2017. október 10., kedd

Készülünk a télre

Amikor elindultunk otthonról nemigen sejtettük, mi vár ránk, és nem tudtuk azt sem, mit hoz a távolabbi jövő. Szerettünk volna saját házat venni - legyen bár egy felújításra váró romhalmaz - de úgy tűnik, a lehetőségeink ehhez nem adottak. Az ingatlanárak MAGASABBAK!!!, mint Magyarországon, jó házat pedig egyáltalán nem is árulnak. Döntöttünk. Építeni szeretnénk. Elkezdjük a nulláról. Úgyis zavart, hogy egy csomó dolog már adott volt és nem mi alakíthattuk ki a saját szánk íze szerint.
Telket keresünk, és mostani álláspont szerint vályogházat szeretnénk, mert azzal maximálisan elégedettek voltunk.
De ez sem az idei év projektje lesz, ugyanis - ha már így alakult - téliesítenünk kell a jelenlegi lakóhelyünket, amelyben baráti szívességből kaptunk szállást. Ajtót kell cserélnünk, mert kilátunk a réseken, ablakot kell szigetelnünk, mert a nyáron még a darazsak is bejutottak a csukott ablakon keresztül, meleg ruhákat kell készítsek, mert nem tudjuk rendesen kifűteni a házat és a téli tüzelésre alkalmas kályhát kell építeni, ha éjjelente nem akarunk megfagyni. Na és persze fát kell gyűjteni...
Ha azt mondom, hogy kislány koromban pont erről álmodoztam, nem hinne nekem senki. Pedig így volt. Szeretek spórolni. Most egy ház árát fogjuk kispórolni önfenntartóként. Tudom, hogy sikerül!

Zoknik a családnak maradék fonalakból

Készül a hordozható cserépkályha

Handmade sajt - mert azért enni is kell...

2017. október 5., csütörtök

Hogyan vennék házat vidéken?

