2015. június 25., csütörtök

Ki kell nyitni a szádat... itt a lét a tét

Nem vagyunk egy beszólogatós fajták, mindenki azt csinál, amit akar, csak minket hagyjon békén. De azért mégis van olyan dolog, amin nem lehet átsiklani...
Egy szép reggelen FlyLorddal arról beszélgettünk, hogy van aki túlzásba viszi azt, ami egyébként is a begyünkben van, és hogy nem lenne szabad szó nélkül hagynunk. FlyLord tett is egy ígéretet, hogy többé nem hagyja. Ő se gondolta, hogy ilyen gyorsan akcióba kell lépnie... ugyanis amint kikeltem az ágyból és kimentem tojást forgatni, mit ad Isten, a hátsó földszomszéd éppen akkor készülődött neki a traktoros gyomirtózásnak. Ezt ugye le kell nyeljük, csakhogy az északnyugati szél nem gyengén pont abból az irányból fújt. (Kb. 30 km/h). Na ezt már nem. Ugyan többször hangoztatom, hogy a törvényeket a saját maguk védelmére alkották a törvényhozók, de azért néha én is belekapaszkodhatok. :) Ugrasztottam férjet, hogy lépjen, mert megígérte alig 20 perccel ez előtt. Mit volt mit tennie, jószomszédi viszony ide vagy oda, ezt az akciót meg kell akadályozni, hisz a konyhakertünk 30 centire kezdődik az adott területtől.
A muksó hímelt-hámolt, ismerte a törvényt, de hát majd leengedi a szórófejeket, meg óvatos lesz, meg kisnyúlfülefarka. NEM! OK, muksó feladta, de azért még tett utalást olyanra, amit szerinte mi törvénytelenül csinálunk. Na nem fenyegetésként... csak úgy. Sebaj, elértük, hogy elmenjen, és szélcsendes időben térjen vissza. (Gondolom, nem kis anyagi vesztesége származott a potya útból. Sajnálom ezért :( )
Senkinek nem lenne szabad hagyni, hogy kárt szenvedjen mások gondatlansága miatt. Főleg ha még törvény is van rá. Javaslom mindenkinek, hogy ismerkedjen ezekkel a törvényekkel és használja fegyverként, ha nincs más mód. Itt a lét a tét!

