy éttermi ebédre váltottam.
Az eredmény? Megmondom őszintén a 3 hónap alatt még semmi sem hiányzott azok közül, amiket eladtam. És ami a lényeg: tisztábbnak, rendezettebbnek érzem magam is, nemcsak a környezetemet. Mintha a kiselejtezett tárgyakkal magamból is megszabadultam volna részektől, amik megosztottak. Nem hívogat a hímzős vödör, és fura módon ez inkább megkönnyebbülés. Nem követelőzik a sok ócska fonal sem(hogy legalább egy takarót csináljak belőlük, ha már vannak), így már két lépéssel közelebb kerültem ahhoz, ami igazán érdekel, ami igazán örömmel tölt el. Azt hiszem, ez lehet az az érzés: a kevesebb több.

2015. október 12., hétfő

Van, ami nem működik a szaktanács ellenére sem

Amikor megvettük a vályogházat, fogalmunk sem volt arról, hogy milyen módszerekkel kell karbantartani egy ilyen természetes épületet. December 30-án költöztünk be, májusban kezdtük felújítani, de én csak a nyáron szembesültem azzal, hogy nem olyan egyszerű ez, mint ahogy gondoljuk. Semmi sem úgy működik egy vályogháznál, mint ahogy azt a "szakemberek" gondolják más építményekből szerzett tapasztalataik alapján. Így hát időt és fáradtságot nem kímélve beleástam magam a szakirodalomba, és a netes fórumok ezzel foglalkozó szárnyaiba és kialakult a fejemben egy stratégia. Korábban már írtam a szobafelújításról, ami remekül sikerül. Volt azért, ami nem sikerült ilyen remekül.
Az indexes vályogházas fórum egyik szakija Mednyánszky Miklós -  aki könyvet is írt a témában -  nagyon sok megoldásnál segített. De azért néha kicsit kételkedek abban, hogy ő valóban lakóhelyként tekintett-e a felújítandó épületekre. A konyha padlóját a korábban általam is leírt megfontolások miatt (hogy ti. a beton a falakhoz vezeti a nedvességet, és olyan aljzat kell, ami átengedi a talajpárát) téglával képzeli el kirakni, természetesen alatta semmiképp sem használva beton aljzatot. Sok megoldást végiggondolva végül mi mi is nekivágtunk ennek, mert a nem természetes dolgoktól magunk is idegenkedtünk.
Először is felszedtük a metlachit:
Kis segítséggel :)





Kulé kavics+sóder+homokágy











Fugázás 2/3 részig homokkal




És a téglaközök kitöltésének felső egyharmada mészhabarccsal  történt. A könyv arról biztosít, hogy kb. 2 év alatt kialakul a végleges felület, lehet takarítani, fényes lesz, jó lesz.
Nos, 4 év telt el...

Nemhogy nem takarítható (a zsíros dolgokat egyből beissza, és soha többé ki nem szedhető), de a mészhabarcs közök porlanak kifelé úgy, hogy 2 éve már egyszer újraöntöttük, mert tarthatatlan volt. Sőt tavaly volt olyan forgalmas helyen lévő téglaköz, ahová cementes anyagot tettünk, de az is kimorzsálódik. Rájöttünk arra is, hogy miért. A téglák alatt lévő homok, sóder, kavics nem ad egy stabil alapot (ami egy hajópadlónál nem számít) a tégla bár észrevehetetlenül, de mozgásban van és mivel statikus, ezért a gyengébb ellenállás enged: a fuga. Az idén fogalmazódott meg először, hogy ez így most már tarthatatlan. Még a döngölt agyagpadlóval is jobban járnánk... A megoldás még várat magára. Vagy mégis betonozunk a végén, vagy ez a helység is hajópadlót kap... vagy nem tudom.
Remélem másnak is segít ez az írás, hogy jobban megismerje ezt az alternatívát... Persze nem kizárt, hogy mi rontottunk el valamit, ezért írtam le részletesen, hogy hogy csináltuk. Ha valakinek van valami használható ötlete, szívesen fogadom.
És ha már Mednyánszkiynál tartunk. A könyvében azt írja, hogy a hajópadlót a helység ablakaira merőlegesen kell letenni. Követtük, ennek nem néztünk utána. Aztán kiderült, hogy pont ellenkezőleg. Amikor személyesen a szerzőtől kérdeztem meg, hogy ezt hogy gondolta, akkor azt válaszolta, hogy biztos elírás. Hát köszi! Szóval mértékkel ajánlom a könyvét.









2015. október 6., kedd

Népi bölcsesség

Nem sok ilyet hallottam, mert én is városi gyerek vagyok, de állítólag nagyon hasznosak az életben.
Ezt talán én is alá tudom támasztani, miután a hét végén az egyik hagyományőrző tanyán fejemhez vágtak egy ilyet, amikor leültem a csupasz kőre a verandán.

Aranyérre legyen gondod, segged alá tegyél rongyot!

Aztán elgondolkoztam, hogy hallottam-e már más népi bölcsességről. Eszembe jutott a Jó szomszédság fél gazdagság. Lehet, hogy ez utóbbit Wass Albert könyvében olvastam... de biztos így van. Most van reményem, hogy talán végre kapunk egy jó szomszédot. Amíg csak albérlők laktak közel s távol, nem lehetett számítani semmi jóra. Lakott itt leszbi, autótolvaj, feketekereskedő, hibbant, üldözési mániás... komolyan! Nem túlzok. Valahogy a mellettünk lévő eldugott tanyára nyilván értelmes ember miért is menne albérletbe. Ezt én is hamar beláttam. De most végre az év végén megveszik a tanyát! Lesz egy igazi tulajdonosa jelenléttel, kopácsolással, füstölő kéménnyel, hajnali odaköszönéssel, alkalmankénti borozással... és talán majd asszonnyal és gyerekkel is bővül a porta. Nem illúzió ez, ismerjük a fickót, egyidős velünk és a környező földeket ő birtokolja. Mondhatom, hogy jóban vagyunk... ha az eddigi lakókkal hasonlítom össze a kapcsolatunkat. Nyilván az elveink, a terveink, eszközeink és céljaink nem egyeznek, de nem is bánom már, csak ember legyen!
Tanulságként én nem tudok hirtelen ilyen népi bölcsességet kreálni, de aki kiköltözik a vadonba, az ne csak a házat, ne csak a környéket, ne csak a közeli települést vizsgálja meg, hanem nagyon nézze meg, hogy ki/kik lakik/laknak mellette... mert nagyon nem mindegy. Én mondom ezt 7,5 évi szenvedés távlatából.