Én magam kertvárosban nőttem fel, de laktam panelben, és Szeged belvárosi polgári lakásban is mire eljutottunk végre oda, hogy megvesszük az első tanyánkat.  Kicsit meredek volt. Országszerte megnéztünk szerintem 50-nél kicsit több ingatlant mire kikötöttünk a bordányi tanyánál. Ma már -10 év tanyasi élet után -  kicsit változtak a szempontjaim a helykeresésnél. Újra aktuális, hisz újra otthont keresünk. Gondoltam megosztom Veletek is a szempontjaimat és az ügymenetet.
Az egyik alap, hogy hitel kizárt. Szerencsére ezt már akkor is így gondoltuk. Inkább legyen rozzantabb, minthogy többszörösét fizessem ki az évek során. Nálunk önellátásra törekvőknél a pénz az, amivel csínyján kell bánni, a munkát nem sajnálom ☺
Amikor körvonalazódik, milyen összeg áll rendelkezésre, akkor indul a hirdetésböngészés. Nem szabad felülni még az interneten található fényképes hirdetéseknek sem, mert jártam már úgy, hogy kb. 10 évvel azelőtti állapotokat mutatott a fotó. Itt nincs bizalom, minden vagyonod a tét. Egy másik posztban leírom, hogyan védem ki a sumákolók által okozott plusz köröket.
Döntsd el, mit szeretnél! Ha munka mellett csak egy veteményesre futja és néha kiülni szeretnél a tornácra, akkor a belterület a te helyed, vagy egy zártkerti ingatlan. VIszont ha az önellátás felé törekszel, akkor tanyára van szükséged. A faluban nem biztos, hogy elnézik a kecskéd térnyerését vagy a disznód smukkját és terület sincs elég az álmaid megvalósítására. Ezek után a szempontok:
• Tájékozódj a településről, amelyhez tartozik az ingatlan! A gazdag, puccos, jól menő, városhoz közeli falvakban nem fogják jó szemmel nézni a törekvéseidet! Viszont a kis zsákfalvakban, ahol szegényebb színvonalon élnek, hálásan fogadják az új betelepülőket és sokkal nyitottabban álnak hozzájuk.
• Fontos a szomszédság!!! Mi ezzel nagyon megszívtuk. Szinte csak albérlők laktak a környéken, akik jöttek-mentek, nem számított nekik semmi maradandó és a céljaik között sem szerepelt semmi, ami tanyához köthető. Azért voltak ott, mert olcsó volt. Ha én még egyszer tanyát veszek, az elsők között látogatom végig a szomszédokat. Egy tanyán a szomszéd a minden. ( A faluban is fontos! )
• Fontos a tömegközlekedés elérhetősége. Bordányba  600 méterre volt a buszmegálló, itt viszont még tömegközlekedés sincs. Egy falu, ahonnan 6 km-re van a legközelebbi kövesút, egy méregdrága boltja van és nincs mivel bemenj a városba, ha lerobban az autód vagy a férjed elviszi, vagy csak úgy... ( és egy nő 6 milláért akar itt adni egy üres telket 😨 )
• Ezután jön a ház. Az én szempontjaim:
1. Vályog legyen ( vagy gerenda)
2. Statikailag ne legyen hibája, pl. ne süllyedjen.
3. Tetőszerkezet állapota jó legyen ( a tetőfelújítás a legdrágább mulatság, amit ráadásul egyben kell kifizetni.
4. Ne vizesedjen, ne legyenek salétromos foltok a falon. ( nálunk egy helyen volt egy kádázás eredményeképp ilyen folt, bármit csináltunk utána, az levetette magáról a meszet, pedig plusz sarat is ráhúztunk).
5. Nekem szempont, hogy ne legyen betonozva.
6. Ne legyen felújítva. Ez fontos! A felújításnál általában valamit nagyon el akarnak sumákolni, ráadásul mivel valószínűleg nem maguk számára újították fel, nem is minőségi.
7. Fontos, hogy meglásd benne a készet, ami minden igényedet kielégíti. Ne alkudj meg! Nálunk ilyen volt a belmagasság. Alacsony plafont nem tudtam volna hosszútávon elviselni. Ma már fontos az is, hogy kialakítható legyen egy közösségi tér a konyha-ebédlő vonalon. Akkor, két pici gyerekkel, ez még nem jutott eszembe.
8. És akkor itt jönnek a csip-csup dolgok. Higyjétek el, jó az, ha nincs még kialakítva fürdő. Na nem nomád életre bíztatok senkit, hanem azok a megoldások amik szóba jöhettek egy előző lakónál, nem biztos, hogy nálad is beleférnek ( pl. Ház elé beásott vaskályha mint konyhai szennyvíztároló )
9. Jó ha van ól. Az első pár évben úgyis a ház igényre szabásával  meg a kert betörésével leszel el, de azért jól jön már akkor is a házi tyúktojás. ☺


2017. szeptember 26., kedd

Alombudi

Korábban már írtam az alomszékes próbálkozásunkról. Akkor bent a fürdőben egy rögtönzötten kivágott ülőkéjű székből oldottuk meg kísérleti jelleggel. Szagártalom tényleg nem volt, azonban millió szézszórt gyermekem nem tudta megfelelően kezelni a faforgácsot, és egy idő után már a lakás minden pontján megtalálható volt. Fél év után ebből lett elegem és kitetettem az alomszéket.
Azóta a láttam több ötletes megoldást az adagolós forgácstartóra. Még keresem az igazit, most ez az, amit el tudnék képzelni (kép a Pinterestről).


Ennél nem olyan nagy az esély a forgács szóródására, ha felnyitja az ember. Bár tudom, tudom, a gyereknél semmi se biztos.
Jelenleg fürdő hiányában egy rozzant budink van. Amolyan alombudi. Nincsen mélyre ásott raktere, csak épp a földszinten landol a cucc. Oldalt takarítónyílása van. 

