2015. március 21., szombat

Komposztkazán hegyek, tavaszi zsongás

A fóliás komposztkazán, ami templomhangulatot kölcsönöz a sátornak, úgy tűnik bevált. Főleg az oltárra ("kazán tetejére") vetett magok bizonyulnak úttörőnek kelés szempontjából. Ha eléggé beöntözöm a halom közepét, akkor szinte süt az oldala.

Ezen felbuzdulva - s mert a néhai kecskéink jócskán hagytak faaprítékot, összedobott az Ember egy nagyobbat, mely a ház tavaszi fűtűsét hivatott rendezni. Ez már egy "kicsit" nagyobbra sikeredett, rengeteg meló van benne. Így készült:

Főként faapíték az alap, közé marha és birkatrágya, a széle meg kerítésdrót helyett fészekszerűen lett kialakítva ágakból. Benne a cső, ahogy látszik is, spirálisan fut. Reggelenként már látszik, hogy gőzölög. Ma kötjük rá a rendszerre. Szorítsatok!

Futó projekt még a keltetés. 17 némakacsa és 63 tyúktojás várja, hogy húsvét vasárnapján életet adjanak egy-egy kis jószágnak. A némakacsa tojás kelési ideje 35 nap, a tyúktojásé 21. Így 2 hetes "előköltés" után tettem be a tyúktojásokat. Mindezidáig minden klappolt, mindig pontos és hibátlan voltam, mígnem ma reggel vidám kávéfőzésem közepette döbbenten láttam, hogy tegnap este a forgatás után nem indítottam be a gépet. Ha enyhe akarok lenni: romokban hevertem. Mígnem megtaláltam egy okos oldalon, hogy valaki már kikísérletezte ezt és 12 órás 21 fokon levés csak 3,4%-kal rontja a kelési esélyeket. Oda se neki, szegény kotllómmal - aki két hét előnyben volt - nyest végzett tegnap. Vagy mi. Kiszívta a vérét, és otthagyta. A tojásait feltörte. Volt bennük kiscsirke :( Finoman szólva pipa lettem, úgyhogy vadászkutyám, munkára fel!

A fóliában szépen kelnek a növénykék. Kikelt már a káposztafélék, karfiolok, sárga húsú paradicsom, retek, és a komposzt tetején lévő paprikák... de paprika csak ott. A dinnye az ablakban figyel, meg némi balkonparadicsom a hangulat végett. Szabadföldben csak a hagymák, a borsó meg a spenót indult meg. Szerencsére van tavalyi sóska, 1-2 nap és szüretelhető.

Egyébként mindig van szöszölni való. Szaporodó bokrokat egyelem, és a kerítés mentére ültetgetem. Szedjük, esszük a csicsókát, de az idén durván sok van. Kár, hogy nincs disznónk, a nyulak annyira nem csípik. Apropó nyulak: az ÖSSZES alom kisnyúl eltűnt. A tettesek akár hiszitek akár nem : a macskák. Közel 60-80 kisnyulat pusztítottak el a télen. Fogalmam sincs, mit tegyek. Most, hogy már melegebb az idő kint, sokat kint vagyok, és elkergetem, ha látom, de éjjel attól szabad a vásár :( Úgyhogy bármily fájó, vissza kell térnünk a ketreces tartáshoz. Pedig igazán boldogok voltak így :(

A 6 éve általam szaporított szomorúfűz jó bőrben van. Ennek örömére gyökereztettem neki 4 kicsi fiat, amik közül három a tó partjára megy a kacsákhoz, egyet meg a laposába ültettem, ahol nagy eső után áll a víz. Ezzel és a két Mariskával máris teljesítettem az "Ültess minden évben egy fát!" tervet nemcsak magam nevében, hanem egész családom összes tagja nevében. Na jó, ősszel is ültetek még vállalva egy panellakó család adagját is :) Ti se feledkezzetek meg róla!