2015. október 4., vasárnap

Részsikerek

Na, mit hoztam ma megmutatni??? Legalább akkora az örömöm, mintha aranyat találtunk volna:





Ezek még kicsik, de megnőttek volna. Hárman vannak és hangosak. És meg fognak halni... természetesen. Elnézést minden állatvédőtől! Ha gondolják, szívesen nekik adom őket továbbtartás céljából.
A napokban volt még egy piciny "örömöm": sikerült a főpatkány farkára rácsapnom, ez ugyanis már a jelenlétemben is előjön és eszi a gabonát. Nagyon eldurrant az agyam, eszembe jutott mind a 34 csirkém, mind a 4 kacsám, és az a számtalan tojás amiket ez és a családja pusztított el. Minden haragom beleadtam az ütésbe. Utána egy napig nem láttam, de végül úja felbukkant és folytatta fényűző életmódját a csirkék etetőjében... Minden vágyam, hogy őkelmét elkapjuk... már mindannyian megismerjük a jellegzetes tépett faráról. Ő lehet az anya. Ma offenzívát indítottunk ellene... karbiddal próbáltuk kifüstölni. Minden lehetséges kijáratánál ott állt valaki vasvillával vagy kutyával. Egy ideig hallottuk, hogy vadul kapar, aztán csend lett. Remélem, ez lesz a vége a harcnak!


2015. szeptember 29., kedd

Házip(r)a(k)tika

A nagylányom nagyon fülfájós volt egy időben. Mint utóbb kiderült, ezt nála a tejérzékenység okozta. (Három hónap tejmegvonás rendbe tette). No a lényeg, hogy akkor ezt még nem tudtam, amikor éjszakánként szívfájdítóan sírdogált a fülfájása okán. Volt, hogy nappal is csak hüppögött. Az orvos nem tudott mást javasolni, mint hogy fújja rendesen az orrát... vagy szívjam a porszívós orrszívóval. Volt, hogy napokig ez se segített, úgyhogy elkezdtem kétségbeesetten keresni egyéb megoldásokat.
Találtam egy magánklinikát, ahol orrjárat átmosást csinálnak... horror áron Budapesten, napi szinten. Persze ez nálunk kizárt volt. Így aztán utánajártam a technikának, beleástam magam a témába és megszületett a házi módszer. Amikor minden részlet összeállt a fejemben, elmentem a háziorvoshoz, és előadtam neki azt ötletem. Nem találta elvetendőnek, úgyhogy kipróbáltam. A lényeg az, hogy sós vagy zsályás vizet melegítek testhőmérsékletűre, azt felszippantom egy fecskendőbe, amit az egyik kezemben tartok. A másikban a porszívós orrszívó csöve. A gyerek a lábam között fekszik, a feje felém. Elindítom a porszívót és míg az egyik orrlyukán szívom a trutyit, a másikon szép lassan engedem le a sós/zsályás levet. Átjön az orrszívós oldalra egy csomó - egyébként mozdíthatatlan - lunyával. Olyannyira hatásos volt, hogy az akkor két éves kicsi lányom magától jelezte, hogy ő is szeretné, ha el volt dugulva az orra. Ez biztosíték volt számomra, hogy fájdalmas nem lehet ez az eljárás, ha ő maga kéri.
Emellett készítettem egy sapit, amibe varrtan sópárnácskákat. Télen a radiátoron voltak, így cserélgetve napközben is tudott tenni-venni fülmelegedés közben:



2015. szeptember 22., kedd

Harc a patkányokkal

Úgy látszik több felvonásos lesz ez a háború. Süti jó kutya, megtesz minden tőle telhetőt, hogy zavarja a dögöket. Volt, hogy láttam a szájában kispatkányt is! Puding és Bonbon is jó munkát végeznek, de a patkányok száma olyan méretet öltött, hogy ez nem elég.
Kaptunk már tanácsot: csapda, vadászgörény, méreg, puska.... De keressük a mi utunkat ebben is. Na nem a patkányok lelki világát féltem, hanem a sajátomat.
Most valami gázzal próbálkozunk, ami időlegesen kiűzi őket a járatukból (aztán később visszatérnek). Abban reménykedünk, hogy a kutya+macska+gáz kombó hat. Sajnos már a nagy kacsáink sincsenek biztonságban. Az utóbbi héten 3-mat öltek meg a patkányok. Úgy döntöttünk a télre semmilyen jószágot nem hagyunk meg. Sajnos így a jövő évi keltetős reményem is kútba esik, de aki azt látja, hogy a jószágának a negyedét már kinyírták a dögök, akkor menti ami menthető. A tojásért meg kár tyúkot tartani, ha a tojást is elviszik a fenevadak. Így áll a szomorú helyzet.


2015. augusztus 21., péntek

Nehézségek és csodák

A nyár folyamán nem kis nehézségünk akadt az élősködő ragadozókkal. Mert ugye aki a természet rendjébe beleavatkozik, annak ezzel is kell számolni. Tavasszal a nyúlmészárlás felfedezése után addig üldöztük a macskákat, míg már a házunk tájára se mertek jönni... Azonnal fel is fedezhettük, hogy semmilyen totalitárius rendszer nem működik, így a macskanélküliség sem... Teret hódított ugyanis a patkány. Nem sokkal a macskák eltűnése után már a bejárati ajtóban találkoztam egy meglehetősen jóképű példánnyal. (Alig hiszi az ember, hogy ennek a  kis állatnak a neve milyen negatív hangzású: PATKÁNY) Ez - úgy tűnt - a jobbik eset volt, a rosszabbik a csirkeólban való megtelepedés volt. Egyik éjjel (pont a nyaralás előtti éjszakán) 25 kiscsirkémet ölt meg egy? bestia. Patkány volt, mert láttuk akkor is, és később is. Egyből szereztünk két friss kismacskát, de mivel már a második éjszaka konfliktusba keveredett a beste ragadozókkal - és úgy tűnt, ő húzta a rövidebbet - arra gondoltunk, szüksége van erősítésre. Sajnos a kutyáinkra nem számíthatunk. A komondor minden hajcihő nélkül lefojtja és megeszi akár a libát is, a vizsla meg vadászkutya lévén csak megöli és otthagyja a csirkét, nyulat. Jól bevásároltunk ezekkel is, fenét kell a flancolás, meg a fajtiszta, meg a miegyéb. Elzárva kell őket tartanunk, ha nem akarjuk, hogy kipusztítsák a vagyonunkat. A vizslát ezúton is meghirdetem... 2 éves magyar vizsla szuka chippel. Akinek kell vigye! A tapasztalat: csak korcs és abból is a kistestű. Szereztünk hát egy fél éves kicsi korcsot, aki Süti névre hallgat. (Ezen felbuzdulva a gyerekek elnevezték a két új macskát Pudingnak és Bonbonnak - hogy teljes legyen a desszertkészlet :) )
Süti első pillanatban belopta magát a szívembe. Elegem volt már az ugrálós, harapdálós idióta, fékezhetetlen kutyákból. Süti más. Először is abban más, hogy nem akarta belopni magát a szívembe, egyenesen utált és morgott rám. Valahogy csak hazavittem autóval 2,5 km-t döcögtünk a földesúton. Itthon megetettük, megszeretgettük, aztán bementünk ebédelni. Amikor kimentünk, hűlt helyét találtuk. Gondoltam, biztos bebújt egy bokor alá és onnan röhög, hogy mi hogy keressük. Simán kinéztem belőle az előzmények alapján. De miután másnap sem került elő, írtam a gazdájának viccesen, hogy meglépett a kutya. Visszaírt: Itt van. Komolyan lehidaltam. Olvastam én a Bogáncsot, meg a Lassie hazatértet, de ezt nem hittem volna... ezt tényleg nem. Először is, hogy ment ki a kerítésen??? Újra elmentem érte, de ettől fogva mágikus kutyaként tekintettem rá. A nagylányom egy egész napig ki se engedte az öléből, hogy szeressen itt nálunk lenni. Azóta velünk van, és végre érzem, hogy ő az igazi. A gazdája megnyugtatott, hogy megfogja az egeret is és a patkányt is, de a tyúkot nem bántja, mert a kakas egyszer nekiugrott. No, kell ennél több? Éljenek a korcsok!