Ezt próbáljuk alomszékként használni. Büdi ellen fűrészport dobunk, és virágpermetezővel spricceljük a szagok ellen. Egész jó, bár a vödrös dolog szerintem jobban működik, mert itt, ha már nagy a kupac, akkor legurul a szikárabb termék, akkor meg már bottal üthetem a nyomát a fűrészporommal 😆
De az anyag - mármint a végtermék - elsőosztályú. A tavaszi komposzt már nagyjából beért, most ősszel azt fogjuk beleforgatni a masszív agyagos kertünkbe.  Kíváncsi leszek a hatásra.

Városi popsink nem tudom, hogyan abszolválja majd a -20 fokot, ettől egy kicsit  baromira félek. Ilyenkor emlékeztetem magam az omjakoni bácsikára, aki -40-50 fokban, nagykabátba felöltözve megy ki a kert végi budijába... ebben a videoban:





2017. szeptember 20., szerda

Elvesztem, igen

Felépíteni egy új életet nem könnyű. Még a napi rutin kialakulásának is kellett egy pár hónap, nemhogy annak, hogy elkezdjük építeni a jövőt. De most már itt vagyok és beszámolok arról a kevéskéről, amire haladtunk.
Júniusra stabilizálódtak úgy a viszonyok, hogy tudtam keltetni. A tyúkjainkat április végén átcsempésztük a határon, így a gondosan kinevelt mag nem veszett el.


Csibécskéink már ekkorák.

Itt készül a tyúkudvar, az ólon egy bivaly koponyája látható.
Csibéink 67-en keltek ki a 85-ből, ennyire jó még sose  volt az arány. Egyet vesztettünk az elején köldökgyulladás miatt, de ebből is tanultam: kelés idején folyamatosan fertőtleníteni kell a keltetőt. Korábban is volt ebből gond a kései keléseknél, de mostanra jöttem rá az összefüggésre.
Aztán nem régen jött a róka és leharapta háromnak a fejét... közvetlen a ház előtt... kidugták a dróthálón... Nem kellett három nap, és a ravaszdi megjárta:


Csináltunk veteményt is. Hármat. A krumplit a falu egyik végében a mezőn, a télire való répát, hagymát a másik végében, és volt egy instant vetemény a ház fölött.  Megmutatta családunk apraja és nagyja, hogy tudunk mi EGYÜTT dolgozni, ha kell. Szedtük a krumplibogarat, kapáltunk és imádkoztunk az esőért. Ez utóbbi nem jött be annyira, de azért nem halunk éhen. Az Alföldön hagymát még sose sikerült annyit termeszteni, hogy elég legyen... még öntözéssel se. Itt öntözés nélkül kihúzzuk vele a telet. Krumpliból a disznóknak is jut, kukoricával nem érdemes kísérletezni, mert azt leeszi a medve.
Aminek viszont itt előnyösek a viszonyok, az a káposzta.


A cékla leveleit a mezőn a vadnyúl, a kertben pedig a kiszökdöső házi nyulaink ették le. Épp csak annyi nőtt meg, hogy a 10 hónapos kis haspókomnak legyen mit enni.


A fekete retek és a tarlórépa hasonló sorsra jutott: földibolhák cincálták meg... pedig már a végén egérragacsos kartonokat pakoltunk köré. Hiába. A káposzta viszont érdekes módon csak a legelején volt fertőzött, később onnan eltűnt. Lehet, hogy jobban szeretik a retket és az elcsalogatta őket a káposztáról? Érdemes megjegyezni ezt a feltételezést.

A tökféléknek, babféléknek itt is jó, más tapasztalatom most nem jut eszembe...

Végül pedig pár szót arról, hogyan is állunk. Jelenleg a falu papjának vendégszeretetét élvezzük. Sok projektünk közös volt az előbb felsoroltakból. A veteményeseket együtt műveltük. A tanulságokat leszűrtük és a jövő szezont még biztosan itt tervezzük tölteni. Remélem - apró fiam két lábra állásával - jelentősen növelni tudom a részvételemet. Itt a blogon is igyekszem most már rendszeresen hírt adni magunkról, mert jócskán elindítottuk új világunk felépítését. Erről szeretnék írni a továbbiakban.