2015. június 24., szerda

Jövőre ugyanígy

A komposztkazán a fóliában remek megoldásnak bizonyult a kora tavaszi fagyok elleni küzdelemben. Mint előző bejegyzésemben írtam, egyes esetekben talán túl jól is sikerült a melegítés.
Jó ötlet volt a fóliában rendszeresített 200 literes hordó is, amiben mindig volt víz, ami nappal felmelegedjen.
A muskátlikat eddig Bálint gazda tanácsára augusztusban próbáltam dugványozni, mindannyiszor sikertelenül. Idén úgy döntöttem, tojok én Bálint gazda nagybecsű tapasztalataira és márciusban dugdostam földbe a dugványokat. És tádááááám!!! Végre sikerült a muskátlit is szaporítani.(Egy egy presztízs kérdés volt számomra, mert elhatároztam évekkel ezelőtt, hogy nem veszek olyat, amit magam is elő tudok állítani, és még volt hátra 3 ablak, ahová hiányzott)
Jövőre is ki fogom osztani a napi elvégzendő feladatokat családon belül, mert így sokkal hatékonyabban működünk és sokkal több mindent fenn tudunk tartani.
Jövőre is komposzt lesz a vetemény felső rétege, a palántáknak pedig a gyökeréhez is komposzt kerül. Összehasonlíthatatlanul erősebbek így. Sőt 1-2 hét alatt azok is látványosan megerősödnek , amik az elején nem kaptak, ha odaborítom nekik a komposztot, vagy trágyás szalmát. Fantasztikusan buja növényeim lettek idén... Már épp el akartam költözni innen magamat sajnálva, hogy itt csak satnya növények nőnek, de most már meggondoltam magam :)
Jövőre is a gyerekekre bízom a répaegyelést.:)
Mégiscsak jó valamire az a mulcs :) :) :)
Az ágyások közti utakat jövőre is kaszálom és nem kapálom.Egyre inkább látom, hogy a föld bőrének lenyúzása nem kevés hátránnyal jár. Egyszerűen kiég belőle minden és utána képtelenség termőtalajként használni. Itt a homokon irtózatosan fontos a talajtakarás. Föld fedetlen nem maradhat... nyilván a gaz is azért siet annyira :P
Jövő tavasszal is szagos turbolyát, csalánt és tyúkhúrt fogunk legelni, amíg nem terem valami rághatóbb. Ezért-e vagy azért, de sok egészségügyi problémánk visszaszorult.
Jövőre is palántázó tálcát használok. Mekkora hülye voltam, hogy eddig nem merül fel az igény! A paprika nehezen csírázik, meg egyébként is néha az ember ide-oda vinné a palántáit, de ezt max 6-tal csinálja meg, mert többel nem bírja. Az idén a szomszéd kihajított pár (rengeteg) 160 darabos hungarocell palántázó tálcát. Nem nagyok, egy radiátoron elfér kettő... az 320 db palánta!!! Úgy éreztem, mintha a spanyol viaszt fedeztem volna fel. A magok így éjjel a radiátoron voltak, nappal a fóliában, egy mozdulattal kivittem egy fóliára való palántát... éééééés már esszük a paprikát!




2015. június 18., csütörtök

Jövőre másképp