2015. július 31., péntek

Simplier, minimalism vagy ennek valami helyes magyar fordítása

Mostanában sokat foglalkozok a témával. Sajnos csak angol nyelvű irodalmat találtam, de azt bőségesen. Jó lenne találni erre egy frappáns magyar megfelelőt, mert a minimalizmus, meg az egyszerűsítés nem igazán fejezi ki a dolog lényegét...szerintem.
A lényeg, hogy nagyon szimpatizálok az irányzattal, és érzem, hogy sok problémám gyökere ennek a minimalizmusnak a hiányában rejlik. Mit is jelent ez röviden? Azt, hogy szabadulj meg a kacattól - úgy lelki mint  fizikai síkon - és akkor kristálytiszta lesz, hogy mi a fontos az életben. Meggyőződésem, hogy amikor elmegy valaki nyaralni, akkor nem elsősorban a hely szépsége, az éttermi kaja vagy a nap melege az, ami "csodaszéppé" teszi a nyaralást, hanem éppen az, hogy csak a legszükségesebbeket viszi magával az ember, így nem terelődik el folyton a figyelme  hol a jaj, ezt meg kéne kötni, jaj ezt be kéne festeni, jaj, ezt el kéne olvasni - hanem tud tisztán és kizárólagosan a gyerekkel focizni. Ettől ez az élmény sokkal intenzívebb lesz. Szerintem.
Nos, a lényeg, hogy én is hozzákezdtem a kacatmentesítéshez (decluttering). Nem egyszerű :) Lemondani dolgokról, amik teljesen jó állapotúak... netalán a kukába dobni. Fáj. Van az a verzió, amikor rásózod valakire, akit úgy ítélsz meg, hogy csóróbb, mint te. Ezt a megoldást azért vetettem el, mert az életmódunkból adódóan mi sajnos sokszor kerülünk ilyen helyzetbe, hogy csórónak - vagy épp több szabad hellyel rendelkezőnek - néznek és zsákszámra zúdítják ránk a lomjaikat. Van úgy, hogy ez már sértő méreteket ölt (A csúcs az, amikor még hálás viszonzást is várnak azért, amire nekem egyáltalán nem volt szükségem.) Aztán kitaláltuk, hogy mégse a kukába landoljon, hogyan érhetnénk el, hogy olyan emberhez juttassuk el, aki pont erre vágyik? KIRAKODÓVÁSÁR. Életünkben először leküzdöttük a vasárnap reggeli hajnali keléssel való összeférhetetlenségünket, és kimentünk a legközelebbi kirakodóvásárba, kivittünk egy csomó játékot, babacuccot, edényt, könyvet. FlyLord egyáltalán nem hitt benne, én meg csak a bulit láttam. Első három körön (mindig amikor épp kipakoltam), elkezdett szakadni az eső. De mint ahogy Coelho is megírta az Alkimista című regényében: túl kell esni a kezdeti megpróbáltatásokon, minden alkalommal hűségesen visszapakoltam, remélve a legjobbakat. Két ilyen kipakolás között adtam el három könyvet... ez volt a megdöbbentő kezdet. És azután, hogy elmentek a felhők, nem volt többé egy nyugodt percem sem. Vették, mint a cukrot. A kidobásra szán lovacska boldog vigyort kölcsönzött új tulajdonosának, a nagymami telipakolt egy szatyrot az unokának szánt játékokkal, az anyagi gondokkal küzdő kismama megkönnyebbülten cipelte magával az olcsón vett alig használt utazóágyat, a csóró de értelmes nyugdíjas teli rakta kis szatyrát könyvekkel... ÉS TÖK ELÉGEDETT VOLTAM :) Egyik részről éreztem a mázsás súlyokat, amiktől végre szabadulok meg, másik részről meg láttam az örömet a vásárlók szemében, akik pont erre vágytak, és végre megszerezhetik elérhető áron. (Azoknak, akik láthatóan továbbkereskedés céljából vásároltak, dupla/tripla árat mondtam :D) A befolyt pénzből pedig csaptunk egy nagy lakomát a helyi étteremben. Mindent egybevetve remek napunk volt. Már gyűjtöm a cuccot a  következő alkalomra. Remek érzés, ahogy ürülnek a szekrények, a sarkok, amikor a régen vagy tán sose használt holmik, a "majd egyszer jó lesz valamire" kacatok végre kipucolódnak az életterünkből helyet adva ezzel az egyszerűségnek,  és ezen keresztül esélyt adva arra, hogy meglássuk azt, ami igazán fontos az életben.

2015. július 2., csütörtök

Csigapörkölt

1-2 évvel ez előtt a lányaim rendszeresen kiakasztottak a csigáikkal. Hozták vitték őket, és nem egyszer szegények a mosógépben végezték, mert véletlen a ruhazsebben maradtak. Persze ezeket a látványokat mindig én szenvedtem el, így hát egyszer - csak hogy visszavágjak - közöltem, hogy a szegény féltett csigáikat megfőzöm és megeszem. Persze el voltak szörnyülködve, megsértődtek, meg ami ilyenkor szokás. Aztán úgy tűnt, valami csak megmozdult a kis fejükben, mert elkezdetek érdeklődni a csiga konyhai értéke és feldolgozása iránt. Egy szép napon előálltak 5 db csigával, hogy főzzem meg. Hmmm, ezt még sikerült elsikamikálnom, úgy, hogy végül elfelejtették. Aztán telt múlt az idő,és egy nap a nagypapa kertjéből összeszedtek egy nagyobb mennyiséget... pörköltnek. Most elég elszántnak tűntek, és tartottam tőle, hogy nem úszom meg szárazon. Igazam lett. Hiába húztam az időt a csigák tisztítókúrájával, csak nem akarták elfelejteni, így hát összeszedtem magam, beláttam, hogy igazuk van, miért veszünk tengeri halat, ha az itt található paradicsomi(???) csemegére pfújjogunk. Azt kell enni, ami itt van, ezzel ártunk legkevesebbet a környezetnek és nem utolsó sorban az egészségünkre is előnyösebben hat. Nosza, belevetettem magam csigareceptekbe. Én azért csak megéltem már jó pár évet csigafalatok nélkül, ezért nem is igen akaródzott a művelet. Annál inkább a 10 évesemnek, aki végül magára vállalta és kivitelezte a csigapöri megfőzését. Szegény egy álló délelőttöt bajolt a csemege konyhakésszé tételével, így aztán végképp pofátlanság lett volna részemről, ha meg se kóstolom. Megkóstoltam, meg is ettem. Meglepően finom :)
Azt persze még mindig nem értem, hogy minden csigarecept alatt a kommentek között miért vannak olyan trollok, akik kiakadnak a csigafogyasztáson. Vagy csak a vegák lesznek morcosak a témától? Ki tudja... A lényeg, hogy javaslom másnak is megkóstolni ahelyett, hogy  kiküldjük a franciáknak (itt szedik a szegényebb sorsú gyerekek és kilóra adják le)