2017. augusztus 31., csütörtök

Talaj

Otthon, gyerekkoromban tápanyagdús fekete földünk volt a kertben. De azért ismertem másmilyet is. Volt ugyanis egy szőlőnk. Méretet nem tudok írni, gyerekként a bazi nagy jelzőt adtam neki. Itt aztán egy soron belül volt fekete föld, sárga agyag és futó homok is. Már akkor megfigyeltem, hogy mindegyik talajtípuson más-más gyom nő, másképp hat rá a víz és a napsütés is.
A magyarországi tanyánk eleinte futóhomok volt, később a szorgos komposztálásnak köszönhetően sokat javult. Az összehasonlítási kedvem azonban most jött csak meg igazán, ugyanis az idén a konyhakertem masszív agyag, a mezőn a veteményes kötött, fekete föld, míg a krumpli a másik végen valahogy a kettő keveréke.
9 év homokon való gazdálkodás után egy év ezen az egyvelegen a következő tapasztalatokat szülte:
 Homkon
előny:
- hamar meleg lesz
- átereszti a vizet
- bármikor kapálhatod
- bármikor könnyen kihúzhatsz bármit gyökerestől
hátrány:
- hamar forró lesz
- átereszti a vizet
- bármikor kapálhatod
- öntözni idegőrlő. Egyszerűen taszítja a vizet. Nincs olyan, hogy a tövet öntözöd, mert nem szívja be, hanem a felszínen szétfolyik.
Magyarázat:
Kora tavasszal nagyon jó, hogy kb. három hét előnnyel indul az ember, mert hamar meleg lesz a talaj, viszont ez nyáron a visszájára fordul és a forró homok nemcsak a növényeknek, hanem nekem is rendszeresen égési sérüléseket okozott. Arról nem beszélve, hogy ez a forro szilikát, a nap folyamán minden vizet elpárologtat, így az öntözés napi szinten elengedhetetlen.
Átereszti a vizet, ez jó, mert sok eső esetén se rothad semmi. Ugyanakkor a víznek gyorsan nyoma vész es ha nincs eső, akkor szárazság van. Már egy nap után.
Bármikor lehet kapálni, nem kell esőt várni, szárazat várni, mindig könnyeden tudod hasítani a felszínt. Így aztán sosincs kifogás, ha nincs megkapálva ☺

Ezzel szemben a kötött föld nehezen melegszik fel, de nyáron nem is égeti ki a növényeket, sokáig tartja a vizet ( ezért csak nagy szárazság esetén kell öntözni, de még akkor se létszükség), kapálni, ásni horror. Ha jót akarsz magadnak, eső után egy nappal nyúlsz a földhöz, máskor képtelenség. Viszont cserébe lokálisan is úgy issza a föld a vizet, mint a kacsa, így nem kell nagy öntözőbetendezésben gondolkodni.
Sajnos a gyökeret és a répát is csak ásóval lehet kiszedni... ha bele tudod ütni a földbe 😆



Az eddigi tapasztalatokból arra jutottunk, hogy rendszeresen kell kapálni (nincs olyan, hogy majd később gyökerestől kihúzkodom), és itt is életmentő gyógyír a komposztálás.

Ja még annyi, hogy homoki tanyásként nem értettem, mi értelme az őszi ásásnak. Itt minden értelmet nyert. Úgyhogy ősszel ásunk és jól megpakoljuk a földet a fél év alatt termelődött rakásnyi komposztunkkal, szénával és bivalyganéval. És jövőre várjuk a csodát.


