2017. január 12., csütörtök

Még 78 nap itt

Olvasom én is az Anasztázia könyveket, de kételkedek Anasztázia létezésében. Végül rájöttem, hogy ha Anasztázia nem létezik, és mindez csak egy fikció, egy sima regény, ami valakinek a fejéből pattant ki, akkor is elgondolkodtató és tanulságos. Nem rosszabb, mint Orwell: 1984-e vagy Quinn: Izmaelje. Így hát olvasom:  "Beteg társadalomban csak beteg gyerekek nőhetnek fel."
A nyugati társadalom - ahová fejlődik - az az én belső értékrendemnek is beteg.
Az első gondolatunk - amikor kiderült, hogy megszoksz vagy megszöksz - az volt, hogy irány Hollandia. Munkalehetőség van, épp az ilyen  szakembereket keresik, mint a férjem. Már néztük is a lehetőségeket, elkezdtem hollandul tanulni. Ezért is hagytam abba a blogírást októberben.
Aztán mégse éreztük jól magunkat a döntéstől.Nyomasztott, hogy a fiaim nem a természetben nőnek fel, nyomasztott, hogy a férjemnek rabszolgaként kell majd keményen dolgoznia, már előre nyomasztott az egyedüllét, a magány, ami elképzelésem szerint a kulturális és nyelvi szakadék miatt még jelentősebb lenne, mint itt. Ott megint csak szétzilálták volna az egységérzésünket. Aki olvasta A család ereje című könyvet, az már nemigen tud elszakadni annak fő gondolatától, az már nem szívesen teszi ki gyermekét a kortársorientációnak. Jobb lenne nem tudni, amit tudok, akkor el  se kellene innen menni...
Frusztrációmban más megoldást próbáltam találni. Megvizsgáltam azt a lehetőséget, hogy maradjunk. Csakhogy akárhányszor ez komolyan megfordult a fejemben, mindannyiszor jött valami nem túl biztató levél valami hivatalos szervtől, vagy módosítottak egy törvényt, ami módosítás aprónak tűnik, nekünk mégis a világunkat töri szét. Már túl sok fronton éreztük veszélyben magunkat ahhoz, hogy a maradást komolyan fontolóra vegyük. Így kerülhettem szembe a legkézenfekvőbb megoldással, ami nemcsak a hivatalos ügyek terén kínál megnyugtató megoldást, hanem igazából az összes meglévő problémánkra gyógyír. Nem is értem, miért nem jutott eszünkbe korábban ERDÉLY. Erdély, ahol lehet szabadon tanulni, ahol szabadon lehet egészségügyi beavatkozást választani, ahol nincs védőnő, ahol nem ellenőrizgetnek folyton, nem kételkednek abban, hogy szereted a gyereked, és nem fenyegetnek azzal, hogy elveszik tőled. Ahol az emberek szegényebbek - így nem a külsőségekben nyilvánul meg az igényességük, ahol az emberek összetartanak, és nem utolsó sorban, ahol az embernek szerető rokonai vannak... Vissza a gyökerekhez... a férjem gyökereihez. Így a gyerekeim nevelésének utolsó darabja is a helyére kerül: a az egészséges szocializáció.  Március 31-én itt hagyjuk ezt a számunkra lángokban álló országot, és "hazatérünk". A férjem azt mondta, hogy ő ide többé vissza nem jön. Én ezt nem tudnám kijelenteni, mert nekem ez a hazám, de most itt engem tényleg nagyon megbántottak hazámfiai :(

2 megjegyzés:

  1. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy mesélni kellene Erdélyről, arról ahogyan élünk...Néha voltak erdélyi utas bejegyzéseim. Aztán kimaradtak,elmaradt a lendület.
    Pedig lehet, hogy érdekes lenne?
    Van, akinek érdekes Erdély?
    Van, akinek jó?
    Mondjuk rajtunk kívül is?
    ......

    VálaszTörlés
  2. Igen, érdekes. De csak akkor látszik, hogy mi benne az érdekes, ha kinézel egy kicsit, és látod, hogy mások máshol hogyan élnek. A különbségek az érdekesek. Bár ha csak úgy mesélnél a mindennapjaidról, akkor is megtalálná ki-ki a maga számára érdekeset belőle... Én is egy-egy blogból a szerzője számára tán jelentéktelennek tűnő mondatokra csodálkozok rá. Gondolom, más is így van ezzel.

    VálaszTörlés