2017. július 17., hétfő

Folyóvíz nélkül

Amikor láttuk, hogy menni kell, úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem egy jurta is, csak békében élhessek. A jurta gondolata finomodott: egy pici komfort nélküli házzal is megelégedtünk volna. 11 nap kellett, hogy rátaláljunk erre, amiben most lakunk. Pici volt (össz-vissz két szobából állt), de nemigen volt más választásunk, így is örültünk, mint majom a farkának. Az egyik szobában volt egy pici cserépkályha, a másikba felcipeltük a nyári konyhából a sparherdet. Ez volt március 11-én, amikor itt még javában fagy volt. A budi kint a ház mögött, az udvar közepén egy gémeskút. Ez helyettesítette a komfortot.
Megtudtam hát milyen napi 100 liter vizet felhordani(és le) a lakásba, milyen egy 7 tagú családra kézzel mosni a sparherdten melegített vízben, milyen sparherdten főzni mosogató és konyhaszekrény nélkül (a szobában). És milyen egy lavórban mosdani... Mindezt egy 4 hónapos gyerek mellett... 
Konklúzió: lehet, azt a jurtázást későbbre halasztanám...☺ Minden lelkesedésem és elszántságom ellenére 1 hónap után beleegyeztem egy ajándék mosógép beszerelésébe... Majd újabb egy hónap után konyhailag leköltöztem a nyári konyhába, ahol üdvözöltem a folyóvizes mosogató gondolatát, ami azóta meg is valósult. Így már élhető. Habár még mindig budi van és lavór és a konyhával is fogalmam sincs, hogy mi lesz télen, de ezt így most tudom élvezni.
Hála és köszönet mindezért a falu papjának es családjának, aki ingyen és bérmentve rendelkezésünkre bocsátották a házukat, és minden törekvésünket támogatnak, ahogy csak tudnak. Nélkülük nagy szarban lennénk.

2017. július 13., csütörtök

Méhészet

Évek óta álmodozik a férjem a méhészkedésről, de soha nem vágott bele.
Aztán itt a Tiszteletes, akinek a házában lakunk, felajánlotta az ő használaton kívüli kaptárait, és mivel jó időben volt jó helyen, még egy méhrajt is befogott hozzá. Így esett, hogy méhészkedéshez fogtunk.
Nos, nem olyan egyszerű, mint amilyen egyszerűnek beállították a hazai méhészek. Kamu az, hogy csak pergetsz és nincs vele gond. Ellenben, hál' Istennek a férjem szeret velük bíbelődni, pedig szerintem csőstől szakadtak rá az előfordulható problémák.
Ilyen például a nyúlós költésrothadás, aminél otthon azonnali megsemmisítést írnak elő. Itt ezt gyógyítják és magunk vagyunk a tanui, meg is gyógyult a család. Aztán valamiért több anyabölcsőt húznak, amit folyton le kell szedegetni. Ennek az okát még keressük. Szerencsére a közvetlen szomszédunkban egy harmadik generációs méhész bácsi lakik ( mintha a sors mindent a kezünk alá adott volna azért, hogy most ezzel foglalkozzunk), és mivel a negyedik generációt már nem érdekli ez a téma, az öreg lelkesen magyaráz az uramnak fortélyokat, trükköket, hogy jól működjön az első próbálkozás ezzel a szakmával... ami lassan szenvedély lesz.
Keret, teli lárvákkal és léppel

Anyabölcső

2017. július 11., kedd

Vadon

Magyarországon egy tanyán éltünk, távol a civilizációtól... de úgy tűnik, nem elég távol. Ott körbe a 7000 nm- es tanya körül intenzív termelésbe voltak fogva a földek. Ottlétünk 9 éve alatt már kezdett oázissá válni a birtokunk, de az mégse  vadon. Az állatok nem merészkedtek közel, még a tolvaj szarka is tartotta a távolságot.
Most beköltöztünk a székely falu közpotjába és azt érzem, mintha a biodiverzitás sűrűjébe csöppentem volna. Sokkal többféle rovar, madár és emlős vesz körül, mint otthon.
Rókát napi szinten látok. A veteményünket őrzi a nyúltól.☺Sokkal közelebbről szoktam látni fényes nappal, mint otthon valaha is. (Otthon egyszer láttam közelről: éjjel a szabad ég alatt aludtam és a ravaszdi a libáimat kerülgette 20 méterre tőlem.)
Vaddisznó otthon nem volt. Itt egy koszton vagyunk (túrja a krumplinkat). A gólya is sokkal közelebb merészkedik, és más a tápláléka is. Otthon be kellett érje a békával, egérrel. Itt megtudtam azt, hogy miért mondják azt, hogy a gólya hozza a kisbabát: azért mert olyan nagy jószágokkal repdes nem messze a fejem felett, hogy azok tényleg egy nagyobbfajta batyunak tűnnek.
A szarka is képes napi szinten elhordani a tojást a tyúkok alól. Az egerek pedig sokkal bátrabban közlekednek az ember közelében, mint odahaza.
Errefelé élnek még farkasok - bár azt eleddig nem láttam - és persze a kedvencem, a medve. Halljuk, hogy a faluban, hogy hol ide, hol oda nézett be az éjjel. Nagyon izgat a medve téma, így folyton figyelek, látok-e valamit. A minap aztán a veteményes felé vezető csapáson megláttam a nyomait. Teljesen egyértelmű mancsnyomok kapaszkodtak fel a patakmederből. Rájár a kukoricára és ugyanazt az ösvényt használjuk... Fura, de várom a találkozást...