2016. április 16., szombat

Női egyenjogúság, a Föld népessége

Mostanában rendre eljutnak hozzám különböző médiaviták a nők társadalomban betöltött szerepével kapcsolatban. Néha beleolvasok ilyen cikkekbe és az alatta lévő kommentekbe, amik fröcsögnek az indulatól és az egymás el nem fogadásától. Egyszerűen nem értem, mi a vita tárgya. Miért kellene mindenkinek ugyanúgy gondolkodni az élet értelméről? Jól nézne ki, ha mindenki a gyógyításban látná az élet beteljesülését! Mindenki orvos lenne, és aki nem, az antidepresszánsok szedésével húzná ki, míg le nem jár az ideje? Komolyan minden nőnek önbeteljesítő karriert kell befutni, vagy minden nőnek otthon kell maradni és szülni??? Vagy hogy gondolják ezek a megvadult trollok? A társadalom pont úgy tökéletes, ahogy van. Most ahogy van, és mindig ahogy éppen van. Jelenleg megvan a helye a karrierista nőknek is, mert szüksége van az üzletnek, a politikának a női energiákra. A férfiakat egészen más mozgatja, másképp látják a dolgokat, más szempontokat néznek. Ezek a nők ugyanúgy fontos feladatot teljesítenek a társadalom szolgálatában, mert a nőnek nem egyedüli biológiai értéke a szülésre való képesség, hanem ugyanolyan értéke az is, ahogyan érzékeli a világot, azaz az agyának a férfiakétól különböző fejlődése. A kommunikációs képessége, az érzékeny szenzorai, ahogy a másik embert megértik, ahogy bele tudják magukat élni mások helyzetébe, ahogy nagyon sok dolgot érzelmi alapon közelítenek meg. Ezekre ma hatalmas szükség van ebben a patriarchális világban.

Ugyanakkor nem értek egyet azokkal sem, akik azt mondják, hogy a Föld már így is túl van népesedve, és nem szabad többet szülni. Azért tartom ezt viccesnek, mert akkor éppen ezek a "felvilágosult" gondolkodók halnak ki legelőször... És a világ ugyanúgy túl lesz népesedve... azokkal, akik mit sem törődnek ezzel. Egyetértek Szendi Gáborral abban, hogy az evolúció jelenleg szellemi szinten zajlik. Nem az a fontos tehát, hogy a szaporodás visszafogásával csökkentsük a népességet, hanem hogy az utódainknak minél több esélyük legyen egy túlnépesedett világba a túlélésre. Minél egészségesebbek legyenek testileg és lelkileg, minél alkalmazkodóbbak legyenek és minél kreatívabban tudjanak gondolkodni.

A túlélés nem a legerősebb,de nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg, 
hanem annak, amelyik leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.”
(Charles Darwin)

Én ez utóbbira tettem fel az életem. Egyáltalán nem bánom, és nem érzem azt, hogy nem valósítom meg önmagam. Nem vagyok az a típus, aki képes elviselni a rivaldafényt. Ahogy a megszégyenítést nem viselem, ugyanúgy nem bírom a dicsfényt sem. Én háttérembernek születtem, de tudom azt, hogy nélkülem nem jöhetne létre a férjem, a családom sikere. Jó ezzel tisztában lenni, legalább magamnak, ha más nem is lát ebbe bele. Amikor a férjem mesél a sikereiről, úgy érzem, mintha az én sikerem lenne, és őszintén úgy is örülök neki. Gondolkodó-elemző ember lévén sokszor én adom az ötletet, én adom a tudást (sok-sok ráfordított óra utánajárás után) de nem érzem azt, hogy én képes lennék kivitelezni is. A végeredményt ugyanúgy a magaménak tudom, mint ahogy a fociban is nemcsak a góllövő csatár az ász, mert a gólpassz és az előtte folyó kemény összjáték nélkül a csatár csak leshetne... A családi élet egy csapatmunka és egyáltalán nem értéktelenebb az a nő, aki csapatjátékos, mint aki egyéniben nyomul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése