2016. június 19., vasárnap

Talán idevág

Azt álmodtam, hogy eljött a "világ vége". A városokban az utcákon megnyílt a föld. A házak frontoldalai elkezdtek süllyedni és félő volt, kinek a háza borul bele az utca közepén végighúzódó szakadékba. Ha egy egy szoba "felborult", senki sem foglalkozott már az ott felgyűlő anyagi javakkal, senkit nem érdekeltek a kacatok, mindenki az életét mentette... ha tudta. Én a szülői házamban (város) voltam a családommal. Jártunkban keltünkben úgy próbáltam szlalomozni a sok gyerekemmel, hogy senki ne csússzon bele a sáros, ingoványos kráterekbe. A házban látszott már, hogy reped meg a fal és a frontoldal ott is elindult lefelé. Amikor az egyik szoba felborult és én a gyerekeimet magam alá gyűrve próbáltam menteni, valahogy kikristályosodott, hogy az egyetlen hosszútávon biztonságos lakás a lakókocsi, mert azzal mindig biztonságos zónába lehet menni, ha elindul a földcsuszamlás. Ahogy elnéztem a szoba berendezését, bennem is letisztult, hogy ez mind felesleges, mert az életünk a legfontosabb. Ahogy arra rájöttem, hogy semmilyen holmira nincs szükségünk, elindultunk lakókocsit venni. Már akkor nem lehetett pénzért élelmiszert kapni, csakis csere alapon. Az élelmiszer lett a legértékesebb árucikk. Miután megvettük a lakókocsit, a férjem a vacsorához szerzett valami articsókát (nekünk mondhatni gazdag csere árukészletünk volt kézzel készített dolgok terén, így nem kellett tartanunk attól, hogy nem tudunk kaját szerezni), és elindultunk ki  a pusztába biztos helyet keresni. Meg is találtuk, így nyugodtan ébredtem :) Vajon mi lehet ennek a mondanivalója?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése