2015. január 29., csütörtök

Menekülő pecsenye

Miután a tavasz még mindig folytatódik és tegnapelőtt darvakat láttam kelet felé repülni, úgy döntöttem, nem lesz itt már kemény tél, ezért tegnap gazdagabb lettem egy ágyás fokhagymával, és kitisztítottunk egy ágyást petrezselyemnek. Sajnos elvetni nem sikerült, mert meglépett 5 nyulunk a kerítéssel határolt területről, és így mivel táplálék híján félő, hogy a kis fáink kérgét rágják le, azonnal utánuk kellett eredni, úgyhogy a délután hátralévő részében nyúlvadászatot tartottunk... idén már negyedszer. A gond ott kezdődött, hogy a sok eső hatására a kerítésként funkcionáló vályogfaldarab felázott és egyszerűen ledőlt. Akkor voltunk kénytelenek másodszor a nyulak után eredni. (Az első nyúlvadászat külön bekezdést érdemel). Aztán a vályog helyére dróthálót húztunk, de mivel akkor már szakadt az eső, nem pakoltuk meg az alját téglával. Persze, hogy kibújtak. Most meg a maradék vályogfalba rágtak egy lyukat. Élelmes népség, annyi szent!
No, tehát az első idei nyúlvadászat története tavalyra nyúlik vissza, amikor egy egész alomnyi pár hetes kisnyúl kislisszant a kerítés rácsai között (utána húztunk csirkehálót). Akkor elkaptuk a nagyját, de azt se tudtuk, mennyit kell keresni, úgyhogy végül kint maradt három, akik szépen növögettek, hízogattak a természetes terepen. Néha láttuk őket, főleg a reggeli órákban, de aztán elbújtak. Ezek a jószágok szép nagy állatokká cseperedtek, akik elkezdtek komoly veszélyt jelenteni a gyümölcsfaállományunkra. Amikor láttam megrágva a barackot, hadjáratot hirdettem. Kivonult a család apraja-nagyja, hogy leszámoljunk a kártevőkkel. Nem volt egyszerű, mert ezek a nyulak mivel kint nőttek fel, ismertek minden zeget és zugot... Főleg zugot. Volt, hogy fél napra fel kellett függeszteni a hajszát, mert úgy elbújtak, hogy nem tudtunk mit tenni, mint várni, hogy újra előbukkannak. Aztán egy nap szerencsével jártunk, egyet sikerült elkapni az élve fogó rókacsapdával. A csali természetesen káposzta volt. De a másik kettőnek esze ágában sem volt csapdának állni. Végül odáig fajult a dolog, hogy mindkét nyúl egyazon féltető alatt tűnt el, onnan meg voltam győződve, hogy el nem ment egyik se, mégis, amikor felforgattunk mindent, nem találtuk meg őket. A falhoz döntött ajtók alatt azonban találtunk egy lyukat. Elkezdtünk ásni, kiástuk 1 méterig, de úgy tűnt, ott a vége, semmi tovább se té, se tova. Újra kirámoltunk a féltető alól, végigdöngettünk mindent, de csak nem került elő a két tapsifüles. A dolog pikantériája az volt, hogy ők lettek volna a vasárnapi ebéd, és dél körül még csak a hűlt helyüket tapogattuk. Éhesen, dühösen és fázósan újra elkezdtük a lyuk ásását és csudák csudájára mégiscsak volt egy elágazás balra, amit a korábban kitúrt homok miatt nem vettünk észre. Amikor azt kitisztítottuk és bevilágítottunk, megcsillant 4 nyusziszem... kb. másfél méterre a lyuk eredeti bejáratától. Tanúsíthatom tehát, hogy a házi nyúl az üregi nyúl rokona, ha nem a testvére... Döbbenetes házikót építettek maguknak a műhelyünk alá. Nagy nehezen kirángattuk őket, kirángattuk, hazavittük és jól megettük. Itt a mese vége, fussatok el véle.

2015. január 18., vasárnap

Piros vagy fekete

Olyan tavaszi hangulatom van, hogy tegnap hátamra kanyarítottam egyszülött fiamat, kapát, gereblyét ragadtam és előkészítettem egy 100x500-as ágyást borsónak. Lesz, ami lesz, az anyagi veszteség nem lehet jelentős,de ha jó lapra teszek (és nem lesz durva fagy), akkor még az is meglehet, hogy egy kerek hónappal előbb lesz borsóleves az asztalon. A vetést végül elhalasztottam, több okból is. Az első az, hogy most nincs kedvem öntözni, márpedig a borsó nehezen kel ki víz nélkül. Így aztán az áztatás mellett döntöttem. Kiszámoltam, hogy 500-1000 mag kell a területemre, 1000-et beáztattam, és hálát adtam a döntésemért, mert a tavaly vásárolt vetőborsóban egy csomó rágottat (kukacost) találtam.
Ügy gondolom, ha mulcsozom, még inkább leszűkítem a fagyás lehetőségeit.
Ma is szép tavaszi napot mindenkinek!