2017. július 27., csütörtök

Életünk első malacai

Az életben, úgy tűnik, mindig malacunk van, de ez most másról szól.
Otthon mindig halogattuk, egy időben teljesen kizártuk a disznótartást. Nem akartam abba a csapdába beleesni, amibe beleestem a szárnyasokkal több soron, hogy megfelelő körülmények hiányában  bevásároltunk, aztán meg csak szívtunk.
Itt ez is másképp alakult. Tavasszal szomszédasszonyom lazán megkérdezte, hogy nem akarunk -e mi is disznót venni velük, mert higy van egy nagy terület, ahol 4 malacka is remekül megférne. Miután - a költözésből kifolyólag - a rendszer a feje tetején állt, a fagyasztónk üres volt, magával ragadott az ötlet, hogy saját disznónk legyen, aminek én vakargathatom a füle tövét és én gondoskodhatok a boldogságáról, hogy aztán első osztályú húsával tápláljon, ha eljön az ideje.
Lett hát két mangalicánk, amiket átmenetileg mégis egy ólban kellett elhelyezni..  Közben jöttek-mentek a tennivalók, eléggé el voltunk foglalva az életterünk kialakításával, de most végre eljött a malackák ideje. Férjem egy kis segítséggel kijavította a karámot majd pedig ketten átcibáltuk a szomszédból a két süldőt. Vicces látvány lehettünk...  A disznó - úgy tűnt nekem - értelmes jószág. Megértette, amit közvetítettem felé. Amikor rájöttem, hogy képes vagyok velük kommunikálni, már nem visítottak többé. Tűrtek és segítették az transzportot.
Amikor átértünk, és leoldottuk őket, egyik sem rohant el tőlünk fejvesztve, hanem csak komótosan besétáltak a paradicsomba:


2017. július 17., hétfő

Folyóvíz nélkül

Amikor láttuk, hogy menni kell, úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem egy jurta is, csak békében élhessek. A jurta gondolata finomodott: egy pici komfort nélküli házzal is megelégedtünk volna. 11 nap kellett, hogy rátaláljunk erre, amiben most lakunk. Pici volt (össz-vissz két szobából állt), de nemigen volt más választásunk, így is örültünk, mint majom a farkának. Az egyik szobában volt egy pici cserépkályha, a másikba felcipeltük a nyári konyhából a sparherdet. Ez volt március 11-én, amikor itt még javában fagy volt. A budi kint a ház mögött, az udvar közepén egy gémeskút. Ez helyettesítette a komfortot.
Megtudtam hát milyen napi 100 liter vizet felhordani(és le) a lakásba, milyen egy 7 tagú családra kézzel mosni a sparherdten melegített vízben, milyen sparherdten főzni mosogató és konyhaszekrény nélkül (a szobában). És milyen egy lavórban mosdani... Mindezt egy 4 hónapos gyerek mellett... 
Konklúzió: lehet, azt a jurtázást későbbre halasztanám...☺ Minden lelkesedésem és elszántságom ellenére 1 hónap után beleegyeztem egy ajándék mosógép beszerelésébe... Majd újabb egy hónap után konyhailag leköltöztem a nyári konyhába, ahol üdvözöltem a folyóvizes mosogató gondolatát, ami azóta meg is valósult. Így már élhető. Habár még mindig budi van és lavór és a konyhával is fogalmam sincs, hogy mi lesz télen, de ezt így most tudom élvezni.
Hála és köszönet mindezért a falu papjának es családjának, aki ingyen és bérmentve rendelkezésünkre bocsátották a házukat, és minden törekvésünket támogatnak, ahogy csak tudnak. Nélkülük nagy szarban lennénk.

2017. július 13., csütörtök

Méhészet

Évek óta álmodozik a férjem a méhészkedésről, de soha nem vágott bele.
Aztán itt a Tiszteletes, akinek a házában lakunk, felajánlotta az ő használaton kívüli kaptárait, és mivel jó időben volt jó helyen, még egy méhrajt is befogott hozzá. Így esett, hogy méhészkedéshez fogtunk.
Nos, nem olyan egyszerű, mint amilyen egyszerűnek beállították a hazai méhészek. Kamu az, hogy csak pergetsz és nincs vele gond. Ellenben, hál' Istennek a férjem szeret velük bíbelődni, pedig szerintem csőstől szakadtak rá az előfordulható problémák.
Ilyen például a nyúlós költésrothadás, aminél otthon azonnali megsemmisítést írnak elő. Itt ezt gyógyítják és magunk vagyunk a tanui, meg is gyógyult a család. Aztán valamiért több anyabölcsőt húznak, amit folyton le kell szedegetni. Ennek az okát még keressük. Szerencsére a közvetlen szomszédunkban egy harmadik generációs méhész bácsi lakik ( mintha a sors mindent a kezünk alá adott volna azért, hogy most ezzel foglalkozzunk), és mivel a negyedik generációt már nem érdekli ez a téma, az öreg lelkesen magyaráz az uramnak fortélyokat, trükköket, hogy jól működjön az első próbálkozás ezzel a szakmával... ami lassan szenvedély lesz.
Keret, teli lárvákkal és léppel