Lehet, ezzel a címmel sorozatot is indíthatnék... Megint tanultam egy csomó mindent, hogy mit kellett volna másképp. Azt hiszem, ezt főleg magamnak írom, mert ahány ház, annyi szokás.
Úgy a nyár végéig ilyenkor gyötrődök, hogy "a fenébe, másképp kellett volna" aztán az ősz meghozza a lelki békémet és az elszánást, hogy ezután már úgyis jobban fogom csinálni.
- Na szóval. Ha lenne fotó, akkor illusztrálnám, hogy paradicsomot miért nem teszek többé fóliába. Mindezidáig a  hét év alatt mindig szabadföldi paradicsomaink voltak. A gyér, perzselő homokon jó ha megnőttek a térdemig, mielőtt végleg az enyészeté lettek. Persze láttam én már nagygazdaságokban égig érő paradicsomot, de sejtettem mögötte valami számomra megengedhetetlen furfangot. No az idén nem is csak a koraiság dominált a döntésemben, hogy a paradicsomot fólia alatt neveljem, hanem az is, hogy azt reméltem, ott kevésbé kapja el a fertőzéseket, és jót tesz neki a páratatalom. Huh, hát jót tett. Még csak június közepe van, de a növények miután elérték a "plafont" elkezdtek ide-oda tekeregni a sátor tetején. Úgy néznek ki, mint ahogyan Toldi Miklós kinézhetett egy vályogház alacsony szemöldökfás ajtajában.
- A borsó közt nem hagyom ott a tyúkhúrt talajtakarónak, nem vált be.
- A mák közé nem vetek petrezselymet - nem is értem, ki volt az a hülye jószándékú ember, aki ezt javasolta. Aki látott már mákot a maga pompájában, az érti miről beszélek... mellette a petrezselyem csak aljnövényzet.
- A káposztát - ha egyáltalán még foglalkozok káposztafélékkel - később vetem a fóliába, mert így túl korán érte el a palántaméretet, akkor még nem lehetett kiültetni, de mire az időjárás megfelelő lett volna, addigra a káposzták olyan nagyok és fejlettek voltak, hogy jelentős veszteséggel vészelték csak át a kiültetést (mégúgy is, hogy előtte vödörbe áztattam őket). Amit meg éppen ezért a fóliában hagytam, annak nagyrésze meg egész egyszerűen szétrohadt a belső fentről csepegő párától. (Jó tudom, jobban kellett volna szellőztetni.)
- Görögdinnyével is ez a helyzet, túl korán vetettem, ráadásul a komposzthalom tetejére. Óóóóóriási hiba volt. Pedig hogy örvendtem, hogy mindenkiénél előbb kikelt!!! Ja, csak annak jó meleg kellett volna a szabadföldbe való kiültetéshez. Mire eljött a jóidő, a 10 dinnyepalántám "folyt" le a komposzthalomról. Kettőt megpróbáltam kiültetni, de meghaltak. Így most van egy fóliám, aminek máris a felét totálisan beterítette a Sugar Baby. Ezek után csak remélni merem, hogy az idén azért eszünk saját görögdinnyét.
 Folyt köv,
Még mielőtt valaki azt hinné e írás alapján, hogy csupa kudarc ez az év, azok kedvéért és a magam örömére a következő poszt címe: Jövőre ugyanígy. 

