2015. november 30., hétfő

Enyészet hava képekben


Készül a nálunk hagyománnyá vált birsalmasajt. Szerencsére most már elég jól terem a birsalmafánk, nincs okunk panaszra.
Elkészítés: Megmosom a birsalmákat, felvágom négybe, kicsumázom és mehet a fazékba (nem, nem hámozom meg). Felengedem vízzel és megfőzöm. Amikor megfőtt, leszűröm (a visszamaradó lé, nagyon finom, sűrű és fura mód szinte édes) A levet megitatom a családdal. Nem kell őket noszogatni, annyi szent. A birsalmákat meg összenyomkodom egy krumplinyomóval, mint ahogy a fenti ábrán is látszik. Ezt a masszát megmérem és ehhez képest 40%-nyi cukrot teszek bele. Tehát nekem ez 3,5kg volt, amihez 1,4kg cukrot tettem. Ezt a keveréket fogom forralni napestig, amíg meg nem áll benne a kanál. Na most ezt kavarni kell, ha tetszik, ha nem. Nekem nem annyira tetszett, ki is találtam, hogyan úszhatom meg a kavarást. Nem jött be:

 Miután kiszedegettem az égett darabokat, formákba öntöttem, volt amibe diót is raktam, volt amibe nem.


A tepsis verzió lesz felszabdalva szaloncukornak.

Miután ezzel megvoltam, jöhetett a disznóvágás. 
Gyülekező sült oldalas

Az oldalasok benne a 20 literes bödönben, zsírral fedve


...és megdermedve.





Szalonnák, csülkök besózva, később füstölve lesznek
Hulladék a szappanhoz





6 kg darálthús várja, hogy milánói konzerv legyen



Ugyanúgy elkészítem, mintha máris enni akarnám, tettem bele hagymát, fokhagymát, házi szurokfüvet (oregánó), bazsalikomot, sót, borsot, aztán a végén sűrítettparadicsomot. Amikor ez már mennyei ízű volt, akkor átmertem az előtte gondosan fertőtlenített, sütőben kiforrázott befőttesüvegekbe, rátekertem az ecetes vízben kifőzött tetőket, és jött a végeláthatatlan dunsztolás, amit pár nap múlva - de akkor már kevesebb ideig - meg kell ismételni.
Itt dunsztolódik két órát...

 Éééés, így befértem a fagyasztóba!!!! Erre ittunk egy bögre forraltbort :)

Egészségetekre!




2015. november 16., hétfő

Disznótor

Kezdődik a disznótorok szezonja. Mi is vágunk évente 1-2 disznót, de leginkább másfelet :) Ezeket eddig soha nem egyszerre vágtuk, hanem szerre, mert 160 literes fagyasztónk igencsak útját állta a nagy mennyiségek feldolgozásának. Az idén azonban úgy alakult a dolog, hogy ultimátumot kaptunk a gazdától: vagy kell egyszerre a másfél, vagy másnak adja. Mivel tudjuk, hogy ezek nem tápos disznók és nem gyógyszerezettek, hát - mondhatni - ész nélkül bevállaltuk a másfelet. Azt gondoltuk, majd valakinek kell a rokonságból vagy legalább a fagyasztótárhelyét felajánlja valaki. De sajnos ebben is magunkra maradtunk. Mindenki inkább a boltban veszi meg a bizonytalan eredetű lehetőleg comb típusú húst, mert pfúj szalonna és most egyébként is kisült, hogy a disznó rákkeltő :) Részemről a cukortól és a gluténtől jobban tartok, ezért továbbra is ragaszkodok a másfél disznómhoz. Igen ám, de hová? Csak nem veszek ezért egy fagyasztót, amikor egyébként is igyekszünk az ilyen jellegű energiafelhasználást a  minimálisra redukálni? Aztán a kezembe akadt Frank Júlia 1983-mas kiadású Disznótorban című könyve, ami egész egyszerűen ledöbbentett. Hát az a könyv nem a fagyasztóra alapoz, az bizonyos. Fel se tételezi, hogy van valakinek... és mégis... fagyasztó nélkül is van élet!!! A sonkákat, szalonnákat eddig is füstöltük, néha csináltunk disznósajtot is. Arra halványan emlékszem a gyerekkoromból, hogy az oldalast lesütöttük zsírban hagytuk és üvegben tároltuk. De ez még csak a kezdet! Akár pörköltet vagy sültet vagy AKÁRMILYEN húsételt lehet konzerválni befőttes üvegben több órás dunsztolás után!  Ezzel hirtelen minden problémánk megoldódott. Nemcsak a "hova tegyük a húst", hanem a mit eszik a férj, amíg én nem leszek itthon. Meglepődtem na, mert erről manapság már nem beszél senki. Vajon miért?