Anyabölcső

2017. július 11., kedd

Vadon

Magyarországon egy tanyán éltünk, távol a civilizációtól... de úgy tűnik, nem elég távol. Ott körbe a 7000 nm- es tanya körül intenzív termelésbe voltak fogva a földek. Ottlétünk 9 éve alatt már kezdett oázissá válni a birtokunk, de az mégse  vadon. Az állatok nem merészkedtek közel, még a tolvaj szarka is tartotta a távolságot.
Most beköltöztünk a székely falu közpotjába és azt érzem, mintha a biodiverzitás sűrűjébe csöppentem volna. Sokkal többféle rovar, madár és emlős vesz körül, mint otthon.
Rókát napi szinten látok. A veteményünket őrzi a nyúltól.☺Sokkal közelebbről szoktam látni fényes nappal, mint otthon valaha is. (Otthon egyszer láttam közelről: éjjel a szabad ég alatt aludtam és a ravaszdi a libáimat kerülgette 20 méterre tőlem.)
Vaddisznó otthon nem volt. Itt egy koszton vagyunk (túrja a krumplinkat). A gólya is sokkal közelebb merészkedik, és más a tápláléka is. Otthon be kellett érje a békával, egérrel. Itt megtudtam azt, hogy miért mondják azt, hogy a gólya hozza a kisbabát: azért mert olyan nagy jószágokkal repdes nem messze a fejem felett, hogy azok tényleg egy nagyobbfajta batyunak tűnnek.
A szarka is képes napi szinten elhordani a tojást a tyúkok alól. Az egerek pedig sokkal bátrabban közlekednek az ember közelében, mint odahaza.
Errefelé élnek még farkasok - bár azt eleddig nem láttam - és persze a kedvencem, a medve. Halljuk, hogy a faluban, hogy hol ide, hol oda nézett be az éjjel. Nagyon izgat a medve téma, így folyton figyelek, látok-e valamit. A minap aztán a veteményes felé vezető csapáson megláttam a nyomait. Teljesen egyértelmű mancsnyomok kapaszkodtak fel a patakmederből. Rájár a kukoricára és ugyanazt az ösvényt használjuk... Fura, de várom a találkozást...


2017. június 19., hétfő

Reset

Olyan, mintha benyomtak volna egy reset gombot az életünk gépezetén. Minden más, mint a megszokott "beállításaim". Más a talaj, más az időjárás, másmilyenek az emberek, más a ház és mások a viszonyok.