PostScript:  1000db borsómag elvetve... amikor a legjobban esett :)

2015. január 15., csütörtök

Iskolai marketing

Az én mércémmel ez már tényleg a világ vége... Amíg csak szórólapokat küldözgettek haza az iskolából, vagy ott bent mutogatták a gyereknek a jobbnál jobb vásárlási lehetőségeket, addig csak dörmögtem az orrom alatt, de tegnap kikeltem a képemből. Történt ugyanis, hogy a harmadikos lányom egy könyvvel állított haza, hogy azt meg lehet venni. Semmi extra, nem volt irodalmi mű, pusztán az idő elütésére szolgáló tippeket tartalmazott... olyanokat, amiből rakat van a neten is. Csakhogy ez vastag borítós, sok-sok színes képpel. Mindegy is ez, borzalmasan felhúztam magam. Valaki csúszópénzért tukmálja azokat a szarokat, amiket a könyvesboltban sem lehetne eladni??? Hol élünk??? Kötelező beadni a gyerekem iskolába, rajta keresztül pedig nyomást gyakorolnak rám, hogy fogyasszak, vegyem a sok szemetet... mert a gyerek a gyenge láncszem. Ez etikátlan... szerintem.
Volt már egy ilyen eset kapcsán vitám egy egész intézményvezetéssel, de nem értették a problémámat. Akkor az óvodás gyerekemről volt szó, akit elvittek csoportosan a sarki ABC-be, és ott ingyen Fornettit kaptak... meg lufit. Mert milyen kedves az ABC vezetése... Értetlenül néztek rám, amikor felháborodásomnak adtam hangot. Nem látják át? Azért kaptak ingyen Fornettit, hogy másnap reggel már anyuka kabátját rángassa a gyerek a bolt előtt, hogy vegyen neki azt a finomat (amit mi például semmi szín alatt nem vennénk magunkhoz). De nem, ők csak azt látták, hogy ingyen süti... semmi mást :(
Vajon ez a fajta magatartás törvényileg megengedett? Mert nekem nagyon nem fér bele...

2015. január 12., hétfő

Paradicsom

Pár éve bukkantam erre az oldalra, és valamiért azonnal magával ragadott a módszer. Talán éppen azért, mert a kertészkedést már januárban el lehet kezdeni mindenféle plusz beruházás nélkül. Kell hozzá pár két literes flakon, némi termőföld és paradicsommag. A flakonok tetejét levágom, az aljába két ujjnyi földet teszek, belenyomom a paradicsommagot, kiteszem az ablakba (vagy első körön a radiátorra) és buzgón beszélek hozzá, néha megöntözöm. A mag hamarosan szárba szökken, és elkezd növekedni. Mivel a fényviszonyok ilyenkor télen nem optimálisak, a paradicsomom nyúlik. Pont ez kell nekünk. Amint nő egy kicsit, letörjük a legalsó leveleket és töltünk hozzá földet. Így megy ez mindaddig, amíg már kibukkan a flakon tetején. Áprilisra lesz egy flakonnyi méretű paradicsomgyökerünk, némi zöld levéllel a tetején. A piacon kapható palántákhoz képest látszik, hogy a növény felépítése teljesen más. A piaci palánták pöttöm tápkockában hatalmas lombbal rendelkeznek, ami a kiültetés után minimum besárgul egy kicsit, olykor le is szárad. Én a növénykémet a kiültetés előtt már edzem. Olykor szabadba teszem, hidegebb időben még visszaviszem a házba... szóval teljesen mobil. Április végén pedig kiültetem földestől mindenestől. Azt kell mondjam, hogy az ily módon nevelt paradicsom 3-4 héttel előbb fordul termőre, mint a hagyományos fóliában keltetett társai. Persze 60 tő paradicsomot nem tudok ily módon nevelgetni (tavaly annyi volt), de ha már 3 tövem korábban terem, annyival korábban élvezhetem... és 3-4 hét sokat jelent az ellátmányozásban.

Szólnék még a termőföldről. Első évben a kerti homokba vetettem. Nos, nem annyira tetszett neki. Hamar kiszáradt, ráadásul szerintem a tápanyagellátása sem volt valami királyi. Ezután a következő évben "aládurrantottam", és színtiszta komposztba tettem. Sajna ez sem volt valami jó megoldás hosszútávon (főleg, hogy az utántöltéseket is komposzttal végeztem) ekkor kirohadt a komposzt állandó nedvességtartalmától. A tökéletes arány még kísérletezés alatt van, de tény az, hogy egyik szélsőség irányába sem szabad elmenni.
És még egy személyes bakiról is be tudok számolni... csak a rend kedvéért... A földtől egy méteres magasságon belül nem szabad napoztatni a kis paradicsomokat, mert buzgó gyerekkezek kigyomlálják az ÖSSZESET.