2015. november 11., szerda

Almaecet


A Gyimesben találtunk egy almafát a legelő közepén a semmiből kinőve. Természetesen vadalma volt, mondhatnám ehetetlen. Mégis csábított, hogy szedjünk belőle, akkor még azt gondoltam teának beáztatva. Később, itthon aztán változott a terv: legyen belőle almaecet! 
Az egyik üvegben megspékeltem még egy kis csipkebogyóval is.

A recept: egy 5 literes üvegbe félig pakolom almadarabokkal (minden mehet bele, csak penész nem), arra ráteszek 6 evőkanál cukrot, és erre ráöntök 3 liter forralt-lehűtött vizet. Lekötöm egy vastag vászonnal, meleg helyre teszem, és várok. (Állítólag kenyeret vagy élesztődarabot, esetleg ecetágyat belerakva felgyorsíthatjuk a folyamatot.)
Tíz naptól több hétig jósolják az érést, majd beszámolok, hogyan alakul.
Egyik megbízható forrásom 10 nap után azt javasolja, hogy naponta keverjem meg, aztán szűrjem le és így érleljem tovább 20-25 napig, míg letisztul az ecet. Ezt próbálom majd  követni.

2015. november 10., kedd

Gyimes margójára

A nagy összhatás mellett azért nagyon sokat tanultam is. Megtudtam, hogyan lehet tüzet gyújtani gyufa nélkül, hogyan készül az orda és az a jellegzetes erdélyi juhtúró, hogyan mossák a gyapjút. Megtudtam, hogy ételmérgezés esetén milyen gyógynövényeket használnak (sajnos szükség volt rá). Ott mindenkinek a házipatikájában ott vannak a gyógynövények, nem úri hóbort a gyógynövény gyűjtés és nem is valami kiváltságos tudomány. Megtanultam erdélyi módra puliszkát főzni, cérnával vágni. És láttam azt, hogy hogyan lehet élni egyetlen kicsiny szobában, hogyan lehet önellátónak lenni olyan helyen, ahol még a kukorica sem terem meg az éghajlat miatt.
Megtanultam hogyan lehet folyóvíz és áram nélkül átvészelni egy fosós-hányós éjszakát, amikor a családom összes tagja egyszerre hányt, majd az azt követő mosós napot, amikor 5 literes kannámmal szaladgáltam a kb. 30 méterre lévő gémeskúthoz, és mostam a lepedőket, pizsamákat egy kicsi lavórban.
De megtanultam azt is, hogyan lehet eltölteni a fagyos sötét estéket villany nélkül... megmondom őszintén, értelmesebben, mint villany mellett...
Mindent egybevetve nagyszerű élmény volt! És igen, már most mennék, és odaköltöznék, minden nyűgjét vállalva azért, hogy tagja lehessek egy közösségnek, ahol a LEGFŐBB érték az emberi kapcsolat. Ahol a néni inkább éhezik aznap, de a kenyerét megosztja a másikkal, mert tudja, hogy amikor szüksége lesz, akkor őt is megsegítik. Én egyházi iskolába jártam, az egyházzal volt körülvéve az életem, de ilyen hittel, mint ami ezekben az emberekben van, még soha nem találkoztam. Soha. Ezek nem csak úgy mondják, és idézgetnek és verik a mellüket, hogy ők hívők. Ők semmi ilyet nem csinálnak, a hitük csendes, nem fűzik bele minden második mondatukba az "Úr"-at, nem hiszik, hogy ők jobbak, mert templomba járnak, és ami a legfőbb, teljes szívvel elfogadják, hogy te nem jársz templomba. Nagyon megrázó élményem volt egy bácsi mellett, akit amikor 3 évvel ez előtt láttam, akkor egy bivalyerős, folyton dolgozó, mindig viccelődő csupaszív ember volt. A tavasszal leesett a létráról és eltört a gerince. Deréktól lefelé megbénult. Amikor beléptem a betegszobájába, sírás fojtogatta a torkomat. A bácsi felére fogyott, sápadtan feküdt az ágyában immár fél éve. De az arcán mosoly volt, és ahogy meglátott, arca még jobban felderült, és a tőle megszokott vidámsággal kezdett bele a történeteibe. Eleinte nem beszélt a helyzetéről és én mint dilettáns pszichológus, megállapítottam, hogy biztos elnyomja. De nem, a végén mégis rátért, ugyanazzal a kedélyes hangnemmel elmondta, hogy ez az Isten útja, ennek biztos így kellett lenni, és vidáman tekint a jövőbe, mert azzal, hogy nem halt meg, a Jóisten kinyilvánította, hogy van még valami célja vele. de tudja azt, hogy ez már a hazafelé vezető út. Zokogtam. Bámulatos ez a hit.

2015. november 9., hétfő

Gyimesi tanulmányút

Az elmúlt időszakot a gyimesi havasokban töltöttük az ottani emberekkel szoros kapcsolatban. Sok minden megrendült bennem, nagyon nehezen írok még mindig róla...valahogy mintha szembenéztem volna azzal, hogy mi itt milyen pojácák vagyunk. Azért vagyunk messze az önellátástól, a minimalizmustól és mindentől, amihez azt gondoltam közel vagyok, mert az igényeinket nem én, nem mi határozzuk meg, hanem még mindig az a közeg, amiben élünk... mert hát ebben kell élnünk, és valamilyen szinten ebbe kell beilleszkedjünk. Azonban ott bebizonyosodott, hogy sokkal de sokkal kevesebb is elég volna.
De nekünk változatosan kell táplálkozni, hogy egészségesek legyünk. Vajon a bácsi, ott fenn a Havasok tetején a kalyibájában, aki mindig puliszkát és tejterméket evett, nagy ritkán húst vagy tojást - ez a bácsi ezen az "egészségtelen" koszton hogy a fenébe élt 98 évet úgy, hogy az utolsó évéig teljes mértékben ellátta önmagát? A társai, akiket felhoztak példának ugyanilyen szép kort éltek meg ugyanezen az egyhangú táplálékon...  Ellenben nekünk füge kell, meg citromfa, meg almafa, meg paradicsom meg paprika, ami mind-mind nem ezen az éghajlaton őshonos. S mindez csak azért kell, hogy változatos legyen az étrendünk. Vajon tényleg szükség van erre???
Vajon tényleg szükség van pénzre? Találkoztunk ott emberekkel, akik bár dolgoztak életükben, "nincs ki az évük", ezért SEMMI nyugdíjat nem kapnak. Dolgoznak. Élnek és virulnak. Boldogok. Boldogabbak, mint az itteni öregek többsége. Ott, mintha egy láthatatlan vidámság-felhő gomolyognak az emberek között, minden nehézség ellenére. Vajon miért???
Egy olyan házban laktunk, ami a falu szélén volt, fenn a patak mellett, ahová nem tudott felmenni az autó csak a szekér. A házban nem volt villany, eredeti 1910-es bútorzatával visszaröpített minket az időben. Ez nem afféle kuriózum volt, körülöttünk is laktak pont ilyen körülmények között. A szomszéd néni elcsodálkozott a holmijaink mennyiségén. Azt gondolhatta tán, hogy egy évre jöttünk. El is szégyelltem magam, hogy ilyen sok cucc az, amire azt mondom: KELL. A szomszéd néni még egy poharat sem fogadott el (nem gondolta azt, hogy majd jó lesz még valamire, hanem tisztán látta, hogy a kicsi házikójában nincs helye szemétnek.) A kunyhója egyetlen apró helységből állt, amiben két ágy, egy asztal, egy konyhakredenc és egy vaskályha volt. Ketten éltek itt a fiával. Villany nélkül... nyugdíj nélkül... munkanélküli segély nélkül. A néni mindig viccelődött, sose panaszkodott, egészen eredeti poénjai néha csak későn estek le.
Szóval arra jutottam, hogy itt Magyarországon is lehetséges az önellátás, csereberével szigorúan pénzügyi haszon nélkül, nehogy morcos legyen a NAV, de sajnos itt minket olyan közeg vesz körül, akik nemhogy nem csodálnak, de megszólnak és lenéznek,sőt rád uszítják a gyerekvédelmet,  ha csak két ruhátok van, ha nincs villanyotok, nincs folyóvizetek és sok-sok mínusz pontot ad a védőnő, ha nincs központi fűtésed, csak kályhával tüzelsz és főleg, ha nincs mérhető jövedelmed. Ha gyereked van, rád szállnak és addig taposnak, míg megtörsz. Tisztán látom, hogy ez nem az én világom, nem az én igényeim, és mégse tehetek semmit, esetleg csak akkor ha a gyerekek mind betöltik a 18-at. Szomorú, hogy az állami szervek az anyagi javak hiányát a gondatlansággal azonosítják... csak azért, hogy te is vedd ki a részed a termelésből... a pénztermelésből...
Most ott fenn a Kárpátok tetején, ahol senkit sem érdekel, miből tartod el a gyereked, megtapasztaltuk, hogy megfizethetetlen a nyugalom, amelyet a körülötted élők hasonló helyzete biztosít. Merthogy ott ez nem opció, hanem kőkemény kényszer. Nem zargatnak oltásokkal, meg státuszvizsgálatokkal ( még iskolába-/óvodábajárással sem). Hagynak élni, és örül az állam, ha nincs gondja veled.  Megfordult a fejemben, hogy esetleg ott, mint itt... de aztán elhallgattattam a kis gondolatot azzal, hogy nem véletlen születtem ide, és valószínűleg itt van dolgom, még ha keményebbnek is tűnik, mint odaát. Na meg nem bírom a hideget sem :)