2015. június 25., csütörtök

Ki kell nyitni a szádat... itt a lét a tét

Nem vagyunk egy beszólogatós fajták, mindenki azt csinál, amit akar, csak minket hagyjon békén. De azért mégis van olyan dolog, amin nem lehet átsiklani...
Egy szép reggelen FlyLorddal arról beszélgettünk, hogy van aki túlzásba viszi azt, ami egyébként is a begyünkben van, és hogy nem lenne szabad szó nélkül hagynunk. FlyLord tett is egy ígéretet, hogy többé nem hagyja. Ő se gondolta, hogy ilyen gyorsan akcióba kell lépnie... ugyanis amint kikeltem az ágyból és kimentem tojást forgatni, mit ad Isten, a hátsó földszomszéd éppen akkor készülődött neki a traktoros gyomirtózásnak. Ezt ugye le kell nyeljük, csakhogy az északnyugati szél nem gyengén pont abból az irányból fújt. (Kb. 30 km/h). Na ezt már nem. Ugyan többször hangoztatom, hogy a törvényeket a saját maguk védelmére alkották a törvényhozók, de azért néha én is belekapaszkodhatok. :) Ugrasztottam férjet, hogy lépjen, mert megígérte alig 20 perccel ez előtt. Mit volt mit tennie, jószomszédi viszony ide vagy oda, ezt az akciót meg kell akadályozni, hisz a konyhakertünk 30 centire kezdődik az adott területtől.
A muksó hímelt-hámolt, ismerte a törvényt, de hát majd leengedi a szórófejeket, meg óvatos lesz, meg kisnyúlfülefarka. NEM! OK, muksó feladta, de azért még tett utalást olyanra, amit szerinte mi törvénytelenül csinálunk. Na nem fenyegetésként... csak úgy. Sebaj, elértük, hogy elmenjen, és szélcsendes időben térjen vissza. (Gondolom, nem kis anyagi vesztesége származott a potya útból. Sajnálom ezért :( )
Senkinek nem lenne szabad hagyni, hogy kárt szenvedjen mások gondatlansága miatt. Főleg ha még törvény is van rá. Javaslom mindenkinek, hogy ismerkedjen ezekkel a törvényekkel és használja fegyverként, ha nincs más mód. Itt a lét a tét!

2015. június 24., szerda

Jövőre ugyanígy

A komposztkazán a fóliában remek megoldásnak bizonyult a kora tavaszi fagyok elleni küzdelemben. Mint előző bejegyzésemben írtam, egyes esetekben talán túl jól is sikerült a melegítés.
Jó ötlet volt a fóliában rendszeresített 200 literes hordó is, amiben mindig volt víz, ami nappal felmelegedjen.
A muskátlikat eddig Bálint gazda tanácsára augusztusban próbáltam dugványozni, mindannyiszor sikertelenül. Idén úgy döntöttem, tojok én Bálint gazda nagybecsű tapasztalataira és márciusban dugdostam földbe a dugványokat. És tádááááám!!! Végre sikerült a muskátlit is szaporítani.(Egy egy presztízs kérdés volt számomra, mert elhatároztam évekkel ezelőtt, hogy nem veszek olyat, amit magam is elő tudok állítani, és még volt hátra 3 ablak, ahová hiányzott)
Jövőre is ki fogom osztani a napi elvégzendő feladatokat családon belül, mert így sokkal hatékonyabban működünk és sokkal több mindent fenn tudunk tartani.
Jövőre is komposzt lesz a vetemény felső rétege, a palántáknak pedig a gyökeréhez is komposzt kerül. Összehasonlíthatatlanul erősebbek így. Sőt 1-2 hét alatt azok is látványosan megerősödnek , amik az elején nem kaptak, ha odaborítom nekik a komposztot, vagy trágyás szalmát. Fantasztikusan buja növényeim lettek idén... Már épp el akartam költözni innen magamat sajnálva, hogy itt csak satnya növények nőnek, de most már meggondoltam magam :)
Jövőre is a gyerekekre bízom a répaegyelést.:)
Mégiscsak jó valamire az a mulcs :) :) :)
Az ágyások közti utakat jövőre is kaszálom és nem kapálom.Egyre inkább látom, hogy a föld bőrének lenyúzása nem kevés hátránnyal jár. Egyszerűen kiég belőle minden és utána képtelenség termőtalajként használni. Itt a homokon irtózatosan fontos a talajtakarás. Föld fedetlen nem maradhat... nyilván a gaz is azért siet annyira :P
Jövő tavasszal is szagos turbolyát, csalánt és tyúkhúrt fogunk legelni, amíg nem terem valami rághatóbb. Ezért-e vagy azért, de sok egészségügyi problémánk visszaszorult.
Jövőre is palántázó tálcát használok. Mekkora hülye voltam, hogy eddig nem merül fel az igény! A paprika nehezen csírázik, meg egyébként is néha az ember ide-oda vinné a palántáit, de ezt max 6-tal csinálja meg, mert többel nem bírja. Az idén a szomszéd kihajított pár (rengeteg) 160 darabos hungarocell palántázó tálcát. Nem nagyok, egy radiátoron elfér kettő... az 320 db palánta!!! Úgy éreztem, mintha a spanyol viaszt fedeztem volna fel. A magok így éjjel a radiátoron voltak, nappal a fóliában, egy mozdulattal kivittem egy fóliára való palántát... éééééés már esszük a paprikát!




2015. június 18., csütörtök

Jövőre másképp

Lehet, ezzel a címmel sorozatot is indíthatnék... Megint tanultam egy csomó mindent, hogy mit kellett volna másképp. Azt hiszem, ezt főleg magamnak írom, mert ahány ház, annyi szokás.
Úgy a nyár végéig ilyenkor gyötrődök, hogy "a fenébe, másképp kellett volna" aztán az ősz meghozza a lelki békémet és az elszánást, hogy ezután már úgyis jobban fogom csinálni.
- Na szóval. Ha lenne fotó, akkor illusztrálnám, hogy paradicsomot miért nem teszek többé fóliába. Mindezidáig a  hét év alatt mindig szabadföldi paradicsomaink voltak. A gyér, perzselő homokon jó ha megnőttek a térdemig, mielőtt végleg az enyészeté lettek. Persze láttam én már nagygazdaságokban égig érő paradicsomot, de sejtettem mögötte valami számomra megengedhetetlen furfangot. No az idén nem is csak a koraiság dominált a döntésemben, hogy a paradicsomot fólia alatt neveljem, hanem az is, hogy azt reméltem, ott kevésbé kapja el a fertőzéseket, és jót tesz neki a páratatalom. Huh, hát jót tett. Még csak június közepe van, de a növények miután elérték a "plafont" elkezdtek ide-oda tekeregni a sátor tetején. Úgy néznek ki, mint ahogyan Toldi Miklós kinézhetett egy vályogház alacsony szemöldökfás ajtajában.
- A borsó közt nem hagyom ott a tyúkhúrt talajtakarónak, nem vált be.
- A mák közé nem vetek petrezselymet - nem is értem, ki volt az a hülye jószándékú ember, aki ezt javasolta. Aki látott már mákot a maga pompájában, az érti miről beszélek... mellette a petrezselyem csak aljnövényzet.
- A káposztát - ha egyáltalán még foglalkozok káposztafélékkel - később vetem a fóliába, mert így túl korán érte el a palántaméretet, akkor még nem lehetett kiültetni, de mire az időjárás megfelelő lett volna, addigra a káposzták olyan nagyok és fejlettek voltak, hogy jelentős veszteséggel vészelték csak át a kiültetést (mégúgy is, hogy előtte vödörbe áztattam őket). Amit meg éppen ezért a fóliában hagytam, annak nagyrésze meg egész egyszerűen szétrohadt a belső fentről csepegő párától. (Jó tudom, jobban kellett volna szellőztetni.)
- Görögdinnyével is ez a helyzet, túl korán vetettem, ráadásul a komposzthalom tetejére. Óóóóóriási hiba volt. Pedig hogy örvendtem, hogy mindenkiénél előbb kikelt!!! Ja, csak annak jó meleg kellett volna a szabadföldbe való kiültetéshez. Mire eljött a jóidő, a 10 dinnyepalántám "folyt" le a komposzthalomról. Kettőt megpróbáltam kiültetni, de meghaltak. Így most van egy fóliám, aminek máris a felét totálisan beterítette a Sugar Baby. Ezek után csak remélni merem, hogy az idén azért eszünk saját görögdinnyét.
 Folyt köv,
Még mielőtt valaki azt hinné e írás alapján, hogy csupa kudarc ez az év, azok kedvéért és a magam örömére a következő poszt címe: Jövőre ugyanígy. 

2015. május 11., hétfő

Röviden, hogy miért

Kedves Olvasóink!

A blogbejegyzések szaporítása, egyben a mulandóság követhetősége érdekében lépek a színre én magam is.  Az életemet szemlélnem kell, de ahhoz, hogy ne csak időközökre emlékezzek, ezért én is időnként megörökítem azt, ami e tanyán egyről a kettőre alakul itt a blogon, a saját nézőpontomból.
Le kell szögeznem, sok olyan állapot van itt az én fejemben, ami a tanyán egyes besorolást kap.
Hihetetlen, hogy mennyi erőfeszítés kell a görbítéshez. Néha van kedvem és hajlandóságom, néha pedig negatívan állok ezekhez.
Ami mostanság foglalkoztat, hogy kivonjam magam egy olyan szólás hatása alól ami így szólt: "... nem iparosos!" Sokszor elgondolkodom azon, hogyha mindent iparososan kellene megcsinálni, akkor tényleg haladna-e a tanya előre???
Ha valaki tutit akar, akkor ne a felújításban lássa ezt meg, mivel ott van egy követelmény, hogy tudd lakni. Ennek a feltételnek eleget kell tenni, mert pokolivá válhat az életed különben.
Sok a teendő. Nagyokat álmodok, de rájöttem nem vagyok polip. Álmok és képek, amikről beszélek  a későbbiekben: élhető élet a tanyán, négyzet centiméteres kihasználtság, megújuló energia, korszerűsítések, egészség, kitartás...
Bekezdésként ennyit, idővel jelentkezem!

Erősítés

Amint látszik, pont a legihletdúsabb környezetben nem jutok oda, hogy írjak... pedig lenne miről. Így hát elhatároztam, hogy segítséget veszek igénybe. Fogadjátok szeretettel Fly Lordot, aki tanyánk férfi részlegének feje... :) 

2015. április 9., csütörtök

Városi ember könyvből próbál tanulni....

Nem gondolom, hogy kezdő vagyok, de azért van mit tanulnom. Így történhetett, hogy beiratkoztam egy gyógynövényismereti tanfolyamra. Sok dolog csak megerősítésül szolgált, de volt sok újdonság is. Az ember hiába guberál az árokparton a Kis növényhatározóval a kezében, ha már a biológia érettségire se tanulta meg, hogyan kell szakszerűen növényt határozni.
Pár évvel ez előtt meghatároztam ugyanis, hogy az a növény, ami az ablakunk alatt nő minden tavasszal, az kérem szépen a mérgező bürök. Büdi? Hááát ez ízlés dolga, nekem nem tűnt épp büdösnek, de mondjuk... Így kapta meg a szerencsétlen növény a jelzőt. Férjuram, aki vakon bízik bennem, a növény kaszálásakor - ahogy érezte annak szagát - teljes aggodalomban volt, hogy vajon ettől,hogy belégzi, lesz-e valami baja... Mit tesz az elme... a fóbia kiterjedt a családra... A gyerekeknek is meg lett mondva, hogy messzire kerüljék a bürköt.
Nos, hogy is térjek a tárgyra.... hmmm. Szóval most, hogy így szakember irányításával vizslattam a növényeket, kiderült, hogy az én halálosan mérgező bürköm a zamatos turbolya, amit a franciák inyencségként TERMESZTENEK. Azóta bálaszám legeljük, és azóta kimondottan finom az illata is :)

Megjegyzés: Azért nem vagyok teljesen béna, mert a kiadott anyagban benne volt, hogy akinek még nem mutatták meg a zamatos turbolyát, az önállóan ne kezdje el gyűjteni, mert könnyen összetéveszthető az erősen mérgező bürökkel. Remélem ez az infó javít valamit a tekintélyemen :) Egy biztos: a családom azóta is rajtam röhög.

2015. március 21., szombat

Komposztkazán hegyek, tavaszi zsongás

A fóliás komposztkazán, ami templomhangulatot kölcsönöz a sátornak, úgy tűnik bevált. Főleg az oltárra ("kazán tetejére") vetett magok bizonyulnak úttörőnek kelés szempontjából. Ha eléggé beöntözöm a halom közepét, akkor szinte süt az oldala.