2015. június 9., kedd

Keltetés 3. avagy kacsák táp nélkül

Egy pár évig szívtam a makacsságom miatt, hogy én márpedig nem adok tápot a kacsáimnak, mert a tápos kacsának TÉNYLEG borzasztó íze van. Döglöttek is ahogy nem szégyelltek... Valami sántulással kezdődött, aztán már nem bírtak felállni és végül annyi lett nekik. A többségük így járt. Akkor aztán valaki felhívta a figyelmemet, hogy ennek a "bénulásnak" az oka a kálciumhiány. (Egyébként ugyanez volt a gondom a libáknál is). Így hát beruháztam egy 1-200 forintos mészgranulátumba, és azt kevertem bele a kukoricájukba. Mit ad Isten a kezdő sánták is meggyógyultak másnapra. Szóval tényleg ez volt a gond. Igen ám, de egy ponton túl (vagy súlyon túl?) már nem ettek annyi meszet - hiába tettem ki - amennyire szükségük lett volna. Naná, én se nyalok falat, akármilyen kálciumhiányos is vagyok :) Szóval megint kezdődött a sántulás, a kukoricát viszont kiválogatták a mészgranulátomok közül, s ez utóbbit otthagyták. Amelyik felnőtt az is vánnyadt, nyeszlett, és gyenge volt. (Volt olyan liba, ami vágósúlyos állapotában nem rendelkezett szilárd mellcsonttal, csak porc volt a mellénél.) Aztán tavaly újabb pozitív fordulat következett kacsa fronton. Kint a vásárban vettünk tarka magyar kacsákat. Az eladójuk egy beszédes parasztember elárulta, hogy a kacsa nyitja az, hogy 2 hétig apróra vágott csalánt kapjon vizes kukoricadarába keverve. Vagy inkább kukoricadarás vízbe keverve. Fantasztikusan tolták befelé. Ilyen hevületet még nem láttam. A másik dolog, amit fontosnak tartottam, bár erről nem beszélt más, az még mindig a kálcium volt. Rájöttem azonban, hogy ez a granulált dolog nem jó választás, így kerestem valami természetesebb forrást. A csirkéknek pucolt főtt tojások héját ledaráltam mákdarálón, melynek eredményeképpen púder állagú  port kaptam, amit a kukoricadarába keverve észrevétlenül fogyasztottak a hápik. Az eredmény minden képzeletet felülmúlt. A kacsáim - nemcsak a magyar, de a pekingi kacsák is - elhullás nélkül szép nagyra nőttek, vaskos csontjaikról a kuyták szopogatták le a maradék húst. Az idén ugyanezt a módszert alkalmaztam, és örömmel jelentem, az idén se volt elhullás. Boldogan úszkálnak immár a tavacskánkban, erősek, egészségesek. A kis árva is elkezdett nőni :)
A táplálékhoz még meg kell jegyeznem a vízfogyasztást. Aki szereti a tiszta munkát, az nem foglalkozzon kacsával. Ilyen mocskos, koszos, gamat jószág szerintem nem létezik a világon. Egy fél perc alatt ki tud pacsálni egy egész itatónyi vizet. Az égő, ami felettük volt, folyton fekete volt a ráfröcskölt, csőrükből kimosott kukoricadarától. Olyan, hogy "elég víz" nem létezik kacsaszemmel. Minden vizes, az alom, a száraz takarmány, de még ők maguk is. 1 nap után savanyú szag kezd terjengeni, ha nem takarít az ember.  Alig vártam, hogy ki lehessen őket tenni a tóhoz, mert ezt nem lehet sokáig bírni idegekkel. Tavaly a pekingik nem a tónál voltak, úgy is fel tud nőni a kacsa, csak több macera, több mocsok. Például van egy olyan kedves szokásuk, hogy miután kifröcskölték a vizet, csattogtatják a pocsolyában a csőrüket. Mindezt addig csinálják, amíg teniszlabdányi kráterek jelennek meg az itató körük. Borzalom :O
A kacsa szeret legelni is, bár közel sem annyira, mint a liba, mégis mindenképp biztosítanék nekik legelőt. Ha nincs más, képes az íriszek zöldjét is lelegelni télen.A búzát is szereti, de csak mértékkel.
A kezdeti melegről is szólnék pár szót. A kacsa egy alap zsírréteggel születik, működik a hőszabályozása, így neki már nem szükséges olyan meleg-tartás, mint a csirkének, de azért az elején éjszakára nekik is fűtöttem. Nappalra képtelenség őket zárt helyen tartani a fent emíltett viszonyok miatt, ezért ha esett, ha fújt kivittem őket (persze a húsvéti kelést azt ilyenkor a fólia alá vittem)
Remélem, érhető volt a leírás. A libákról sajnos még nem tudok beszámolni, mert azoknak a kitapasztalása egy következő év projektje lesz. 1000 forintos darabárú libával nem nagyon szórakozik az ember. Az idén úgy csináltam, hogy kb. 2-3 hetes korukig kapták a tápot is a dara mellé. Azért nem lehet egy lapon említeni a kacsával, mert a libánál az a veszély áll fenn, hogy elfelejt enni gabonát, és képes csak legelésből élni. Márpedig ha csak legel, abból eddig nem származott semmi jó. Így viszont - ki tudja mi a csábja a tápnak - azt mindig megeszik legeléstől függetlenül. Szóval jövőre valószínűleg saját kelésű libáimmal fogok kísérletezni, és a tapasztalatokról természetesen beszámolok.

2015. június 5., péntek

Keltetés 2. avagy csirkék táp nélkül

Az igaz, hogy idén keltettem először, de 7 éve próbálkozok a csirketartással. A fő célom mindig az volt, hogy ne kapjanak tápot. A táp a különböző félig-meddig mesterséges tuningolószereken túl tartalmaz gyógyszert pl. antibiotikumot, ami megelőzési szempontból nálam kiveri a biztosítékot. Ne mondja nekem senki, hogy az nincs benne a húsában és nem hat az én bélflórámra.... És természetesen az ízén is érzem - már amennyiben van íze egy tápos csirkének. Elkényelmesedtem, már nem bírom megenni a bolti csirkecombot, pedig néha ráfanyalodok.
No a lényeg az, hogy a nagy huszárok itten azt mondták nekem hét éve, hogy táp nélkül nem éli túl a csibekorát. Hittem is nem is, de nem akartam kockáztatni az első produktum sikerét, ezért 3-5 hétig adagoltam nekik a tápot darával keverve. Hiba nem volt, szép jószágok lettek, bár meg sem közelítették a szomszédasszony ugyanakkor vásárolt csibéinek a méretét.  A különbség a tápozási szokásokon túl az éjszakai tartási módban volt. Ő azt mondta, hogy éjjel is had hízzon, ezért lámpát kapcsol nekik, és éjjelre is telipakolja az etetőt. Én - a természetközeli lény - ezt barbár dolognak tartottam, és nagyanyáink példájából okulva én csak letakartam a ládát egy pokróccal, hogy aludjanak csak. Gondolom ez is sokat számított a későbbi méretkülönbségnél.
Nem akarom itt most a 7 év összes zsákutcáját felsorakoztatni, próbálok koncentrálni a sikeres végkifejletre. Ugyanis némi kompromisszummal sikerült végre elérnem, hogy táp nélkül sem dobják fel a pacskert a pipik. Volt év, hogy a fele elhullott, volt hogy csak a harmada, de megtanultam a leckét, az idén kb. 1%-os az elhullás, de annak is tudom az okát. Megosztom hát a tapasztalataimat, hátha másnak is segít.
Nos a titok nem csupán a táplálékban van, bár kétségtelenül jelentős befolyással bír. Rájöttem, hogy az éjszakai villanyoltás hiba. Na nem a kajálást szeretném vele serkenteni, csak a természetet utánozni - már amennyiben lehet. Éjjel ugyanis egy egészséges természetben felnövő csibe a mama 37 fokos hóna alatt szunyókál és nem egymást tapossák a testvérkéikkel, hogy kié legyen az a hely, ahol minden oldalról melegítik. Mert így azért sok csibét el lehet taposni egy éjszaka alatt. Tehát az éjszakai infralámpa fontos kelléke az egészséges csibének. Ha hideg van, akkor nappal is ajánlatos. Ha nincs sok csibe, csak mondjuk 10-20-25, akkor lehet egy kartondoboz tetejére applikálni egy sima 60 Wattos égőt, és az is kiválóan megteszi. Aztán fontos a napsütés. Amikor itt májusban több, mint egy hétig esett, és nem tudtam őket kivinni, akkor bizony kettő elfostosodott és el is pusztult. A napból jövő infrasugarak ugyanis fertőtlenítenek, így "tisztán" tartják az almot (no meg amíg kint vannak, én tudok bent almot cserélni), a legelés fontosságáról nem is beszélve (minden nap új helyre teszem a mobil ketrecet). Én egyébként nem adok ecetes vizet, meg vitaminkoncentrátumot sem, de gyakran cserélem, a vizüket. És akkor az étel: idén nagyon szerencsés vagyok, mert tavaly a férj vetett kukoricát jó lótrágyás talajba, ami szerintem kincs. Ez a fő összetevője a menünek. Kapnak még hozzá kb. 8% őrölt napraforgómagot (én darálom egy kézidarálóval), és kb ugyanilyen arányú búzát, de ez utóbbit nem szeretik. A fehérjét főtt tojások teszik ki apróra törve villával (tizesével 1 db naponta. Lehet, hogy lehetne többet is, de a tyúkok limitálják a mennyiséget). A vitaminbomba és immunerősítő csodaszer pedig szárított csalán kávédarálón apróra törve a tojásba belekeverve. Azt figyeltem meg, hogy ha a napi főtt tojás valami miatt elmarad, akkor kukoricából sem esznek annyit, mondhatni étvágytalanok.
A 2 hónapos csirkéim az idei legöregebbek. Közülük csak az pusztult, amit a macska vitt el. Erősek, élénkek, tollasak, kerekdedek, sárga lábúak de azért még nincsenek vágósúlyban. Nem baj ez, tudok várni :)