2015. január 9., péntek

Az az undok január

Mindig is utáltam a januárt. Állítom, hogy az év leghosszabb hónapja... minimum duplája a többinek. Sötét van, hideg van, a karácsony utáni üresség még érződik, a kertrendezéshez még korán van.
Na de az idén nagy elhatározásaink vannak, és ezek megvalósítását gondos tervezésnek és előkészületeknek kell megelőzni.
Megnyitottam hát a táblázatkezelőmet és csináltam egy listát arról, mit is akarok az idén vetni:
Van még valakinek valami ötlete?
Hm, hm... kicsit sok. Ha ennek mind fel kellene ásnom a területet, azt hiszem, nem végeznék. Azonban az idén a permakultúrás alapelveknek megfelelően nem szeretnék ásni. Tavaly már vadul mulcsoztunk mindent és bámulatos jótékony hatását még úgy is érzékeltük, hogy a helyzet korántsem volt optimális,
Miért is írom, hogy nem volt optimális? A mulcs nálunk szalma, de mindegy is, akármi lehet, mert általában cellulózban gazdag növényi részekről van szó. Ha ezt rászórjuk a földre és aztán bőven kap nedvességet, akkor ez elkezd bomlani. "Nagyszerű!" mondaná a felületes gazda. De nem, első körön ez egyáltalán nem nagyszerű, ugyanis az én humuszban szegény kerti földemre rászórt szalma bomlásához sok-sok nitrogénre van szükség... és ezt a nitrogént sajna mind az én -egyébként is gyengécske - földemből vonja el. Mi a megoldás? Trágya. Két réteg mulcs közé trágyát kell szórni, így optimalizálva a komposztálódási folyamatot. Később persze, amikor már az előző évek komposztálódott mulcsa takarja a talajt, akkor már nem olyan kardinális kérdés ez. Tavaly csináltunk több kísérletet...
Pl. a paradicsomnál egyértelműen kárát láttuk a vastag mulcsnak, és ott nem kérdéses, hogy az ok a nitrogéntéhség volt. A paradicsomtöveket körbekupacoltuk homokkal, és a kupacok közti teret töltöttük fel szalmával, gondolván, hogy az majd mindig tartja a nedvességet. Ez így is volt, de valószínűleg a komposztálódási folyamata miatt a növények satnyák, világoszöldek voltak minden öntözés ellenére. Meg kell jegyezzem, hogy itt valóban tetemes mennyiségű mulcs rothadásáról volt szó. A többi növénynél a gyomnövények ritka jelenléte és a talaj nedvességtartalma inkább a pozitív irányba billentették a mulcsozás mérlegét.

Kicsit elkanyarodtam... A lényeg, hogy idén a korábbi évek tapasztalatait és persze mások tapasztalatait is felhasználva bevetjük a kertet (cc 3000 nm). Ahol meg túl sok a tarack ott megcsináljuk a kartonpapíros letakarásos módszert.

Hogy mi indított el minket az elszánt küzdés útján? Besokalltunk. Besokalltunk abból, hogy ha akarok se kapok a boltban/piacon megfelelő minőségű élelmiszert. A boltok polcai tele vannak szeméttel, amiket ráadásul tekintélyes távolságokból szállítanak ide. Kanadai bab, ukrán lencse, kínai fokhagyma, olasz alma... van, hogy végignézem az egész választékot és egy magyart se találok. A kolbásznak, szaláminak napról napra romlik a minősége és olyan anyagok vannak benne, ami az én olvasatomban nem tartozéka a kolbásznak... Aztán 2000 forintos kg áron kapok májkrémet... amiben 20 % máj van... a lisztért fizetek ennyit? Mi kenyeret nem eszünk, semmilyen glutént... Szolidaritásból jelenleg most tejterméket sem. Első körön azt gondolná az ember, hogy "Akkor mit?" De ahogy ezeket elhagytuk, kitárult a szűk világ, és rájöttünk, hogy milyen egyoldalúan táplálkoztunk. Mert miért ne ehetnénk csemegekukoricát, babot, tököt, gesztenyét, diót, mogyorót, padlizsánkrémet, tojáspástétomot, nyúlpástétomot, cukkinikrémet, zakuszkát, lekváros amarántkását, mákmuffint, sült tököt, birsalmakompótot, lecsót vacsorára... és ez mind megterem a mi kertünkben is. Miért költenénk akár egy fillért is arra, ami szar, ha saját örömünkre kiváló minőségű, kereskedelemben beszerezhetetlen alapanyagokat tudunk megtermelni? Az elszántságunk olyan nagy, hogy elhatároztuk,a nyár közepétől egy kerek hónapig SEMMIT nem fogunk venni. Ami nincs, pótoljuk mással. Egy hónapig azt fogjuk csak enni, használni, viselni, amink van. Persze nem úgy, hogy előtte jól bevásárolunk :) Egy átlagos nagybevásárlás előtti feltöltöttséggel indulunk.

Mi a teendőm most, januárban? Beszerezni a magokat - lehetőleg kerülve a fémzárolt hibrideket, mert pár éven belül saját magbankot szeretnénk -  és kezdhetem pl. a paradicsom vetését. Egy következő posztban erről lesz szó.