Ezen felbuzdulva - s mert a néhai kecskéink jócskán hagytak faaprítékot, összedobott az Ember egy nagyobbat, mely a ház tavaszi fűtűsét hivatott rendezni. Ez már egy "kicsit" nagyobbra sikeredett, rengeteg meló van benne. Így készült:

Főként faapíték az alap, közé marha és birkatrágya, a széle meg kerítésdrót helyett fészekszerűen lett kialakítva ágakból. Benne a cső, ahogy látszik is, spirálisan fut. Reggelenként már látszik, hogy gőzölög. Ma kötjük rá a rendszerre. Szorítsatok!

Futó projekt még a keltetés. 17 némakacsa és 63 tyúktojás várja, hogy húsvét vasárnapján életet adjanak egy-egy kis jószágnak. A némakacsa tojás kelési ideje 35 nap, a tyúktojásé 21. Így 2 hetes "előköltés" után tettem be a tyúktojásokat. Mindezidáig minden klappolt, mindig pontos és hibátlan voltam, mígnem ma reggel vidám kávéfőzésem közepette döbbenten láttam, hogy tegnap este a forgatás után nem indítottam be a gépet. Ha enyhe akarok lenni: romokban hevertem. Mígnem megtaláltam egy okos oldalon, hogy valaki már kikísérletezte ezt és 12 órás 21 fokon levés csak 3,4%-kal rontja a kelési esélyeket. Oda se neki, szegény kotllómmal - aki két hét előnyben volt - nyest végzett tegnap. Vagy mi. Kiszívta a vérét, és otthagyta. A tojásait feltörte. Volt bennük kiscsirke :( Finoman szólva pipa lettem, úgyhogy vadászkutyám, munkára fel!

A fóliában szépen kelnek a növénykék. Kikelt már a káposztafélék, karfiolok, sárga húsú paradicsom, retek, és a komposzt tetején lévő paprikák... de paprika csak ott. A dinnye az ablakban figyel, meg némi balkonparadicsom a hangulat végett. Szabadföldben csak a hagymák, a borsó meg a spenót indult meg. Szerencsére van tavalyi sóska, 1-2 nap és szüretelhető.

Egyébként mindig van szöszölni való. Szaporodó bokrokat egyelem, és a kerítés mentére ültetgetem. Szedjük, esszük a csicsókát, de az idén durván sok van. Kár, hogy nincs disznónk, a nyulak annyira nem csípik. Apropó nyulak: az ÖSSZES alom kisnyúl eltűnt. A tettesek akár hiszitek akár nem : a macskák. Közel 60-80 kisnyulat pusztítottak el a télen. Fogalmam sincs, mit tegyek. Most, hogy már melegebb az idő kint, sokat kint vagyok, és elkergetem, ha látom, de éjjel attól szabad a vásár :( Úgyhogy bármily fájó, vissza kell térnünk a ketreces tartáshoz. Pedig igazán boldogok voltak így :(

A 6 éve általam szaporított szomorúfűz jó bőrben van. Ennek örömére gyökereztettem neki 4 kicsi fiat, amik közül három a tó partjára megy a kacsákhoz, egyet meg a laposába ültettem, ahol nagy eső után áll a víz. Ezzel és a két Mariskával máris teljesítettem az "Ültess minden évben egy fát!" tervet nemcsak magam nevében, hanem egész családom összes tagja nevében. Na jó, ősszel is ültetek még vállalva egy panellakó család adagját is :) Ti se feledkezzetek meg róla!


2015. február 23., hétfő

Permakultúra csőre töltve

Biokert - ez az alap. De azért az energiák végesek és ilyenkor mindig irigykedve gondolok Ruth Stout lazaságára. Túl kocka vagyok... ez az igazság. A vetőmag drága, csak nem hajigálhatom el "lesz ami lesz" alapon??? De azért mégis jó lenne!
Az idén komolyan és szigorúan szelektáltam a meglévő magjaimat, aztán el is kezdtem a vetést a kis 500 nm-es konyhakertemben. Vetettem 2 ágyás mák+petrezselyemmagot keverve, 2 ágyás sárgarépát dughagymával telilőve, 1 ágyás spenótot, 1 ágyás dughagymának való hagymamagot répa sorokkal közölve, és egy ágyás magszaporításra való lila-, gyöngy-, póréhagymát, endíviasalátát, hosszan tárolható répát, és a sóskaágyást megújítottam, ... remélem, nem hagytam ki semmit! A fóliába paradicsomot, paprikát káposztát palántának, ezenkívül salátát és kétféle retket. (Beindult a komposztkazán!!!! Hurrá!)
Aztán megint összesítettem a magokat, és rájöttem, hogy a piciny kertem képtelen ennyi magot elnyelni, mint amennyit én begyűjtöttem. És ekkor pattant ki a fejemből a gondolat: mi lenne, ha a "nagy" földbe (ahol vannak a gyümölcsfák, a here, tavaly a kukorica, uborka, tök, krumpli volt) csinálnék egy próbát és a szalmamulcsot széttúrva elszórnám a maradék magjaimat keverve, ahogy esik úgy puffan... Remek ötlet! Ezek lesznek az első permakultúrás tapasztalataim.Tegnap még vettünk két Mariskát (őszibarack facsemete), azt elültettük ma. Hogy a bokor osztag is erősödjék, nyestem a már meglévő bokraimról vesszőket, azokat próbálom gyökereztetni, hogy dzsumbujosabb legyen az alföldi homok. Meglátjuk, lehet-e ebből buján termő területet varázsolni!

2015. február 18., szerda

Amikor a birka megszűnik birkának lenni

Az árva jószág egyedül maradt a télre. Még egy ideig társai voltak a kiöregedett tyúkok, de aztán azok elfogytak (ahogy egyre több vasárnapi ebédet hagytunk magunk mögött). Olykor jókedvemben kiengedem szegény párát, legelésszen, barátkozzon a nyulakkal, kacsákkal. Korábban nem is volt ebből semmi baj, ha megelégeltem a pusztítását és határozott léptekkel elindultam felé, akkor tudta a dolgát ő is, meg a többi birka is - hisz egymást követték - és szépen bekocogtak a helyükre. Igen ám, de amióta egyedül van és nincs kit majmoljon, egyre nagyobb egyéniség vált belőle. Most ha elindulok felé, akkor tesz két lépést a helyes irányba, aztán egyszer csak szökken egy nagyot oldalra és iszkiri hetedhét határba. Egyedül már nem is tudom behajtani. A minap mikor ezen felhúztam magam, és nekigyűrkőztem a hajszának, elhajítottam a lerágott almacsutkát, hogy annyiva is könnyebb legyek. A beste jószág még futtában felkapta a csutkámat, ezzel is kiröhögve a próbálkozásomat. Így esett, hogy megállapítottam: ez a birka megszűnt birkának lenni. Lehet az alvó tömegek mellől is ki kellene venni a "nyájat", hátha a többi birka hiányában elkezdenének gondolkodni?