Aki kertészkedett már tarackos homokon és azután belekóstolt a kötött fekete föld szépségeibe, az tudja, miről beszélek.
Aki lakott már összkomfortos házban és azután beköltözött egy teljes komfort nélkülibe, az is tudja, miről beszélek.
Aki majd' egy évtizedig egyedül küzdött az elemekkel az alföldi pusztaság közepén, aztán hirtelen a hegyek között rengeteg segítő szándékú ember között találja magát, talán az is megért ebből az egészből valamit.
Nos, itt vagyunk, élünk és virulunk. Amint a magyar hatóságoknak hivatalosan is bejelentettük távozásunkat, azonnal leszálltak rólunk. Családbarát ez a kormány... végül is...
Mostanra kezdem összeszedni magam a költözés után. Egy hete beüzemeltem a keltetőt 80 tojással. Szerencsére a kerti munkában sem vagyok magamra utalva, így amíg én kerestem a rev' pontot, addig kedves barátaink elindították a veteményezést. Most kezdek bekapcsolódni aktívan is a munkába. Minden gyom, minden kapavágás újdonság. Újdonság az is, hogy itt öntözés nélkül élnek a növények. Újdonság a sok vadállat, amik sokkal közelebb merészkednek az emberhez, mint otthon. Újdonság volt a géphez szokott kezemnek a kézi erővel való mosás, újdonság a gémeskút, a vízhordó kanna, a kinti budi, a lavórban mosdás, a bivalytej, a disznótartás, a tornác, a sparherdt és az "Én elmentem a vásárba fél pénzzel" kezdetű népdalt éneklő Mozgóbolt is... Végül, de nem utolsó sorban újdonság az a szeretet amivel körülvesznek itt, és életünk legnagyszerűbb újdonsága egy olyan család barátsága, akik hasonlóan gondolkoznak, mint mi.
Ezekről fogok mesélni a továbbiakban.
Köszönöm, hogy kitartottatok!

2017. február 20., hétfő

Elérkezett a világ vége

Amikor a világ vége eljövetelére gondoltam, sose fordult meg a fejemben, hogy a tanyát kell itt hagynom, amikor elérkezik a nap. Gyűjtöttem a fizikális kellékeket, mint egy kis hörcsög a télirevalót, hogy ha már nem tudok majd hozzájutni a dolgokhoz a boltban, akkor mindent elő tudjak állítani. Van tésztagép, szövőkeret, rokka, kártoló, köbméteres tartályok az esővíznek, szerszámok, évek alatt kialakított jó termőföld, meleg hajlék, gyümölcsfák, jószágállomány...
A nap elérkezett, és döbbenten szembesülök vele, hogy mindezt itt kell hagyjam és az, ami valóban hasznomra lesz, az pusztán a fejemben lévő tapasztalat, semmi több. Ha tudtam volna ezt, többet próbáltam volna, többet tapasztaltam volna ahelyett, hogy gyűjtögettem, de már késő. Egy hét múlva egyetlen picike utánfutónyi cuccal kell itt hagyjak mindent, hogy máshol új életet kezdhessünk.
Mi fér egy utánfutóba? Egy-két ágy, egy gáztűzhely, befőttek, némi füstölt húsáru, ruhák, edények, néhány könyv és máris lemondtam a mosógépről, hűtőszekrényről, fagyasztóról, babakocsiról, bútorokról, asztalokról, a gyerekek ágyairól, szerszámokról... minden másról. A gyerekeknél letisztult a dolog. Lego kell és semmi más. Na meg a könyvek, de az is csak limitálva lehet.
Nem szomorkodok, izgalmas ez az egész. Még mindig kapaszkodnék a mosógépbe. Hetek óta ezen dilemmázok. Mert az ember kimossa a maga ruháját, tán még az egyszem gyerekéjét is kézzel, de az ötszem gyerek plusz a kakis pelusok... Eh, nem gondolok többé erre. Kihívás.
Szokni kell mindent. A nincset is. De megszokható, úgy hiszem.

2017. január 22., vasárnap

Cinkék

Mindig akartunk egy csinos, faragott, egyedi madáretetőt. Ezért nem volt eddig. Az idén alább adtuk, drótháló összegöngyölve, benne szalonna és az felakasztva 6 helyen. Úgy tűnik, ez is hatásos, a cinkének nem kell a design.


Amúgy a többi madár is elégedett a menzával. Sajnos, nem vagyok egy nagy madárismerő, de többféle színes és nem színes madarat láttam szalonnát kerülgetve. Cinkéből megszámlálhatatlan van. Tudtátok, hogy a cinke - ha úgy van - a verebet is levadássza és megeszi? Az ismerősöm készített videot is róla, mert anélkül nem hittem volna el. Lehet benne valami, mert tavaly - mivel nem voltam itthon - nem etettük a madarakat, és irgalmatlanul sok verebünk volt. Az idén alig.
A veréb egyébként - azt mondják - az egyedüli madár, ami eszi a darazsat. Ebben is lehet valami, mert a nyáron nem volt olyan sok darázs, mint korábbi években.