2015. június 1., hétfő

Keltetés 1. avagy Szívós a kacsa, mint a teveszar

Azt se tudom hol kezdjem. Valahol ott hagytam abba, hogy keltetek. Na azóta folyamatosan keltetek. Nagyon belejöttem :)
Az első kör húsvétkor kelt ki. Egy picit elszámoltam magam, és a némakacsa tojásokkal együtt betettem a szomszédasszonytól kapott pekingi kacsa tojásokat is. Abból egy maradt versenyben a negyedik héten, amikor is rájöttem, hogy a pekingi kacsa nem 35 (mint a néma), hanem csak 28 napra kel. Egyetlen kacsát vártam virágvasárnapra... Oh, szegény.. Gyorsan elrohantunk egy korábban megismert megszállottan keltető egyénhez, hátha van neki éppen kelő kacsája, hogy nehogy egyedül legyen 1 hétig a szegény árva. Vettünk tehát virágvasárnap előtt 3 nappal olyan 10 napos körüli magyar tarka kacsákat, 5 darabot. Amikor kikelt a szegény árva, már láttam, hogy ez vicces lesz, mert tesónak egy kicsit nagyra nőttek amazok... Főleg, hogy szegénykémet már a kelés után temettem gondolatban. Olyan vézna volt, olyan elesett, 1 napig fel se tudott állni, a tojásból is én szabadítottam ki... Na sebaj, kénytelen voltam a fogadott tesókra passzolni, mert nekem már volt melengetni való kosztos az ágyamban. Minden áldott reggel úgy mentem ki, hogy "Ma lesz a temetés". És minden reggel csalódtam. Nappal is kivittem a többiekkel a fólia alá, mert úgy voltam vele, hogy bent bár meleg van, de bedepizne és abba döglene bele. Jól számíthattam, mert a jószág túlélte. Azt nem állítom, hogy elkezdett növekedni, mert nem, de ott hápogott a többiek között, túrta befelé a csalános kukoricadarát és élt vidáman. Aztán amikor egy héttel később kikeltek a többiek, akik jobban illettek hozzá méretben, próbáltam beprotezsálni a kis "koraszülöttet", de hiába, mert az már a nagyokhoz ragaszkodott. Hiába nem engedték amazok oda az ételhez, hiába tornyosultak felette kétszer akkorán, hozzájuk húzott a szíve és kétségbeesetten tiltakozott, ha a jobb koszt és a kisebb haverok mellé tettem. OK, te tudod, nálunk a lelki béke az első, maradhatsz, ha annyira akarsz. Így hát velük maradt. 5 héttel a születése után az édestestvéreinek adtam életet. 13-man voltak. Megdöbbenve láttam, hogy az "újszülött" pekingik egy fikarcnyit sem kisebbek az 5 hetes rokonnál. Tényleg nem nőtt egy megveszekedett cm-t sem a dög. Közben valahogy eltört a lába. Sejtésem szerint saját ivadékaim gondatlansága áll a dolog mögött, de nem firtattam annyira. A lényeg, hogy egyáltalán nem tudott a bal lábára állni. Na ennek most már tényleg annyi. Hiába volt minden... A fejlődési visszamaradás, most meg ez a lábtörés jelenti a végét....  De azért szorgosan hoztuk vittük, eső esetén beraktam a tető alá, ha szomjas volt, víz elé tettem, ha éhes volt, kaja elé, merthogy egyáltalán nem állt lábra abban az időben. Mit ad Isten, egyszer azt látom, hogy a kis szaros nemhogy nem akar megdögleni, de elkezdett újra fel-felállni. Aztán már sántikált... És végül azt láttam, hogy már azt se tudom megállapítani, melyik lábára sántított. Meggyógyult. Hogy meddig húzza ezt így, azt nem tudom. A mérete most már jelentősen alulmarad 5 héttel fiatalabb társaihoz képest, de izmos, szikár és tollasodik. Már éjjelre is kint van hagyva a tónál, vidáman lubickol, ő a legfalánkabb, és nem hízik egy grammot sem. Irigylésre méltó genetikája van... de jól nem fogunk lakni belőle, az egyszer biztos.