2015. június 1., hétfő

Keltetés 1. avagy Szívós a kacsa, mint a teveszar

Azt se tudom hol kezdjem. Valahol ott hagytam abba, hogy keltetek. Na azóta folyamatosan keltetek. Nagyon belejöttem :)
Az első kör húsvétkor kelt ki. Egy picit elszámoltam magam, és a némakacsa tojásokkal együtt betettem a szomszédasszonytól kapott pekingi kacsa tojásokat is. Abból egy maradt versenyben a negyedik héten, amikor is rájöttem, hogy a pekingi kacsa nem 35 (mint a néma), hanem csak 28 napra kel. Egyetlen kacsát vártam virágvasárnapra... Oh, szegény.. Gyorsan elrohantunk egy korábban megismert megszállottan keltető egyénhez, hátha van neki éppen kelő kacsája, hogy nehogy egyedül legyen 1 hétig a szegény árva. Vettünk tehát virágvasárnap előtt 3 nappal olyan 10 napos körüli magyar tarka kacsákat, 5 darabot. Amikor kikelt a szegény árva, már láttam, hogy ez vicces lesz, mert tesónak egy kicsit nagyra nőttek amazok... Főleg, hogy szegénykémet már a kelés után temettem gondolatban. Olyan vézna volt, olyan elesett, 1 napig fel se tudott állni, a tojásból is én szabadítottam ki... Na sebaj, kénytelen voltam a fogadott tesókra passzolni, mert nekem már volt melengetni való kosztos az ágyamban. Minden áldott reggel úgy mentem ki, hogy "Ma lesz a temetés". És minden reggel csalódtam. Nappal is kivittem a többiekkel a fólia alá, mert úgy voltam vele, hogy bent bár meleg van, de bedepizne és abba döglene bele. Jól számíthattam, mert a jószág túlélte. Azt nem állítom, hogy elkezdett növekedni, mert nem, de ott hápogott a többiek között, túrta befelé a csalános kukoricadarát és élt vidáman. Aztán amikor egy héttel később kikeltek a többiek, akik jobban illettek hozzá méretben, próbáltam beprotezsálni a kis "koraszülöttet", de hiába, mert az már a nagyokhoz ragaszkodott. Hiába nem engedték amazok oda az ételhez, hiába tornyosultak felette kétszer akkorán, hozzájuk húzott a szíve és kétségbeesetten tiltakozott, ha a jobb koszt és a kisebb haverok mellé tettem. OK, te tudod, nálunk a lelki béke az első, maradhatsz, ha annyira akarsz. Így hát velük maradt. 5 héttel a születése után az édestestvéreinek adtam életet. 13-man voltak. Megdöbbenve láttam, hogy az "újszülött" pekingik egy fikarcnyit sem kisebbek az 5 hetes rokonnál. Tényleg nem nőtt egy megveszekedett cm-t sem a dög. Közben valahogy eltört a lába. Sejtésem szerint saját ivadékaim gondatlansága áll a dolog mögött, de nem firtattam annyira. A lényeg, hogy egyáltalán nem tudott a bal lábára állni. Na ennek most már tényleg annyi. Hiába volt minden... A fejlődési visszamaradás, most meg ez a lábtörés jelenti a végét....  De azért szorgosan hoztuk vittük, eső esetén beraktam a tető alá, ha szomjas volt, víz elé tettem, ha éhes volt, kaja elé, merthogy egyáltalán nem állt lábra abban az időben. Mit ad Isten, egyszer azt látom, hogy a kis szaros nemhogy nem akar megdögleni, de elkezdett újra fel-felállni. Aztán már sántikált... És végül azt láttam, hogy már azt se tudom megállapítani, melyik lábára sántított. Meggyógyult. Hogy meddig húzza ezt így, azt nem tudom. A mérete most már jelentősen alulmarad 5 héttel fiatalabb társaihoz képest, de izmos, szikár és tollasodik. Már éjjelre is kint van hagyva a tónál, vidáman lubickol, ő a legfalánkabb, és nem hízik egy grammot sem. Irigylésre méltó genetikája van... de jól nem fogunk lakni belőle, az egyszer biztos.

3 megjegyzés:

  1. Tényleg szívós egy jószág! Azért remélem, idővel hízni is fog, különben tényleg nem fogtok jól lakni belőle :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a múltkori burkolt noszogatást, látod, jót tett ;)

    VálaszTörlés