2017. január 12., csütörtök

Még 78 nap itt

Olvasom én is az Anasztázia könyveket, de kételkedek Anasztázia létezésében. Végül rájöttem, hogy ha Anasztázia nem létezik, és mindez csak egy fikció, egy sima regény, ami valakinek a fejéből pattant ki, akkor is elgondolkodtató és tanulságos. Nem rosszabb, mint Orwell: 1984-e vagy Quinn: Izmaelje. Így hát olvasom:  "Beteg társadalomban csak beteg gyerekek nőhetnek fel."
A nyugati társadalom - ahová fejlődik - az az én belső értékrendemnek is beteg.
Az első gondolatunk - amikor kiderült, hogy megszoksz vagy megszöksz - az volt, hogy irány Hollandia. Munkalehetőség van, épp az ilyen  szakembereket keresik, mint a férjem. Már néztük is a lehetőségeket, elkezdtem hollandul tanulni. Ezért is hagytam abba a blogírást októberben.
Aztán mégse éreztük jól magunkat a döntéstől.Nyomasztott, hogy a fiaim nem a természetben nőnek fel, nyomasztott, hogy a férjemnek rabszolgaként kell majd keményen dolgoznia, már előre nyomasztott az egyedüllét, a magány, ami elképzelésem szerint a kulturális és nyelvi szakadék miatt még jelentősebb lenne, mint itt. Ott megint csak szétzilálták volna az egységérzésünket. Aki olvasta A család ereje című könyvet, az már nemigen tud elszakadni annak fő gondolatától, az már nem szívesen teszi ki gyermekét a kortársorientációnak. Jobb lenne nem tudni, amit tudok, akkor el  se kellene innen menni...
Frusztrációmban más megoldást próbáltam találni. Megvizsgáltam azt a lehetőséget, hogy maradjunk. Csakhogy akárhányszor ez komolyan megfordult a fejemben, mindannyiszor jött valami nem túl biztató levél valami hivatalos szervtől, vagy módosítottak egy törvényt, ami módosítás aprónak tűnik, nekünk mégis a világunkat töri szét. Már túl sok fronton éreztük veszélyben magunkat ahhoz, hogy a maradást komolyan fontolóra vegyük. Így kerülhettem szembe a legkézenfekvőbb megoldással, ami nemcsak a hivatalos ügyek terén kínál megnyugtató megoldást, hanem igazából az összes meglévő problémánkra gyógyír. Nem is értem, miért nem jutott eszünkbe korábban ERDÉLY. Erdély, ahol lehet szabadon tanulni, ahol szabadon lehet egészségügyi beavatkozást választani, ahol nincs védőnő, ahol nem ellenőrizgetnek folyton, nem kételkednek abban, hogy szereted a gyereked, és nem fenyegetnek azzal, hogy elveszik tőled. Ahol az emberek szegényebbek - így nem a külsőségekben nyilvánul meg az igényességük, ahol az emberek összetartanak, és nem utolsó sorban, ahol az embernek szerető rokonai vannak... Vissza a gyökerekhez... a férjem gyökereihez. Így a gyerekeim nevelésének utolsó darabja is a helyére kerül: a az egészséges szocializáció.  Március 31-én itt hagyjuk ezt a számunkra lángokban álló országot, és "hazatérünk". A férjem azt mondta, hogy ő ide többé vissza nem jön. Én ezt nem tudnám kijelenteni, mert nekem ez a hazám, de most itt engem tényleg nagyon megbántottak hazámfiai :(

2017. január 4., szerda

Már heten


Három lány után nem gondoltam, hogy lesz még fiam... pláne, hogy kettő is...
A második fiam  november elején édesapja kezébe érkezett. 4 kg-os, makkegészséges babaként látta meg a délutáni napsütést. Vele úgy érzem, kerek lett a család.