2015. február 17., kedd

Palántanevelés - újítás

Már tavaly is állítottunk fóliasátrat, de az idén javítunk a hatékonyságán és "beszereltünk" egy mini (2 köbméter) komposztkazánt a fólia északnyugati végébe. A "kazán" szalma alapanyagból épült közte kecske-és juhtrágya van rétegezve a nitrogéntartalom biztosítása végett. Jól beöntöztük talajvízzel - mert nálunk olyan sok van. Ez a kupac a komposztálódási folyamat során nem kevés hőt termel majd. Ez fog felelni azért, hogy a hideg éjszakákon se hűljön le túlzottan a sátor beltere, mert tavaly elég nehezen keltek a hőigényes növények. Így épült:


 A tetejére paprikát fogok vetni, hogy a felszálló hő se vesszen kárba, és a paprika egyébként is remek indikátora a nedvességtartalomnak. Valahol tán azt olvastam, hogy eredetileg vízinövény.

És a szorgos segítség se váratott sokáig magára:

2015. február 10., kedd

Feldolgozás

Az öt percekben - amikben a fiam őrizetlenül hagyott - szőttem egy-egy sort. Bedolgoztam a rengeteg felhalmozott rongyom töredékét egy szép ülőszőnyegbe, ami a férjem által készülő konyhai ülőgarnitúra része lesz:


Állítom, hogy legalább egy fél évig készült... de hát ilyen az élet egy 1 éves mellett...

2015. február 7., szombat

Leállt a tavasz

... de én már be vagyok pörögve, mert bármily bánatos is az idő, a tavasz közel. Nehéz elhinni, de muszáj.
Elkezdtem gyűjteni a tojásokat a keltetéshez. Jó lenne saját kelésű csibéket nevelni! Kacsatojásból van már 25, de abban reménykedek, hogy azt maga kacsamama intézi. A tyúkokban viszont megtört a bizalmam. Azt a pár vadat - amelyikek szabadon kóricálnak - kivéve nem költik ki a tojásaikat, vagy ha ki is kel pár akkor sem nevelődnek fel. Tavaly két tyúkanyó 1-1 kakaskát nevelt fel, attól bizony felkopott volna az állunk. Az idén tehát bevetem a műkotlót meg az infralámpát. Az elveimnek ellentmond, de valamit enni kell addig is, amíg nem javulnak a tendenciák.
Tél ide vagy oda, a birka legel. Döbbenet, hogy most, a február kellős közepén is van mit legeljen!
Ma elpusztult egy alom kisnyúl... 12-tőt fialt az egyik elsőszülő anya... sajnos nem készült elő, nem volt fészek, és a hideg így végzett is a pindúrokkal.:(
Poharakba elvetettük a héten a padlizsánt, mivel annak hosszú a tenyészideje és nem szokott beérni a márciusi fóliás vetésből. Vetettem petúniát ablakba palántának és tavaszt idézve zsázsát, hogy legyen valami nyers koszt is az asztalon.
Éééés! Összesítettem végre, mi van, mi nincs, mit kell venni, és sikeresen meg is rendeltem a szükséges magokat. Innen, innen és innen. A kereskedelmi forgalomban kapható zárjegyes! magokban csalódtam. A hagyma felmagzott, a petrezselyem és a mák ki se kelt, arról nem beszélve, hogy idegenkedek a csávázott magoktól is. Szeretnék saját magraktárt, mert a hibrid nem az én jövőm. Igyekeztem nem standard, tájfajta, ritka, őshonos magokat beszerezni. Azt látom, hogy a nagyüzemi termelés alatt álló növényeknek sokkal több kártevője van, mint a kevésbé ismerteknek.  Nem nagyon szeretnék a Monsanto féle ördögi körbe bekerülni. Bőségesen van élelem a fő keresleti árucikkeken kívül is. Tudtátok, hogy van olyan, hogy fehér mák, fehér csíkos padlizsán, fekete paradicsom, lila karfiol, és egy csomó olyan termény, aminek a nevét se hallottam eddig? Azt remélem, hogy ezek rezisztenciája is más lesz, mint a hagyományos fajtáknak.

2015. január 29., csütörtök

Menekülő pecsenye

Miután a tavasz még mindig folytatódik és tegnapelőtt darvakat láttam kelet felé repülni, úgy döntöttem, nem lesz itt már kemény tél, ezért tegnap gazdagabb lettem egy ágyás fokhagymával, és kitisztítottunk egy ágyást petrezselyemnek. Sajnos elvetni nem sikerült, mert meglépett 5 nyulunk a kerítéssel határolt területről, és így mivel táplálék híján félő, hogy a kis fáink kérgét rágják le, azonnal utánuk kellett eredni, úgyhogy a délután hátralévő részében nyúlvadászatot tartottunk... idén már negyedszer. A gond ott kezdődött, hogy a sok eső hatására a kerítésként funkcionáló vályogfaldarab felázott és egyszerűen ledőlt. Akkor voltunk kénytelenek másodszor a nyulak után eredni. (Az első nyúlvadászat külön bekezdést érdemel). Aztán a vályog helyére dróthálót húztunk, de mivel akkor már szakadt az eső, nem pakoltuk meg az alját téglával. Persze, hogy kibújtak. Most meg a maradék vályogfalba rágtak egy lyukat. Élelmes népség, annyi szent!
No, tehát az első idei nyúlvadászat története tavalyra nyúlik vissza, amikor egy egész alomnyi pár hetes kisnyúl kislisszant a kerítés rácsai között (utána húztunk csirkehálót). Akkor elkaptuk a nagyját, de azt se tudtuk, mennyit kell keresni, úgyhogy végül kint maradt három, akik szépen növögettek, hízogattak a természetes terepen. Néha láttuk őket, főleg a reggeli órákban, de aztán elbújtak. Ezek a jószágok szép nagy állatokká cseperedtek, akik elkezdtek komoly veszélyt jelenteni a gyümölcsfaállományunkra. Amikor láttam megrágva a barackot, hadjáratot hirdettem. Kivonult a család apraja-nagyja, hogy leszámoljunk a kártevőkkel. Nem volt egyszerű, mert ezek a nyulak mivel kint nőttek fel, ismertek minden zeget és zugot... Főleg zugot. Volt, hogy fél napra fel kellett függeszteni a hajszát, mert úgy elbújtak, hogy nem tudtunk mit tenni, mint várni, hogy újra előbukkannak. Aztán egy nap szerencsével jártunk, egyet sikerült elkapni az élve fogó rókacsapdával. A csali természetesen káposzta volt. De a másik kettőnek esze ágában sem volt csapdának állni. Végül odáig fajult a dolog, hogy mindkét nyúl egyazon féltető alatt tűnt el, onnan meg voltam győződve, hogy el nem ment egyik se, mégis, amikor felforgattunk mindent, nem találtuk meg őket. A falhoz döntött ajtók alatt azonban találtunk egy lyukat. Elkezdtünk ásni, kiástuk 1 méterig, de úgy tűnt, ott a vége, semmi tovább se té, se tova. Újra kirámoltunk a féltető alól, végigdöngettünk mindent, de csak nem került elő a két tapsifüles. A dolog pikantériája az volt, hogy ők lettek volna a vasárnapi ebéd, és dél körül még csak a hűlt helyüket tapogattuk. Éhesen, dühösen és fázósan újra elkezdtük a lyuk ásását és csudák csudájára mégiscsak volt egy elágazás balra, amit a korábban kitúrt homok miatt nem vettünk észre. Amikor azt kitisztítottuk és bevilágítottunk, megcsillant 4 nyusziszem... kb. másfél méterre a lyuk eredeti bejáratától. Tanúsíthatom tehát, hogy a házi nyúl az üregi nyúl rokona, ha nem a testvére... Döbbenetes házikót építettek maguknak a műhelyünk alá. Nagy nehezen kirángattuk őket, kirángattuk, hazavittük és jól megettük. Itt a mese vége, fussatok el véle.

2015. január 18., vasárnap

Piros vagy fekete

Olyan tavaszi hangulatom van, hogy tegnap hátamra kanyarítottam egyszülött fiamat, kapát, gereblyét ragadtam és előkészítettem egy 100x500-as ágyást borsónak. Lesz, ami lesz, az anyagi veszteség nem lehet jelentős,de ha jó lapra teszek (és nem lesz durva fagy), akkor még az is meglehet, hogy egy kerek hónappal előbb lesz borsóleves az asztalon. A vetést végül elhalasztottam, több okból is. Az első az, hogy most nincs kedvem öntözni, márpedig a borsó nehezen kel ki víz nélkül. Így aztán az áztatás mellett döntöttem. Kiszámoltam, hogy 500-1000 mag kell a területemre, 1000-et beáztattam, és hálát adtam a döntésemért, mert a tavaly vásárolt vetőborsóban egy csomó rágottat (kukacost) találtam.
Ügy gondolom, ha mulcsozom, még inkább leszűkítem a fagyás lehetőségeit.
Ma is szép tavaszi napot mindenkinek!

PostScript:  1000db borsómag elvetve... amikor a legjobban esett :)

2015. január 15., csütörtök

Iskolai marketing

Az én mércémmel ez már tényleg a világ vége... Amíg csak szórólapokat küldözgettek haza az iskolából, vagy ott bent mutogatták a gyereknek a jobbnál jobb vásárlási lehetőségeket, addig csak dörmögtem az orrom alatt, de tegnap kikeltem a képemből. Történt ugyanis, hogy a harmadikos lányom egy könyvvel állított haza, hogy azt meg lehet venni. Semmi extra, nem volt irodalmi mű, pusztán az idő elütésére szolgáló tippeket tartalmazott... olyanokat, amiből rakat van a neten is. Csakhogy ez vastag borítós, sok-sok színes képpel. Mindegy is ez, borzalmasan felhúztam magam. Valaki csúszópénzért tukmálja azokat a szarokat, amiket a könyvesboltban sem lehetne eladni??? Hol élünk??? Kötelező beadni a gyerekem iskolába, rajta keresztül pedig nyomást gyakorolnak rám, hogy fogyasszak, vegyem a sok szemetet... mert a gyerek a gyenge láncszem. Ez etikátlan... szerintem.
Volt már egy ilyen eset kapcsán vitám egy egész intézményvezetéssel, de nem értették a problémámat. Akkor az óvodás gyerekemről volt szó, akit elvittek csoportosan a sarki ABC-be, és ott ingyen Fornettit kaptak... meg lufit. Mert milyen kedves az ABC vezetése... Értetlenül néztek rám, amikor felháborodásomnak adtam hangot. Nem látják át? Azért kaptak ingyen Fornettit, hogy másnap reggel már anyuka kabátját rángassa a gyerek a bolt előtt, hogy vegyen neki azt a finomat (amit mi például semmi szín alatt nem vennénk magunkhoz). De nem, ők csak azt látták, hogy ingyen süti... semmi mást :(
Vajon ez a fajta magatartás törvényileg megengedett? Mert nekem nagyon nem fér bele...

2015. január 12., hétfő

Paradicsom

Pár éve bukkantam erre az oldalra, és valamiért azonnal magával ragadott a módszer. Talán éppen azért, mert a kertészkedést már januárban el lehet kezdeni mindenféle plusz beruházás nélkül. Kell hozzá pár két literes flakon, némi termőföld és paradicsommag. A flakonok tetejét levágom, az aljába két ujjnyi földet teszek, belenyomom a paradicsommagot, kiteszem az ablakba (vagy első körön a radiátorra) és buzgón beszélek hozzá, néha megöntözöm. A mag hamarosan szárba szökken, és elkezd növekedni. Mivel a fényviszonyok ilyenkor télen nem optimálisak, a paradicsomom nyúlik. Pont ez kell nekünk. Amint nő egy kicsit, letörjük a legalsó leveleket és töltünk hozzá földet. Így megy ez mindaddig, amíg már kibukkan a flakon tetején. Áprilisra lesz egy flakonnyi méretű paradicsomgyökerünk, némi zöld levéllel a tetején. A piacon kapható palántákhoz képest látszik, hogy a növény felépítése teljesen más. A piaci palánták pöttöm tápkockában hatalmas lombbal rendelkeznek, ami a kiültetés után minimum besárgul egy kicsit, olykor le is szárad. Én a növénykémet a kiültetés előtt már edzem. Olykor szabadba teszem, hidegebb időben még visszaviszem a házba... szóval teljesen mobil. Április végén pedig kiültetem földestől mindenestől. Azt kell mondjam, hogy az ily módon nevelt paradicsom 3-4 héttel előbb fordul termőre, mint a hagyományos fóliában keltetett társai. Persze 60 tő paradicsomot nem tudok ily módon nevelgetni (tavaly annyi volt), de ha már 3 tövem korábban terem, annyival korábban élvezhetem... és 3-4 hét sokat jelent az ellátmányozásban.

Szólnék még a termőföldről. Első évben a kerti homokba vetettem. Nos, nem annyira tetszett neki. Hamar kiszáradt, ráadásul szerintem a tápanyagellátása sem volt valami királyi. Ezután a következő évben "aládurrantottam", és színtiszta komposztba tettem. Sajna ez sem volt valami jó megoldás hosszútávon (főleg, hogy az utántöltéseket is komposzttal végeztem) ekkor kirohadt a komposzt állandó nedvességtartalmától. A tökéletes arány még kísérletezés alatt van, de tény az, hogy egyik szélsőség irányába sem szabad elmenni.
És még egy személyes bakiról is be tudok számolni... csak a rend kedvéért... A földtől egy méteres magasságon belül nem szabad napoztatni a kis paradicsomokat, mert buzgó gyerekkezek kigyomlálják az ÖSSZESET.